2013. december 29., vasárnap

Ünnepek előtt és után

Elmaradt az idei jókívánságom, sajnos nagyon el voltam havazva, de bízom benne mindenkinek békésen teltek az ünnepek.

Hasam nagyon szépen gyógyulgat, de vigyáznom kell az evéssel.
Most karácsonykor kicsit többet ettem a kelleténél (egymás után két tányér halászlé, vagy húsleves, persze kenyér nélkül), jobban megduzzadt a hasam, feszült, vágott a hegem, előfordult, hogy éjjelre fájdalomcsillapítót kellett bevennem.
A sipolyom begyógyult, már nincs luk sehol rajtam, most próbálok leszokni a haskötő, hasszorító bugyi használatáról.

December 25.-én ráállítottak a mérlegre, 63kg voltam kereken.
Viszont nagyon rosszul tud esni, hogy állandóan méregetnek, főleg párom anyja, de újonnan édesanyám is beszólogat.
Eddig az volt, hogy:
-"most túl sovány vagy, most beesett az arcod, most vastag a combod, most seggre híztál".
A kórházas több napos koplalásom tényleg lefaragott belőlem, műtét után anyuék láttak, akkor túl sovány voltam.
Most karácsony alkalmából azt kaptam meg, hogy:
-"most nem vagy annyira sovány, biztos szedtél magadra, hahahaha".
Két nap múlva párom anyja fog majd méregetni, és nekem szegezni a kérdést, hogy ugyan mennyit is híztam???!!!

Nővérem szerint olyan vagyok, mint egy csontkukac...

Mindegy, elhatároztam, hogy amint elfogy jövőre a lencsefőzelékem beköszönt a nagyböjt és visszanyerem a régi formám.

Újévi fogadalmaim egyike a rendszeres sport, heti 2-3 alkalommal szeretnék futni, olyan de olyan jó lenne ha összejönne.
Nagyon szeretném, minden vágyam...

2013. december 12., csütörtök

Karácsony előtt

Műtétem előtt, októberben iszonyatos hajrá volt bennem.
Tudtam, hogy a műtét után egy ideig majd biztos nem mozoghatok.
(Ettől féltem a legjobban.)
Rendszeresen nem sportoltam, egyedül a gyaloglás, gyors gyaloglás az amit igazán élveztem mindig is.
Műtétem utáni 5 héten rosszabbodott az állapotom, sipoly alakult ki a hasamban.
Felnyitották, kipucolták, kiderült, hogy elfolyósodott zsír tört utat magának, szép két és fél centis luk lett a hasamon.
Most a műtét utáni 7. hét végén már szűkül a "lukam", de egyre rosszabbul érzem magam a bőrömben.

Tükörbe nézek és iszonyatosan kövérnek érzem magam, megint a vastag combjaim idegesítenek.

Kedden megyek kontrollra, amíg a haskötő rajtam van addig nem igazán sportolhatok, de szeretném újra beizgatni a szobabicajom.

Egy szónak száz a vége, amit műtét előtt lefaragtam magamról mostanra megint szépen visszajött.
Mérlegem sajnos nincs, talán nem is baj, mert csak zokognék, de amit a tükörbe látok az nagyon nem tetszik.

Egyébként készülök a karácsonyra, bevásároltam ch csökkentett lisztekből és xillitem is van, hurrá! :-)
Remélem sikerül tartani a súlyom ünnepek alatt és nem azt veszem észre januárban, hogy szorít a farmerom...

2013. november 28., csütörtök

Varratmentes élet

Végre varratmentesen élek, pontosan a 4. héten tudtam megszabadulni tőlük.
Az átlagosnál lassabban gyógyul a sebem, így plusz egy hétig "élveztem" őket.
Egyébként tényleg nem jár nagy fájdalommal a plasztikai, aki tervezi, bátran vágjon bele.

Műtétem óta nem sokat pihentem, sőt, mindig volt idegeskedni való, vagy valami amiből nem tudtam nem kimaradni és testi nekifeszítést kívánt.
Éppen ezért a sebem nem a legszebben javult, lehet szükség lesz korrekciós műtétre, de ez a jövő zenéje.

Hogy milyen testi erőkifejtésre gondoltam?
Pl. most hétfőn a szakadó havas esőben nem kellett volna sittet és hungarocellt szedegetnem, tele volt vele az udvar, az éjjeli szél szétszórta.
Úgy nézett ki az udvarunk, mint valami katasztrófa után.
Tegnap pedig egy kaloda fát cipeltünk be a fáskamrából a teraszunkra, hogy majd a hóban ne kelljen kirohangálni érte...

Nagyon hiányzik a mozgás, bejött a hideg, sétálni sem voltam mostanában.
Nem tudom mérlegügyileg hogy állok, talán a "nem gáz" kategóriába sorolnám magam.

Hétvégén próbálok kikapcsolódni anyuéknál, remélem sikerül. Már nagyon hiányoznak!

2013. november 9., szombat

Műtét után

Október 21.-én túlestem a hasplasztikán.
Teljes mértékben pozitívan álltam a műtéthez, már vártam, hogy befeküdhessek a kórházba.
A műtét előtti napokban eléggé kiidegeltek egyesek, mert mást se tudtak mondani, minthogy:
-mekkora fájdalmaim lesznek,
-ágyhoz leszek kötve,
-a tehetetlenség,
-a hatalmas vágás a hasamon,
-nem tudok majd mozogni...
Sorolhatnám!
Vasárnap délután a legnagyobb nyugalommal feküdtem be a kórházba, hétfő reggel 9-kor jött értem a beteghordó.
12 előtt picivel már kint is voltam a műtőből.
Nagyon jó kedvem volt, műtét előtt és után is.
Minimális hányingerem volt a harmadik vagy negyedik ébredésnél, de arra is kaptam gyógyszert.
Nagyon tuti gyógyszerek, fájdalomcsillapítók vannak a kórházakban, ébredésekkor többször is éreztem, hogy lebegek.
Páromat egyszer hangosan megfenyegettem, hogyha nem eteti a macskákat akkor megverem a baseball-ütővel.
Hétfő délután 4-re már tiszta volt a fejem, este 8-kor már kint pisiltem a wc-n, ágyba egyedül mentem vissza, a nővérke fáradt volt és elment pihenni...
Onnantól teljesen magamra voltam utalva.
Kedden történt egy kisebb balesetem délelőtt, a jobb drain csövem csatlakozója a wc-ülőkébe beakadt.
Csöpögött belőlem a vér, kaptam plusz kötést, főorvos úr megnézett, minden rendben, kicsit elmozdult a cső, ami egyébként hozzám volt varrva.
Délelőtt felkeltem kétóránként 10 percre sétálni, de ez nem tetszett a főorvos úrnak, annyit mondott, annyit sétáljak amennyit csak bírok.
Onnantól kezdve, mentem és mentem, róttam a köröket a folyosókon.
Szerda is a sétálás jegyében telt és vasárnap reggel óta akkor ehettem először.
A kórházi koszt be kell valljam mennyei finom volt!
Reggelire kaptam egy szelet fehér kenyeret, mondjuk ennek nem örültem, mellé egy kis kocka vajat, egy szelet sonkát.
Ebédre grízgaluska leves volt és tejbedara natúr kakaóporral meghintve.
Csempésztek be nekem krumplifőzeléket... Bevallom, az is nagyon jól esett!
Csütörtökön kivették a csöveket, délben pedig már itthon is voltam.
Ebédeltünk a párommal, picit pihentünk délután, este pedig már patikába mentünk, vásárolni, barátokhoz látogatóba.
26.-án már a belvárosban fagyiztam.

Azóta folyamatosan teszek-veszek, jövök-megyek.

Igaz, sajnos lassan gyógyul a sebem, lehet csúszik a varratszedésem, de remekül vagyok, jól érzem magam, mindig láztalan voltam és tele vagyok energiával.
Szivárog belőlem szövetnedv,de amíg nem bugyog belőlem addig nincs gond.
Gyakorta kell fürdenem és kötést cserélni, amiben párom nagy segítség.
Korrekciós műtétre lehet szükség lesz, de ezt még korai pontosan megállapítani.

Napi fél, 1 kg zöldséget, gyümölcsöt megeszek, leginkább almát, barackbefőttet (cukormenteset).
Vigyáznom kell a puffasztó ételekkel, 3 hete nem ihatok szénsavasat sem.
Káposztát még műtét előtt ettem, további 5 hétig még vigyáznom kell az ilyen ételekkel, italokkal.
Sok tököt, céklát, uborkát, spenótot eszem.

Mindenkinek csak azt tudom javasolni, hogy ne hezitáljon, ha ilyen műtéten gondolkodik.
Nyugodt szívvel vágjon bele, mert egy teljesen minimális fájdalmakkal, sőt, fájdalmakkal nem is, inkább kellemetlenséggel együtt járó műtétről van szó.
Engem a keresztcsonti sipolyom, illetve a lukas fogam jobban ágynak döntött!
Na azok fájtak, a hasplasztika nem.
Durvább egy bölcsességfog műtét, mint egy ilyen beavatkozás.


