Képeim
Szóval kedves olvasóm ne borzadj el a látványtól.
Sose titkoltam hány kiló vagyok, előttetek.
Igaz, a családom a mai napig nem tudja hány kg voltam, vagyok, csak ti és a párom, akivel együtt mérlegelek. :-)
Szóval a testem:
Bár a fogyi-verseny alatt 2 centi ment le a karomból, semmi változást nem látok rajta.
Egyedül, a képek alapján, a hasamból ment le egy kevés...
Itt most a 105 és 93 kg-s képekről beszélek, de majd meglátod lentebb.
Töltöttem fel, 110 (még 2007ben, kb ennyire saccolom a súlyom akkoriban) és 130kg-s képeket is.
Azt hiszem azzal, hogy felvállalom a testem - valamivel szavahihetőbbnek tűnök és talán így még izgalmasabb engem olvasni - még izgalmasabb a fogyásom, így nyomon lehet követni a változásom.
Bőr problémáim voltak és lesznek is.
Gondolj csak bele, egy cirka 85 kg-s csajszi, felhízik 130 kilóra, majd vissza 93kg-ra és további 23 kg-tól szeretne megszabadulni.
Ha sikerül is elérnem a célom olyan leszek, mint egy csoffadt öregasszony.
Apropó kilók!
Az álomsúlyom 85kg, ezt mindenféleképpen szeretném elérni, és ha isten is úgy akarja, akkor szeretnék még lefogyni egy tizest, azaz a végső célom a 75kg lesz.
Onnantól már csak egy utolsó célom lesz, megtartani!!!
Remélem velem tartasz!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)