Oldalról a különbség, a műtét utáni kép készítésekkor éppen megjött, így eléggé fel vagyok puffadva.
Illetve jelentős folyadék is van a hasamban.
A köldökömnek nagyon örülök, nagyon szép köldököt kaptam, nagyon tetszik! :-)



2013. október 3., csütörtök

Visszaszámlálás

18 nap van hátra a műtétemig.
Október 21.-én műtenek, hasplasztika.
Szükséges, sajnos a felső "kis" úszógumim rálóg a köldökömre és valószínű ez okozza a folyamatos köldökgyulladásom...
Holnap altatóorvos ügyben intézkedem, haskötőt kell vennem.
Nem vagyok felkészülve még lelkileg.
Agykontrolloznom kell.

Úgy szeretnék szép pocókát és egészséges köldököt...

2013. szeptember 14., szombat

Füstfelhők sokadik felvonás...

Gyorsan eltelt a nyár, leginkább kőkemény melóval.
A pszichológiai képzés nagyon jól telt, rádöbbentett arra, hogy nem ismerem önmagam, sőt, nem szeretem saját magam.
Nagyon sokszor "befordulok" és próbálom rendbe tenni magam, de!
Amire igazán szükségem lenne arról le kell mondanom.

Pici, apró dolgok ezek, mégis úgy de úgy tudna örülni a lelkem...

Ami a legfontosabb az a séta, a kikapcsolódás.
Számomra ez az egyetlen olyan mozgásforma ami építi a lelkem, a testem.
Párom nincs olyan passzban, hogy sétáljon velem, egyedül meg nem igazán enged el vagy nem is tudom.
Látom rajta, hogy bántja, nem tetszik neki ha én sétálni szeretnék.
(Közbiztonság is közre játszik, de ha lenne fegyvertartásim akkor se tetszene neki, hogy egyedül megyek.)
Szükségem van arra, hogy kisétáljam magamból a feszültséget, a stresszt.
Sokszor erős, tempós sétára van szükségem, néha úgy érzem már-már futnom kell, mert nem elég.
Heti egyszeri sétával kell beérnem, ha van rá módom, elenged vagy éppen más köti le vagy...vagy...
Iszonyatos kevés, sokszor érzem azt, főleg este hogy nem fáradtam ki, bennem van a gőz, hiába robotoltam, nem és nem elég.
Nagyon szeretem Fehérvár belvárosát, a Rózsa-ligetet, a Mátyás Király krt.-t, zenével a fülemben, menni és menni és menni.

Olyan érzésem van, mintha egy kockába lennék zárva és az a kocka folyamatosan megy össze, szorít, folyt.
Lassan változik a természet színe, változnak a fák, színesednek, gyönyörű palástot öltenek és én nem láthatom.

Olyan érzés, mintha bilincsek lennének rajtam, nincs szabad akarat, pedig csak sétálni szeretnék.

Na, ennyit a kesergésből, most pedig nyári élménybeszámoló.
Nyaralni nem voltunk, helyette szépen fel lett újítva a ház, új ablakok, cserépkályha, novemberben pedig kész lesz a külső szigetelés is.
Anyukámék majd 3 hetet nálunk töltöttek, a nyár legszebb napjai voltak, de most, hogy elmentek iszonyú üresség van bennem.

Sokat volt begyulladva a köldököm, így egy sebésznek megmutattam.
Műteni kellene, d mivel rálóg a bőr a köldökömre, így irány megint a plasztikai sebész, aki majd megcsinálja.
Kedden megyek bemutatkozni a főorvos úrhoz, meglátjuk mit javasol, műt vagy nem műt...

Súlyom?Hümm, halálra eszem magam gyümölcsökből: alma, körte, őszibarack és idén megvettük az utolsó dinnyét is, ami mennyei finom...
Szóval súlyom 62-64kg között ingadozik.

Lelkemet kellene már helyre tenni, de nagyon...

2013. június 29., szombat

Értékelés

Ha értékelnem kellene ezt a hónapot, akkor egy rakás, le sem írom mi volt.
Voltak iszonyatos mélypontjaim ebben a hónapban.
A legrosszabb, a veszteség, ami ér.
Elment egy közeli kedves, szeretett ismerősöm, elment egy cicám és a 15 éves kutyusom is el kellett altatni.

Nem csak érzelmileg, de anyagilag is paff vagyok ebben a hónapban, júliusban is huss, kocsit kell vizsgáztatni.

Nyaralás?Áááááá.

Jó hír viszont, megyek egy 3 napos továbbképzésre, Pszichológia, hátha az én lelkemnek is jót tesz majd egy kicsit.

Lesz egészség nap, arra is mennék 12.-én.
13-án céges buli.
Addigra valami formát kéne szereznem, legfőképpen a fejemmel kellene kezdeni! :-)

Rossz hír ismételten, hogy a fagylaltnak nem tudok ellen állni és nem tudom lassan enni, mint egy habzsoló disznó olyan vagyok.

Sétálni viszont imádok, melegben, hidegben, csak mehessek!
Ez az egyetlen kikapcsom! :-)

2013. június 18., kedd

Helyzetjelentés

Élek!
Vagyis halok ebben a dög melegben!!!
35 fok van árnyékban!

Nagyjából készen vagyunk a felújítással, áll a cserépkályha, vannak még apró simítások, amiket el kéne végezni, de az már annyira apró hogy ráér.

Meg van a fa is télire, 5 kalodával vettünk.

Diétám:
Keményen nyomom, leszámítva hogy heti 2-3-4-5 alkalommal fagyizom. :-D
Szóval gondolhatjátok.
DE! Minden egyes grammot beleszámolok és tartom az 1200 kcalt és a 150gr ch.

Keresek új, hűsítő recepteket, mert tényleg nem bírom ezt a meleget.
Ma hideg uborkalevest készítettem.

25dkg uborka 30-5
200gr kefír 130-10
1 leveskocka 18-3
fűszerek: fokhagyma granulátum (nem volt friss), kapor, Naturella saláta fűszer
Ö:178-18

Az egészet összeturmixoltak, hideg vízzel felöltöttem, turmixoltam megint.
Megkóstoltam, de visszaraktam még egy kicsit a hűtőbe.
Az én adagomból (egy piros kis leveses lábosban készült) 3-4 étkezés kijön, inkább 4: 44.5kcal és 4.5g ch.

Hűsöljön mindenki, most megyek, keresek házi meggyfagyi receptet!

2013. április 16., kedd

Bringa love

Éleeeeeeeeek!

Sokat tekerek a házi bicómon, lassan a városi kerékpárom is összerakódik (új fékek, kerék, ülés, csapágyak), muszáj felújítani.
2 hete tekerek:

Első héten:
Hétfő - 20 km (de-du 2x10km) 
Kedd - 20 km (de-du 2x10km) 
Szerda - 11 km (este) 
Csütörtök - 11 km (este) 
Péntek - csak 3 km volt, este táncoltam itthon 
Szombat - 15km plusz falat vakoltam (felújítunk) 
Vasárnap - 0km 
Össz: 80km/hét

Második hét:
Hétfő: reggeltől estig meló volt 
Kedd: 20km 
Szerda: 20km
Csüti: 10km 
Péntek: 22km
Szombat:20km
Vas:23.5km
Össz:115.5km/hét

Harmadik hét:

Kedd: 20km 
Szerda: 15km
Csüti: 
Péntek: 
Szombat:
Vas:

Annyit tekerek, amennyi jól esik.
Étvágyam nem javult, falnék, ennék, szörnyű. :-(
Fáj a hasam nagyon!
Pénteken megint megyek egy orvoshoz.

2013. április 1., hétfő

Paff

Oda vagyok meg vissza...
Rengeteg pénz kidobtam gyógyszerekre, kúpokra, krémekre, cseppekre és még mindig hüvelygyulladásom van.
Még mindig nem tudtak belőle kikezelni.
Megint fájok, egyre jobban.
11.-én kellene visszamennem a leletekért, de lehet még a héten megyek.

Mikor lesz már ennek vége?

Jó hír: előkerült a szobabiciklim!
Két Castle részt lebrigáztam, majd 20 kilómétert tekertem.
Feltörte a fenekem az ülés. :-)

Ideges vagyok, megyek tova...

2013. március 31., vasárnap

Húsvét

Pihenéssel és szeretettel teli húsvéti ünnepet kívánok mindenkinek!

Megint nem vagyok jól, se lelkileg, se testileg, de nem rágódom ezen.

Étkezést tekintve so-so:
Húsvéti menü reggel - főtt sonka sovány része, másfél tojás (kemény), sok zöldséggel (savanyú, retek, hagyma), piros arany pöttyök a tojás tetejére.
2 kávé, 2 szelet diétás süti, de nem a legjobb.
Sütöttem gyümi tortát, közbe almát és epret nassoltam.
Ebéd diétás töltött kápi (zsírmentesen, pulykahúsból és 4 dkg rizzsel).
Volt húsleves, karajcsontból, arról husit csipegettem, egyébként tészta nélkül csak zöldséggel ettem.

Desszert: poharas puding, light tejjel, édesítővel, gyümizselével a tetején.

Tartom magam...torta evészet nem lesz!

2013. március 25., hétfő

Lassan de biztosan

Rakom össze a lelkem, lassan, alaposan, biztosan.

Sógoromra gondolok sokat, nem tudom miért.
Lehet hiányzik.

Keresem a tökéletes zsömle- és, kenyérMENTES fasírt receptet...

Megint tél van...

2013. március 23., szombat

Dögrovás

Két napig dögrováson voltam, nyomtam az agyát, ma már jobb.
Nagyon figyelek mit eszek, mit nem, mit kéne, mit nem kéne, meglátjuk...

Napok óta iszogatom rendszeresen a grapefruitmag olaj cseppeket, 3x10 cseppet naponta, reggel-délben-este.

Almáról nem tudok lekattanni, nagyon sokat eszem belőle.
Főzelékes napjaim vannak, raguleveset eszegetek, natúr husival.

Tisztulok, testileg-lelkileg, próbálkozom...

2013. március 21., csütörtök

Csütörtök

Ma konferencián voltam, egész nap ültem, grrrr, utálom az ilyen napokat.
Jobban elfáradok, mint amikor egész nap csinálok valamit.
Este bepótoltam mindent, mostam, főztem holnapra.
Egyébként dögrováson vagyok, rajtam a takonykor, érzem a torkom, de a nózim az durván fáj a sok fújástól...

Reggelim:
1 kávé
2 db zabkeksz (Euro family-s)
2dl író
1 pici alma

Tízórai a koncerencián:
1 kávé
1 alma
1 negro

Ebéd:
Rántott húst kaptunk, petrezselymes burgonyával és uborkával.
A husiról levettem a panírt, csak a husit ettem, a krumpliból olya 15 max 20 dekát vehettem, vagy kevesebbet, passz, inkább uborkából vettem többet.
Még egy kávé.

Tízórai:
1 alma

Itthon sütés, főzés közben:
1 alma, kisebb pogácsa sajtos teteje (ennyit a kitartásomról miszerint akkor sem kóstolom meg, grrr)
Zacskós zöldborsó leves második fele (Tesco gazdaságos).

Vacsira:
kis adag paradicsomos kápi, fagyasztott meggy leöntve kis íróval.

Főztem holnapra:
Gyros husit csirkemellből, tárkonyos ragulevest (tejszín és zöldborsó nélkül, nem volt itthon), párom holnap 30 éves összedobtam neki egy gyümitortát.
Vanília pudingos, meggy, kis konzerv barack díszítéssel és zselével a tetején.

Holnap délután, este megint kéne mennem egy konferenciára, remélem addigra jobban leszek.

2013. március 20., szerda

Finomfőzi meg amit akarok

Suzukim alja rohad, küszöbcsere... Kivagyok ettől, eladni nem kéne,majd apránként megcsináltatom.
Letaglózott ez az információ.
Két napig nagyon beteg voltam,  teljesen felpuffadtam, feszült, szúrt, kavargott és még remegett is a hasam.
Ma màr jobban vagyok.
Figyelek megint nagyon az étkezésemre, de nagyon kínoz az éhség egyfolytàban.

Főztem finomfőzeléket de még nem ettem belőle,borsó miatt nem mertem.

50dkg finomfőzelék alap 385-70
20gr tönköly tk liszt 74-14
1dl tej 50-5
himalájai só, èdeske
Ö:509-89

Szerintem 3 max 4 adagra simàn elosztható (egyébként pàroltam az alapot nem olajon, hagymàn raktam fel).
3 adag:170-30
4 adag esetén: 128-23.
Virslivel ajánlom.

Lelki erőért imàdkozom, kitartàsért és nyugalomért, szeretetért.
Ha ez a négy meglenne, én lennék a leggazdagabb ember.

2013. március 18., hétfő

Éhség N.01

Olvasok, tanulok, lekötöm magam, de álladóan ennék és korog a hasam, pedig túl vagyok a reggelin, a tízórain is...

Falat kaparom kínomba, iszonyat ez az érzés.

Sose voltam ennyire kiakadva, pedig jó pár éve túl vagyok a kezdeti nehézségeken.

Néha sírni tudnék, főleg ha ráállok a mérlegre.
Iszonyat...

Teljesen el vagyok keseredve! :-)

Beszélgettünk ma a párommal, hogy kössem le magam, rendben, olvasok, tanulok, házi munkát megcsinálom, de éhes vagyok, állandóan, nehezen érti meg.

Korgó hassal nehezebb, akkor eszem egy-két szem korpoVIT kekszet.

Fenékre-combra rengeteget híztam, a 36-os farmerok már rám sem jönnek.

Eddigi étrendem:

Reggel:
2 kávé 100-5
250gr natúr joghurt (Sissy féle, Penny-s) 133-12
1 alma 45-11
pár szem keksz 150-15
Ö:428-43

Tízórai:
1 nagy alma 60-14
2 db korpoVIT 36-5
Ö:96-19

Eddig: 524-62

Ebédem:
Húsleves biztos lesz (tészta nélkül, csak répa és gyökér benne), második fogás vagy virsli és paradicsomos káposzta vagy virslis lecsó.


2013. március 15., péntek

Recept holnapra

Lelightosítva persze, ezt találtam, nagyon tetszik!

http://www.nosalty.hu/recept/bodzalekvaros-muzlikoch

Átdolgozva:

1 l tej, nekem 4dl tej (1dl víz) 200kcal-20g ch
5 dkg vaj, kihagyom
2 cs vaníliás cukor, nekem vanília aroma 0-0
25 dkg zabpehely, nekem 12.5dkg zabpehely 392kcal - 83g ch
5 ek barna cukor helyett édesítő 0-0
2 tojás 140kcal-1g ch
bodzalekvár ízlés szerint, kitalálok mást helyette vagy házi diétás lekivel tálalom

Elkészítés:
A tejet felforraljuk.
A vajat, vaníliás cukrot, zabpelyhet hozzáadjuk, és kis lángon kevergetve 4-5 percig főzzük.
Levesszük a tűzről, lefedve duzzadni hagyjuk.
Az 5 ek barna cukrot 2 tojássárgájával összekeverve hozzáadjuk a zabpehelyhez, majd a 2 tojásfehérjét habbá verve óvatosan hozzákeverjük.
Egy kikent 20x30 cm-es tepsibe egyengetjük, és 30 percig sütjük.
Bodzalekvárral tálaljuk.

Össz energiatartam: 732kcal és 104g ch, bízom benne hogy 4 adagra beosztható
1 adag: 183kcal, 26g ch, 
HA csak 3 adagra osztható be, akkor (mivel az eredeti recept 6 adagos és pedig a felét csinálom), akkor
1 adag: 244kcal és 35g ch!

Meglátjuk, hozok képet a sajátról!

Az ítélet napja?!

Katasztrófa az időjárás...

Mi sem tudunk nagyon kimenni a házból, de van mindenünk.
Étel, ital és még meleg is.
Az állataink a garázsban melegednek, a kutyának van szalma a házában.

Ma sütöttem egy gyorsat, de nem lett a legjobb

20dkg szójaliszt 578-44
5dkg tk rozsliszt 163-33
5dkg vaj 315-0
2dl joghurt 110-10
1 ek kakaópor 30-2
2 tojás 140-0
édesítő
Ö:1337-89

50db tallér lett belőle, 1 tallér: 26-2

Van amelyiket hagytam külön, valamelyiket összeragasztottam lekvárral.

Nem tökéletes recept, fura íze van, nem követendő példa.

2013. március 13., szerda

Nagy kő

VÉGE!

Szerdán levizsgáztam mindenből, és vége, ennek vége, hála égnek.
Még egy szakmám lett, jeles eredménnyel, érdemes volt tanulni, hurrá!

Vasárnapjaim offoltak, gyógynövénytanra járok.

Főnököm jelentkezett, fizetett így megint tiszteletemet veszem nála.

Költözünk, kinőttük az egy szoba összkomfortot.

Fáradt vagyok...


2013. március 9., szombat

Helyzetet jelentek megint

Vérvételi, vizeletvételi eredményeim jók.
Nőgyógyászatilag paff vagyok.
Rákszűrésem, specifikus mintavételi eredményem áprilisban, addig megesz a fene.
Doki szerint vagy pszichés vagy Candidás leszek, hurrá...
Más:
Hétfőn vizsga, már zsibbad a fejem a tanulástól, délután lazítok, addig még kicsit olvasgatom a tételeket.
Holnap új tanfolyamot kezdek.
Azt hiszem nem vagyok normális. :-)

Étkezésem ma, plusz egy-két recept:

Reggel:
2 kávé 100-10
2 abonett 60-7
1 macisajt 35-2
2 db retek 15-2
1 alma 60-14
Ö:270-35

Nass:
fit keksz (Euro family - Ananász,zabpehely) 37-6

Ebéd:
3 db túrógombóc 213-18
eperzselé 40-6
2 adag madártej 256-18
alma 60-14
Ö:569-56


Eddig: 876-97


Receptek:

Új túrógombóc recept:
25dkg Aldi light túró 198-11 (10dkg 79kcal-4.2g ch!)
40gr zabkorpa 155-28
2 tojás sárgája 140-0
reszelt citromhéj, vanília aroma, folyékony édesítő
Ö:493-39

7 gombóc lett belőle, 1 gombóc: 71-6

Eperzselé:
25dkg eper 88-18
édesítő, pár csepp citromlé
étkezési zselatin 2 teáskanál 10gr 30-0
Ö:118-18

Kb, 3 adagra elegendő, 1 adag 40-6.

Madártej:
5dl tej 250-25
2.5l víz
2 tojás sárgája 140-0
4 tojás fehérje 80-0
1 csomag Tesco vanília puding 41-8
édesítő
Ö:511-33

4 adag lett belőle, 1 adag: 128-9

2013. március 6., szerda

Első kör letudva

Túl vagyok az írásbelin.
Nagyon durva volt, nagyon nehéz. Meglátjuk...

Megjöttek a labor eredményeim, minden negatív.
Emiatt nagyon kiakadtam, akkor mi a fene van velem?
Tényleg pszichés lesz a problémám?

Állandó éhséggel küzdök, szörnyű érzés!

Amikor elkezdtem a diétát 2009-ben nem volt ennyire durva, de most...

Ölni tudnék az édes ízért!!!

Mi ez?

2013. március 4., hétfő

Étrend

Tanultam, ettem, tanultam, ettem.
Holnap: tanulok, eszem, tanulok, eszem.

Reggel:
1 kávé 50-5
2 sz auchan vollkorn toast 100-13
1 macisajt Lidl 35-2
retek 3 db 15-2
kis joghurt 100-12
Ö:300-34

Tízórai:
1 alma 60-14 (szép nagy vót)
1 kávé 50-5
Ö:110-19

Ebéd:
1 pár virsli 180-0
15 dkg mexikói zöldség 110-20
háza vitamin sali 50-5
Ö:340-25

Délután:
2 szem keksz 34-6

Auchanba egy tál kínai csípős savanyú leves (kcal és ch ?)

Vacsora:
15dkg brokkoli 45-3
15dkg csirkemell natúr 165-1
joghurt 55-6
13dkg sajt 50-1
Ö:315-11

Utóvacsi:
1 alma 60-14

Össz: 1159kcal és 109 + a kínai leves.

Ma sem sikerült tartani az 1200 kcalt...

2013. március 3., vasárnap

Vasárnap

Ma nem tanulok, ma lazulok.
Főztem, takarítottam, lassan menni kell boltba, nincs tej, víz, stb.

Jövő hét szerdáig be szeretnék vásárolni, mert nem akarok boltba rohangálni miközben tanulnom kell.
Hétfőn és kedden reggeltől estig készülök az írásbelire.

Szomorú tény, hogy szűkülnek a farmerjaim...
Zokogni tudnék...

Ennek fényében mai étkezésem:

Reggel:
1 kávé 50-5
2 sz Auchan vollkorn toast 100-13
2 sz sonka 35-0
pici margarin 18-0
2 szelet sajt (25gr) 96-1
3 szem retek 15-2
Ö:314-21

Tízórai:
1 alma 50-12

Ebéd:
2 szelet roston csirkemell 200-1
15dkg mexikói zöldségkeverék párolva 110-19
cékla savanyúság cuki mentes 60-12
Ö:370-32

Nass:
1 kisebb narancs 40-8

Eddig:774kcal-73g ch

Próbálok sok-sok folyadékot inni.
Nincs egy órája, hogy ettem és éhes vagyok, farkas éhes vagyok... :-(

Este:
Elkezdett fájni a torkom és a fejem is nagyon húz!
Vettem be vitamint (ettől még éhesebb leszek, de nem érdekel), és imádkozom hogy ne döglődjek le szerdára.

Ettem:
13 dkg eper 46-10
6 db stop cuki keksz 87-15
Ö:133-25

Rész: 907kcal-98g ch

Később még eszem egy kis hagymás salátát (hagyma, répa, káposzta) valszín virslivel.


2013. március 2., szombat

Gyors hír

Készülök a szerdai vizsgámra, azért is vagyok eltűnve.
Kedden jönnek meg a vizsgálataim eredményei.
Izgulok!

10.-én új tanfolyamot kezdek, egy nappal a szóbeli vizsgám előtt (már ha sikerül az írásbeli).

Nem vagyok normális, lehet túl sokat vállalok???!!!

2013. február 26., kedd

70, azaz hetven

Hát ennyi kg lettem én, meglepetés e költemény.

Viccet félre téve.

Vizsgálatok sora vár rám, páron már túl is estem.
Éhes vagyok, állandóan ennem kell, gyarapszom, mindezt gyorsan.

Egy éve állandó hüvelygyulladásom van, és nem bakteriális okokból, párom is negatív.

Most a cukorbetegségre gyanakszanak, teljes átfogó vérkép, cukrot célozva, vizelet tenyésztés.

Ja, ha minden negatív akkor pszichés.
Remek!

És akkor ne stresszeljek semmin.

Vizsga, munka, suli, család, és ne stresszeljek...

2013. február 22., péntek

Once upon a day

Hol is kezdjem? Hm, hmmm.

Voltam szintfelmérőn, angol szintfelmérőn, B1 csoportba kerültem.
Ó, hogy ezt már írtam.
Ok, tanulok, takarítok, mosok, főzök, meló nyista, ingyen nem dolgozom.

Tegnap csináltam túrógombócot:

25dkg túró (Linessa light 95kcal-3.5g ch/10dkg) 238-9
5dkg zabkorpa(Natura márka 10dkg 386kcal-69g ch) 193-35
2 tojás 180-1
citromhéj reszelve
édesítő
csipet só
vanília aroma
Ö:611-45

Három étkezésre osztottam be, a tojás sok lett benne, nagyon lágy lett.
(Mj: Nem tudom miért raktam most bele kettőt...Mindig egy tojással csináltam eddig...)

Egy adag így: 204kcal-15g ch.

Csináltam tejes pudingot is, karamella ízűt, Tacskó gazdaságosat:
5 dl tej 250-25
40gr karamella puding 40-8
édesítő
Ö:290-33

10%-át a gombócomra raktam 29-3.3, a maradékból két kelyhet csináltam:
-egy kehely 131-15, ebbe került kb 4-5 (10gr) db kerek baba piskóta, 38-7.
Egy pohár desszert így: 169kcal-22g ch.

Ennek fényében mai étkezésem:

Reggel:
1 kávé 50-5
1 kocka csoki ?-?
1 kétszersült (Hig Runder Zwieback Vollkorn )31-5
25gr májas 100-1
100gr joghurt 51-6
1 alma 45-11
Ö:277-28 (csoki nélkül)

Tanulás közben:
1 alma 45-11

Ebéd:
Minestrone leves 50-4
túrógombóc 204-15
öntet rá 29-4
Ö:283-23

Délután:
1 alma 45-11
3 db korpoVIT 60-7
Ö:105-18

Vacsora:
egy puding kehely 169-22
200gr Sissy kefir 120-9
jégsali 21-4
paradicsom 22-4
Ö:332-39

1042kcal-119g ch plusz a csokika, később ha kattogok eszem egy almát és 1 korpoVITot...

2013. február 20., szerda

Tervek

Voltam az angol szintfelmérésen.
Az írásbelim 88.8% lett, a szóbelim passz, annyit tudtam meg, hogy B1 csoportba raknak.

Sétáltam kicsit a városban, egész nap egy kis túrós pitén kattogott az agyam, de sehol nem kaptam. :-D
Szerencse!

Reggelim:
1 kávé 50-5
joghurt (új 0.1% Pilos, a ch-ja magasabb) 102-13
alma 45-11
Ö:197-29

Nass:
1 alma megint 60-14
3 korpoVIT 60-7
Ö:120-21

Ebéd:
Minestrone leves pici sajttal 50-4
utolsó adag rakott kápi (egy hétig toltam) 260-20
megen egy alma 45-11
Ö:355-35

Suli/séta után, itthon:
1 Spar rudi 100-10
1 narancs 40-8
Ö:140-18

Vacsora:
33gr löncshusi 85-1
1 paradicsom 22-4
15dkg jégsali 21-4
natúr joghurt 102-13 + fahééééééééééj
Ö:230-22

Eddig: 1042-125

Almából vissza kéne fognom magam egy kicsit, de imádom... :-(

2013. február 19., kedd

Csak kaja

Tanulok ezerrel, mivel este sikerült bepalacsintázni így megyek sétálni egy kört a városba, unom az egész napos ülést, rühellem.

Újdonsült anyuka barátnőm gyönyörű lett szülés után, meg van fiatalodva, szépen lement róla a duzzanat, puffadtság.
Gyönyörködtem benne tegnap.

Holnap angol szintfelmérőre megyek, izgulok.

Reggel:
1 kávé 50-5
1 alma 45-11
jégsaláta 40-4
Duda löncs 120-1
joghurt 100-10
Ö:355-31

Ebéd:
rakott káposzta 260-20
kávé picike 0.5dl 30-3
korpoVIT 3 db 60-7
Ö:350-30

Nass délután:
Rakat alma olyan fél kg körül 150-35

Eddig: 855-96

Este:
Palacsinta  anyós féle lehelet vékony 4 db ebbe raktam natúr kakaót (xillittel), fahéjat, cseresznye lekvárt diétásat.

1200 biztos meg van...

Holnapra főztem Minestrone levest:

30dkg Tesco tepsis zöldségkeverék 63-6.3
víz, vegeta, bazsalikom
20dkg sűrített paradicsom (Auchan, üveges, olasz, cukormentes) 56-6
Ö:119-13

Reszelt sajttal szeretném tállalni!
Szóval holnap angol szintfelmérő, mert szeretnék menni tanfolyamra és ezen fog múlni, hogy újra kezdő, újrakezdő vagy haladó csoportba kerülök.
Kezdőbe nem akarok menni, ezért szeretnék annyira teljesíteni hogy bekerüljek az újrakezdőbe.
Angolból érettségiztem, de pár éve nem használtam és megkoptam...

Szorítsatok! Izgulok!

Imádtam az angolt, imádom az angolt, imádom Angliát, imádom Londont!



2013. február 16., szombat

Nincs pihenés

Levizsgáztam!!!

Sikerült, egész szépen, 89%, jeles eredménnyel.
Úgy örültem neki, de koránt sincs vége.
Március első hetében megint nagy vizsga, egy írásbeli, egy szóbeli, de ha sikerül akkor vége!

Étkezésemről szót sem ejtenék, szerdán és csütörtökön olyan napi szinten sikerült 4-5000 kalóriát bevinnem.
Rengeteg italozás volt, rengeteg sütemény, desszert.

Valentin-nap is jól sikerült, romantikáztunk, ünnepeltük egymást.
Kaptam két doboz bonbont, két szép fülbevalót, párnát, és egy ebédre is meghívott a párom.

Este pezsgőzés volt és sütizés.
Gyomrom oda volt két napig, most már úgy ahogy, jobban vagyok.

Ma is volt suli, későn kezdtünk, sokáig voltunk.

Étrendem:

Reggelim:
2 kávé egyik ebből dupla 150-15
Milbona diétás joghurt 150-18
3 korpoVIT 60-7
1 alma 45-11
Ö:405-51
Suliban:
2 korpoVIT 36-4
3 kisebb alma 150-30
Ö:186-34
Ebéd itthon:
1 adag tojásleves 83-4
1 adag rakott savanyú kápi 257-19
Ö:340-23
Vacsora:
220gr kefir 110-11
20dkg jégsali 32-4
5 dkg sága sonka szilvás 67-3
Ö:209-18

Egész napim:1140kcal-126g ch

Receptek

Tojásleves receptje, ala light:
1 ek olaj 90-0
20gr liszt 61-12
őrölt kömény, só, pici piros paprika
2 tojás 180-1
Ö:331-13

4 adag lett belőle, 1 adag: 83kcal-4g ch

Rakott káposzta:
1 kg savanyú káposzta 200-34
1 alma 45-11
1 dl édes bor 85-4
50 dkg disznó hús darálva 800-0
1 ek olaj 90-0
10dkg hagyma 40-8
pirospaprika, só, bors, kömény
1 nagyobb paradicsom 21-3
6dkg rizs főzve 216-47
tetejére kis joghurt 45-5
Ö:1542-112

6 adag biztos kikerült belőle, egy adag: 257-19!

2013. február 12., kedd

Final countdown

Holnap vizsga, kissé feszült vagyok...

Reggelim:
2 kávé 100-10
1 Milbona diétás epres joghurt 250gr 145-19
2 kakaós Győri JóReggelt keksz 112-16
Ö:357-45

Tízórai:
1 kisebb alma 45-11

Ebéd:
Husileves 80-12
maradékcsirkepöri 110-5
kis káposzta 40-7
2 alma 90-21
Ö:320-45

Nass:
1 bonbon 12,5gr  60-7

Eddig: 782kcal-108g ch

Estére megint valami könnyűt tervezek, kis kefir, virsli, jégsaláta.

Holnap reggel a kávé után joghurt, keksz, csoki! Csak hogy beinduljon az agytekervényem! :-)

2013. február 11., hétfő

Nem sok

Nincs semmi extra, állandóan seggelek vagyis tanulok a szerdai vizsgára.
Úgy néz ki nézhetek más munka után, fizetést nem kapok, ingyen nem dolgozom, a főnök csöndbe van.

Reggelim:
2 kávé 100-10
másfél dl joghurt 75-8
1 Mese fitt keksz 70-9
1 alma
Ö:245-27

Ebéd:
husileves tészta nélkül, husi nélkül, csak répa 80-12
csirkemell pöri 210-4
20dkg mexikói köret 125-22
Ö:415-38

Nass du:
alma alma hátán 90-21
1 korpovit 20-3
4 szem kókuszos keksz olyan pici kerek 68-8
Ö:178-32

1 narancs, de nagyon pintyő volt 40-8

Összesen: 878-73

Lassan vacsora, kefir lesz salival és abonettel!

Vacsora:
2 abonett 30-6
kefír 250gr 125-13
saláta 60-5
Ö:215-26


2013. február 10., vasárnap

Vasárnap

Ma is tanultam egy keveset, szerdán nagy vizsga...
Ha sikerül van egy új szakmám és akkor mehetek márciusban a FŐ FŐ FŐ szakmai vizsgára, ami keményebb.

Mai étkezés...

Hát, sok a nassi, mérlegre szerintem tavaszig nem merészkedem, rengeteg almát eszem.

Főzni ma nem főztem, párom édesanyja főzött.

Reggel:
2 kávé 100-10
1 dl tej (+ pici víz) 50-5
20gr zabkorpa 80-13
5 gr kakaópor 15-1
5 gr Xillit 20-4
Ö:265-33

Nass:
1 alma 45-11

Ebéd:
Húsleves husival, tészta nélkül 150-20 (sok sok répával)
Töltött káposzta (zsírszegény verzió) 200-20 (Tippelem az értékét, én egy gombócot ettem több káposztával, kenyér, tejföl nélkül)
1 xillites de tuti olajjal készült csokis meggyes muffin 200-20 (Tippelem ezt is)
Ö:550-60

Délután, kocsiban:
Alma 90-21

Vacsora:
Saláta joghurtos öntettel (házi joghurtos, light öntet, csak zöldség) 150-15
1 dl száraz vörösbor 65-3
Ö:215-18

Egész napi: 1165kcal-143g ch

Utóvacsi: egy starking alma...

Holnap tanulok, még mindig...

2013. február 9., szombat

Modulzáró

Elrontottam.
Totál hülyeségeket csináltam,a jó megoldásom áthúztam és helyette rosszat ìrtam.
Ez többször is előfurdult.
Össze vagyok szakadva, annyira csalódtam magamba.
Fizetést se kaptam, pàrom sincs jól.
Reggeli:
3 kàvé 150-15
250gr kaukàzusi kefir 125-13
Fél kornspitz 33gr 72-14 (Utàna nézek, lásd lejebb)
3 alma 120-28
Nass:
Két gombóc fagyi 160-30
Ebéd:
Gyros husi salàtàval 300-20
Egy gyönyörű zöldalma 80-14
Este még jelentkezem, megyek nyalogatom a sebeim...
---
Jó hír, megvan a modulzáróm, 116 pontból 106 pontot értem el, de az egyik modulban különösen sok pontot vesztettem, azt még nagyon de nagyon át kell néznem.

A kornspitz-re visszatérve, találtam egy jó kis oldalt:
http://www.kornspitz.hu/index.php?show=osszetevok

Én 65 grammos kornspitz vettem, tehát a 65 grammos értéke:
164 kcal - 28g ch.
Én egyet fél kiflicskét ettem, így 72 kcal és 14g ch!

Vacsorám:
2 alma 90-14
2 dl joghurt 100-10

Egész napim: 1197-158.

2013. február 8., péntek

Hurrá, hétvége

Dübörög a fejem, reggel óta szenvedek fejfájástól.
Az egészet rosszabbítja a lelkiállapotom is.
1. holnap már vizsga,
2. fizetés nuku,
3. a "főnök" mély hallgatásba burkolódzott.

Csak egy csöppet vagyok ki az ingyen meló miatt...

Ma reggel:
1 kávé 50-5
2 sz tk toast 110-21
15gr Liga 30-0
2 tk méz 60-10
1 kisebb alma 45-11
Ö:295-47

Ebéd:
1 pár virsli 220-0
25dkg tepsis zöldség 50-6 (Tesco value)
1 dl kaukázusi kefir  45-5
1 diétás joghurt 165-16
Ö:480-27

Du:
1 kávé 50-5

Eddig:825-79

Tajtékozni tudnék...

2013. február 7., csütörtök

Macskjaj

Készülök a vizsgákra, azért vagyok megint eltűnve.

A kettős front ami napok óta a fejünk felett lebeg csak rátesz egy lapáttal az egészre.
Türelmetlen vagyok, nehezen fog az agyam, éjjel alig alszom, tele vagyok feszültséggel és állandóan ennék...
...és eszek is.

Ma mérlegelés: 65.6kg, remek nem?

Mindegy, várom a tavaszt, a bicajozást, a sétálást.

Készülök Valentin-napra is, szeretném párom meglepni valami finomsággal.

Szebb estét!

2013. február 3., vasárnap

Vasárnapi hadd el hadd

Megvettem páromnak a Valetin-napi ajándékot.
Nem szoktunk ajándékozni, eddig minden évben kinyitottunk egy üveg pezsgőt, sütöttem egy pizzát és este gyertyafénynél eliszogattunk, eszegettünk.
Idén is ezt terveztük, de találtam valami akciósat, valami olyasmit ami nagyon hasznos lesz neki remélem (nem merem leírni, mert olvassa néha a blogot, majd 14 után leírom).

Ma sütöttem házi kürtőskalácsot, csorog a nyálam, de nem cukormentes, max egy kis falat lesz belőle.

Kellene mennem angolozni, holnapra le kéne fordítanom egy szakmai (biznisz, IT) angol szöveget, de nagyon fáj a fejem...
Jah, jövő szombaton vizsga...
Első kör, ha nem sikerül, nem mehetek gyakorlatra, picit kivagyok...
Még nem sikerült tanulnom, szóval, ezzel is le vagyok maradva.

Mai étrend:

Reggel:
1 kávé 50-5

Piacon:
1 kávé 50-5
1 barackos diós müzli szelet 35gr nem emlékszem a márkára, de olyan mint a SimplyNut) 151-14
Ö:201-19

Ebéd:
Szilvaleves 90-19
lilakápi 60-12
barnamártásos husi 150-10
Ö:300-41

Du: alma dögivel... 150-35

Eddig:701-100

Este sok-sok zöldség, husi... Megyek tanulni, fordítani...



Fahéjas szilvaleves

Imádom a fahéjat, egyik kedvenc fűszerem.
Szeretem a szilvát is, de nem a kedvenc gyümölcsöm.
Viszont a kettő együtt, a fahéj és a szilva, hmmm, mennyei.

Light változat, biztos lehet variálni, nekem így ízlik.

Hozzávalók:
46dkg szilva (nyárról maradt fagyasztott) 267-61
37gr tejszín ízű puding por (Tesco) 41-8
1dl tej 50-5
víz
édesítő
fahéj
(+ csipet mézeskalács fűszerkeverék, de a cukormentes, nem a cukorral kevert!)
Ö: 358kcal-74g ch

Négy adagra osztottam be, de minden attól függ mennyi vízzel van felöntve, ízlés dolga.

4 adag esetén, 1 adag: 90-19 (felfelé kerekítve mindig)

Elkészítés:
A gyümölcsöt a vízzel, fűszerekkel felrakjuk vízbe főni.
Lehet közbe kóstolgatni, mennyire fűszeres, mennyire puhult a szilva.
A pudingport elkeverjük a deci tejben és ezzel sűrítjük a levesünk.

Hidegen ettem, tálaláskor egy evőkanál natúr joghurtot tettem rá dísznek, tejszín helyett.



2013. február 2., szombat

Hétvége

Megvolt a suli.
Tegnap este még gyorsan megfőztem.
Páromnak vörösboros sertésszelet készült, krokettel.
Nekem kis light milánói (bár még nem ettem), de még van fahéjas szilvalevesem és párolt káposztám.

Ennek függvényében a mai étkezésem:

Reggeli: (07:15kor)
1 kávé 50-5
2 abonett 30-6
1 Lidl sonkás ízű kockasajt 31-1
250gr natúrjoghurt (Lidl Pilos 0.1%) 113-12
Ö:224-24

Suliba:
1 kávé 50-5 (9:30)
2 kisebb alma 90-21 (10:30 a másik 12:00)
Ö:140-26

Ebéd: (15:00 suli után, még kisütöttem párom krokettjeit)
1 adag fahéjas szilvaleves 90-19
1 pár sajtos virsli (70gr) 170-1
1 adag lilakáposzta 60-12
Ö:320-34

Blogírás közbeni nass:
2 kisebb alma 90-21

Eddig: 774kcal-105g ch

Nem tudom mi lesz este, valami könnyű vacsorát szeretnék enni.
Megpróbálom megírni!

2013. január 31., csütörtök

Jajjj

Iszonyatosan el vagyok maradva a tanulással.
Pontosan két hét és itt az első vizsga.

Ma 4-ig itthon vagyok, utána megyek gyerekezni (kis plusz jövedelem).
Pénteken egész napos vagyok, reggeltől estig nyomom az ipart.
Ma gyorsan megfőztem, nekem van Szilvaleves, párolt lilakáposzta, mellé szerintem halacskát fogok enni.
Páromnak tojásos nokedlit csináltam és pirítottam hozzá házi szalonnát, két napig szerintem el lesz vele.
Az állatoknak is főztem, szóval minden pipa.

Kivéve a tanulás és a kézi mosás...
Van pár ruhám ami vagy fog, vagy nem lehet gépbe mosni, nos, őket kéne ebéd után kimosnom.

Utána tanulás!

Este menni kell bevásárolni, szombaton suli.

Akkor nekem még péntek este főznöm kell?!?!?!

Ennyit a lemaradásról! :-)

Nektek is lógok egy étrenddel.
Anno feltöltöttem egy egy hetes étrendet ingyenes file-megosztóra, azóta törölték sajnos, az eredeti étrendemet pedig nem találom.
Ígérem ezt is pótolni fogom!!!

Tegnapi étkezésemről:
Vettem írót, Minna márkájú 500gr 169 ft volt (Spar).
Nekem ízlik, de ízesítem, édesítővel, viszont nagyon jó lesz sütikhez, öntetekhez.
Sodóhoz kiváló lesz szerintem, de majd kikísérletezem bírja e a melegítést.
Tartottam az 1200kcalt és 150gr ch-t, este fél deci vörösbor még bele is fért!
Sokkal jobban aludtam!!!

Mai napom:
Reggeli:
1 kávé 50-5
250gr író 108-12
5dkg sonkaszalámi 80-0
2 abonett 30-6
Ö:268-23

Tízórai-nass:
2 alma 120-21
1 vérnarancs 41-9
Ö:161-30

Ebédem (lesz):
Szilvaleves 90-19
Párolt lilakápi 60-12
3 kemény tojás 210-1
Ö:360-32

Összesen:789-85.

Esténként rákattantam a reszelt retek-répa keverékre, annyira finom, no, de majd még este jelentkezem.

2013. január 26., szombat

Túléltem

Túléltem a gyakorlatot, szomorúan írom.
Szóval kereskedelmi iskolába járok, a vizsgára bocsájtás feltétele egy 40 órás gyakorlat megléte.
Ezt a gyakorlatot a madaras Teszkóban töltöttem el, de a kereskedelem tanulása és gyakorlása helyett kiraktak minket árufeltöltőnek.
Első napon a az "önkiszolgáló friss csemege, baromfi osztályon" voltam, ahol tonna számra pakolhattam a virsliket, virsliket, hol büdös vérben tocsogtam védőkesztyű, munkaruha nélkül, hol a büdös csirkelábak szurkálták szét a kezem.
Második napon  a "vegyiáru osztályon voltam" feltöltő, ahol a sósav marta szét a kezem.
Egyszer hozzáértem véletlen az arcomhoz, így az is kissé meg van marva...No mindegy...

Aztán a csoporttársaimmal együtt eléggé elkeseredtünk, utolsó 3 napomat a cukrászaton töltöttem.
Süteményeket, desszerteket gyártottam, kedvesebb volt a légkör, nyugisabb, jobb a hangulat és nem volt kemény fizikai munka.
Sok értelme nem volt, de így tudtam túlélni ezt a hetet.
Igaz, hűtőkamrába voltam, de felöltöztem rendesen, így elviselhető volt.

A gond ott van, hogy valamiért kib@sztak a csoportunkkal és nem írták alá a gyakorlati naplónkat, jelenlétinket, értékelőlapunkat, így olyan mintha nem is lett volna gyakorlatunk...
A tanárunk megígérte, hogy intézkedik, de ő is csalódott nagyon, még sose fordult elő ilyen.

Étkezésem:
Ahogy a gyakorlat, ez is KATASZTRÓFA volt.
Reggelim 7:00kor volt, ebédem 11:30kor.
Reggel felvágott, kétszersült, natúr joghurt, 2 alma, 1 kávé.
Ebédem 2 alma, Simplynut, kávé, Urbán&Urbán szénhidrát csökkentett keksz.
Uzsonna és a vacsora volt a leggázabb: felfaltam mindent, mint aki sose evett, ami csak elém került.
(Csoki, cukor, keksz, pogácsa, mindent...)

Ma volt egy kis ünneplés iskola után, ebédre gyros volt, egyet ettem, egy fél pizzát.
Délután palacsinta volt és desszert.
Vacsora egy alma.

Holnaptól visszatérek a régi kerékvágásba.
Sertés raguleves lesz és tökfőzelék virslivel, light, zsírszegényen!

Jövőhéten lányos napok, utána szeretném beváltani a nyereményem, írok is az edzőnek!

Ja!!!
Nagyon fontos, 4 év után megvettem az első saját konyhai digitális kismérlegem!
Számoltam is vele!

Egy darab Urbán&Urbán darálós keksz (ch csökkentett) 8gr.
10dkg 423 kcal és 47.8  azaz 48g ch.
1 db keksz cc. 34kcal és 3.8g ch!

Ela cereal fahéjas almás cukormentes keksz 5db 10gr.
10 dkg 468kcal, 63g ch, 10gr 47kcal és 6.3g ch.

Ez a kettő most a nagy kedvenc, illetve a Simple nut termékek, de azok sajnos nem cukormentesek...

Nos, holnaptól vissza a régi rendbe...

2013. január 20., vasárnap

Vasárnapi zárás

Nem tudom mi van velem, a joghurton és almán kívül nem kívánok semmi mást, esetleg még uborkát és kávét, de ennyi, nem kell más.
Tonna számra eszem az almát... És a joghurtot, borzalmas lehetek... Nagykanállal...

Délután:
savanyú uborka 20-4

Este:
250gr joghurt 163-17
3 alma 120-28
Ö:303-49

Egész napi étkezésem: 962kcal-129g ch.

Ha nagyon odaleszek eszem egy kemény tojást kétszersülttel, de szerintem nem leszek oda, mert dugig vagyok...

Holnap korán kelet, itthon reggelizem.

Kávét fogok inni, kétszersültet eszem, májkrémmel.
Tízóraim ha ehetek akkor túró rudi lesz vagy müzli és egy alma.
Ebédem kefir, felvágott, valamilyen gyümölcs lesz, de ha nagyon éhes leszek akkor lehet nézek valami light főtt ételt az étteremben, még nem tudom, majd megírom és persze azt is hogy milyen volt a gyakorlat!

Vasárnap

No, későn keltem, nyűgös vagyok, tanulni kéne, de lusta disznó vagyok.
Lassan mennem kell kórházba látogatni, szóval remek minden, legalább az ebéd kész...

Jövőhéten reggeltől estig gyakorlaton leszek, húzós lesz, fizikai munkával, az étkezést még nem tudom hogy oldom meg.
Reggel korán eszek itthon, ott tízóraizni nem lehet, csak ebédelni, uzsonnámat talán már hazaféle elrághatom, vacsora meg itthon.
Szóval tízóraira és ebédre kell csak kitalálnom valamit...

Mai étkezésem eddig, időrend nélkül, össze-vissza csipegetve:

1 kávé 50-5
3 db korpoVIT keksz 60-6
savósajt 55gr 60-1 (10dkg elméletileg 100kcal)
15dkg uborka 20-4
3 alma 100-21
Ö:270-37

Tízórai nem hiszem hogy lesz, majd később ebédelünk.

Ebédem:
1 adag zöldbabfőzi 145-16
4 db halrúd 194-22 (pont 10dkg 1 rúd 2.5dkg, sütőben sütve plusz olaj nélkül)
Ö:339-38

+ 1 kávé 50-5

Eddig:659-80

Este jelentkezem....

2013. január 18., péntek

Hmmm...

Röhej, tegnap hívott a plasztikai sebész, hogy akarom e még a műtétet.
Több mint egy évig le sem szart...
2011 decemberben kezdődött minden és most került rám a sor.

Már nem akarom, igaz még most sem tökéletes a hasam, de hónapról hónapra alakul, húzódik vissza, inkább nem fekszem kés alá.

Mai étkezésem, rohanva, futva...

Reggel:
1 kávé 50-5
kis túró 70-2
joghurt 60-7
alma 45-11
Ö:225-25

Tízórai:
1 kávé 50-5
pici narancs 41-9
Ö:91-14

Ebéd:
utolsó adag tökfőzi 150-10
20dkg csirkemell 200-0 (natúr szelet)
párolt répa 70-16
Ö:420-26

Délutáni nass:
5dkg füstről frissen lehozott parasztsonka 150-0
2 alma mellé 90-22
Ö:240-22

Vacsora:
2 alma 90-22
1 Cereal joghurt 200-20
Ö:290-42

Össz:1266-129

Holnapra főztem zöldbabfőzit:
1kg zöldbab 400-70
1ek olaj 90-0
10dkg hagyma 40-8
1 csomag Maggi főzelék fortélyok alap 46gr 193-3
Ö:723-81

5 adag biztos kijön belőle (egyébként tejet elfelejtettem bele rakni), egy adag: 145-16

Holnap suli, jönnek lassan a vizsgák is, de előbb a gyakorlat....Grrrr....

2013. január 15., kedd

2013 első szakasz

Gyönyörűen indul ez az év!

Tegnap megint nyertem Facebook-on!
Annyira boldog vagyok!

6 alkalmas aquafitness belépőt nyertem a közeli uszodába!!!
Van kivel mennem, egy hasonló sorsú fogyni vágyó leányzóval megyek, egymást fogjuk erősíteni!
Úgy örülök!

Ma voltam fogtündérnél is, készen van minden fogacskám, azt mondta minden szép és jó, vigyázzak rá, egy év múlva ugyanitt.
(Ma csak fúrt, tömött.)
Nana, mondom magamba, inkább félév!
Szépen vigyázok a fogacskáimra, mosom, tisztítom, kis extra fogselyem, fogpor a fogkő ellen és félévente kontroll!
Ha pedig valami fájna, akkor nem húzzuk-halasszuk, AZONNAL orvos!

Reggelim:
1 kávé 50-5
225gr Dini kefir 130-11
3 szelet sonka 35-0
1 kétszersült 32-6
25gr mozarella sajt 65-0
Ö:312-22

Tízórai nem volt, mert zsibbadtam!

Ebéd:
1 kávé 50-5
1 adag tökfőzelék 150-15
1 pár virsli 180-0
1 korpoVIT keksz 20-2
Ö:400-22

Nass: alma-alma-alma 90-22

802kcal-66g ch, eddig, vacsira nem tudom mi lesz, meglátjuk...

Vacsorára palacsintát gyártottam, apró szemű zabpehelyből.
Kettőt ettem meg, az egyiket túróval töltöttem a másika fahéjas joghurttal... Nyammm...
Iszonyatos édesség utána vágyam volt, kattogtam egy kis sütin, így muszáj volt valami finomat összedobni.

Kcal-ba, ch-ba számolgatva:
2 natúr palacsinta 150-30
töltelék (túró 5dkg, joghurt 1 dl, fahéj, folyékony édesítő) kb 110-10
Ö:260-40

Ez eddig: 1062kcal és 106g ch.
Szerintem eszek még egy almát, abból sose elég...

Vettem ma savósajtot, azt mondják róla überlight, még sose ettem, fűszeres, holnap az lesz a reggelim. :-)

2013. január 14., hétfő

Grrrrr

Iszonyat idő volt ma, kora reggel ónos eső, utána egész nap esik az eső, még most is!
Éjszaka kb. 10-15 centi hó esett...

Reggelim:
1 kávé 50-5
2 abonett 40-6
1 macisajt 30-1 Lidl-s
Cereal joghurt 200-20 (sacc)

Tízórai:
4db korpoVIT 80-10
1 alma 45-11

Ebéd:
1 adag tökfőzelék 150-15
1 pár virsli 180-0

Eddig: 775-68

Délután folyamán simán megettem 3 almát: 135-33

Vacsorám:
7.5dkg túró 72-1
1 dl joghurt 60-6.5
változatosság kedvéért még egy alma 45-11 (de csak azért mert hibás volt...)
Ö:177-19

Most kis gránátalmát szemezgetünk... 75-17/10dkg.

Egész napi eledelem: 1087kcal-120g ch...

Holnap fogorvos.

2013. január 13., vasárnap

Sokadik nap

Ma ráálltam a mérlegre, ruhástul, mindenestül.
63.6kg...

Reggelim:
1 kávé 50-5
5 szem diabetikus almás-fahéjas keksz (Dia Ela Cereal) 100-10
1 alma 45-11
Ö:195-26

Bolhapiacon egy kávé: 50-5

Ebéd:
1 tányér húsleves 85-10
utolsó adag székelykápi 239-9
2 abonett 40-6
Ö:364-25

Nass, mert hát volt rendesen:
2db mézeskalács (házi) 80-14
1 alma 45-11
Ö:125-25

Eddig:734kcal-81g ch, eddig...

Ha a havazás nem kavar be hoznak nekem Nyíregyházáról 40kg télálló szabolcsi idared almát...
A fele kb 2-3 de lehet 4 hónapra is elegendő nekem.
Megfőztem jövő hétre.
Fagyasztóba találtam saját gyalult tököt, így tökfőzelék lesz, sült-főtt virslivel, vagy kemény tojással.
Jó nagy adag lett!
Imádom a főzelékeket!!!

Kaptam ma egy cica fiú plüss, imádom a cicákat és gyűjtök mindent ami cicás... :-)
Párom ajándéka, úgy szeretem! :-)

Elfelejtettem leírni, hogy ettem egy szilvás gombócot.
Páromnak főztem mirelit gombócot és hát megkóstoltam, a kóstolás meg olyan jól ment hogy meg is ettem...
1 kg csomagban 19 gombóc volt.
1 gombóc 52gramm.
10dkg gombóc 160kcal és 37g ch.
1 gombócka tápértéke:  cirka 84kcal és 20g ch...

Lassan megyek vacsorázni, virsli lesz, savanyúval, kis joghurt, alma...

Vacsora:
1 pár virsli 180-0
savanyú kápi 40-7
joghurt 80-8
alma 45-5
korpoVit keksz 2db 40-5
Ö:345-25

Egész napi: 1163kcal és 126g ch

2013. január 12., szombat

Jel

Èlek, csak a munka, háztartás ès a suli leköt.
Kèszülnöm kell az első vizsgàkra is.

Diètàm tartom.

2013. január 10., csütörtök

Rohangálós nap

Hajnalban keltem, iszonyú fáradtan.
Egész éjjel rosszul aludtam, négyszer, ötször fent voltam.
Hajnalban irány a nőgyógyi, de csak tabletta íratás miatt, majd márciusban lesz rákszűrésem.

Ma nagyon finom székelykáposztát főztem, ala light.
Kevés olajon hagymapirítás, kis pirospaprika, sovány kocka sertéshusi pörinek megfőzve.
Másik edényben savanyú káposzta babérlevéllel puhára főzni, mikor megpuhult mindkettő összekavarjuk az egészet (a káposztáról öntsük le a vizet).
Jó szaftos lett most a káposztám, finom lett na! :-)

Étrendem mára, reggel, indulás előtt:

1 kávé 50-5
2dl joghurt 130-13 (Tesco Creamfield)
1 fit Mese keksz 70-8
1 alma 45-11
Ö:295-37

Hazaérve:
1 kávé 50-5
1 alma megit 45-11
savanyú káposzta 20-2
Ö:115-18

Ebéd:
1 adag székelykápi 240-9
2 abonett 40-6
1 grapefruit 70-15
Ö:350-30

Délután:
3 Stop cuki keksz 45-8
2 korpoVit  40-4
Ö:85-12

(RészE.: 845-97)

Vacsorám most volt:
3 szelet sonka 33-0
fél kifli 75-15
pici margarin Liga 19-0
mozzarella 50-0
karfiol savi (elfogyott) 20-2
Ö:197-17

Egész nap: 1042 kcal és 114g ch-t ettem.

2013. január 9., szerda

Egy hete

Azt hiszem egy hete tolom keményen az önmegtartóztatást!
Jelentem sikerrel.
Már nem vagyok annyira felpuffadva, a nadrágon is kezdem érezni.

Ma Veszprémbe rohangáltam, holnap délelőtt nődoki, recept kéne plusz bejelentkezni rákszűrésre.
Főzés is lesz, székelykááááááááposzta! :-) Szeretjük nagyon!
Délután munka megint.

Ma is rengeteg gyümölcsöt ettem.
Vasárnap hoznak negyven kiló szabolcsi télálló idared almát.
Abból húsz kiló az enyém, 2-3 hónapra elég.
Ipari mennyiségben eszem az almát.
Ma is 3-4 darabot megettem és jól bírja a gyomrom.
Ha savanykásabb az alma mindig van nálam Stop Cukor keksz vagy KorpoVit vagy valamilyen keksz ami kicsit felszívja a savat.

Ma koszt:
3 kávét ittam, reggel duplával kezdtem, egy macisajtot betoltam egy kétszersülttel.
Veszprémbe a buszon betoltam egy almát, útközben még egy almát, ebéd után még egy almát.
Buszon ettem egy Cerbona cukimentes epres müzlit.

Itthon ebédre spenót volt és virsli, délután autóba ettem egy Go ahead nevű keksz szeletet.
Tescoba kapni, egy szelet 50 kcal és 10g ch.
Vészhelyzet volt, nagyon éhes voltam, ilyenkor jó.

Vacsorára mozzarella sajt volt, 3 abonett, karfiol savanyú, 2 szelet light sonka, mandarin.

Most megpucoltam egy fél gránátalmát, azt csipegetjük a párommal.

Egész nap 1077-130g ch-t ettem!

Holnap jelentkezem!

2013. január 8., kedd

Kedd

Stresszesen indult a nap, nem tudjuk miért, de begyújtás után dőlt a kályha oldalán a füst.
Most mosok, már kicsit takarítottam, délután dolgozom.
Ebédem spenót lesz valószínű virslivel.

Reggeli:
2dl joghurt 100-10
2 alma (kisebb) 90-21
1 kávé 50-5
Ö:240-36

Literszámra iszom a teát, tegnap óta megint nem jó a vesém.

Lassan tanulok egy kicsit, rengeteg tétel van amit nem győzök memorizálni. :-(

Nass:
1 alma 45-11
2 mandarin 75-15
korpivit keksz 15-3
Ö:120-26

Ebèd:
virsli 220-0
Spenot (fèl csomag) 50-5
ö:270-5

Eddig:645-70

Dèlutàn lesz: kefir, salàta, sonka, abonett ès grapefruit.

2013. január 7., hétfő

Január 7, hétfő

Jól etem ma is 1100kcal, 110g ch.
Ma rohangálnom is kellett a vàrosban, mozgàs is meg volt.
Holnap főznöm kell, majd irok bővebben

2013. január 6., vasárnap

Vacsora

Vacsim
2dl joghurt volt 100-10
1 maci sajt (lidl-s) 30-2
2 abonett 40-7
savanyú karfiol 30-4
Ö:200kcal-23g ch

Nassinak volt egy nari 40-8, kisebb tök 60-14.

Egész napi étrendem 980-131, később szóba jöhet utóvacsora gyanánt kis Korpovit keksz (2db) és egy alma.

Holnap nem vagyok itthon, páromnak este nudlit gyártottam.
Nekem parikáposzta lesz, virslivel, kedden délelőtt pedig főzök valamit magamnak is.

Szép hetet!

Vasárnap

Délután még javába kell itthon dolgoznom.
Éppen főzök, de estebéd lesz.
Még egy mosást is be kéne izgatni, majd meglátjuk.

Voltunk reggel bolhapiacon, vettem egy nagyon szexi felsőt 500ft, más ruhadarabot turkáló részben 20 forintért per darab!!!

Nem volt nagy piac, de nagyon örülök a turkálós résznek.

Ebédre fokhagymás saslik husit csinálok, köretnek még mindig van  paradicsomos káposztám.
Toalett gondok előjöttem, amióta visszavettem alig-alig sikerül valami, de nem fáj a hasam! Ez nagy szó!

Reggel piac előtt:
1 kávé 50-5
2dl joghurt 100-10
1 kétszersült 35-5
Ö:185-20

Piac után:
1 kávé 50-5
1 alma 45-11
1 kisebb sárgarépa 45-10
Ö:140-26

Ebéd:
Fokhagymás saslik husi pulykaszárnytőből 150-5
paradicsomos kápi 100-10
Ö:250-15

Eddig: 575 kcal és 61g ch.

Délután szeretnék egy kis pudingot főzni, valami kis light nassit szeretnék csipegetni, esetleg egy kis light madártejet összedobok...

Meglátjuk, még sok dolgom van ma.

Ebéd után volt egy alma 45-11, illetve nassi gyanánt találtam egy szép sütőtököt, hát megsütöttem!

Sütőtök kalória és ch tartalma kicsit magasabb de majd szépen megoldjuk: 77kcal - 16.5g ch/10dkg.

Kisebb darabot ettem belőle, 60-14, nem volt 10 dekás...

Vacsi nem tudom mi lesz, holnapra páromnak még kéne főzni, de nem tudom mit adjak neki.
Eléggé válogatós, ez megnehezíti a főzést...

680kcal-86g ch, lassan jön megint egy kis (egészséges) nassi, aztán vacsora... :-)

2013. január 5., szombat

Day 4, hétvége, szombat

Ma reggel nyolctól kettőig suliba ültem.
Ennek fényében (kevés mozgás) próbáltam összeállítani az étrendet.
Az étrendből ivórend lett, liter számra öntöttem magamba a kávét a ébren maradás reményében.
Egyként tuti jó oktatás volt, szeretem az ilyen órákat, mert szerintem ha érdekesen vannak megtartva és odafigyelek akkor a 85-90%-át meg is jegyzem.
Italokról tanultam, borokról, pezsgőkről, kávékról, stb.

Reggel indulás előtt 
1 kávét ittam 50-5,
2 dl joghurtot ettem 100-10
egy kétszersülttel 35-5,
egy almával 45-11.
Ö:230-31

Suliban három kávét megittam, cukormentesen édesítővel: 150-15, egy almát ettem, 45-11.

Itthon maradék gyros husit ettem (csirkemellből) 180-0, paradicsomos káposztával (még mindig van két adag) 100-10.

Nassi: 1 alma megint 45-11.

Lassan vacsorázom, nem tudom mit fogok enni, még az állatokat is meg kell etetnem, előbb nekik, aztán magamak.

Eddig: 705kcal-63g széhidrátot ettem.

Vacsira szerintem megint reszelt répa lesz jégsalátával, lehet nyakonöntöm kiskefírrel.
Fene tudja mi lesz, mert iszonyatosan vágyom az édesre.
Ilyenkor joghurtba keverek gyümit, édesítőt, csillapítja!

Új olvasóimnak ajánlom és tuti bevált: 
-főzelékeket mindig magukkal sűrítsétek.
Mikor megfőlt a zöldség (minimális olajon, hagymán felrakva, max 1 evőkanál olaj) vegyetek ki belőle egy adaggal és turmixoljátok össze, majd öntsétek vissza és keverjétek jól el.
Kiváló sűrítő a tojás is, leginkább spenótnál ajánlom.

Én már csak így főzöm a saját ételeim (páromra ráférne a hízás), sokkal finomabb és a sómentes életemnek köszönhetően jobban érvényesülnek a zöldségek ízei!

Tegnap még ettem egy kisebb almát és 3 szem Stop Cukor kekszet!
Szerintem így is bőven 1200 kcal és 150g ch alatt maradtam.

Szép estét!

Vacsora:
20dkg savnyakápi 40-8
10dkg szendvicssonka 111-0
2 abonett 40-7
Ö:191-15

Össz.:896kcal-78g ch, eszem még egy almát...

2013. január 4., péntek

Harmadik nap

Mai napomat is sikeresen zárom.
Reggel kèt kávèt ittam, kefirt ettem sonkàval, savanyúval,kètszersülttel.
Tìzòraim egy alma volt.
Ebèdem virsli ès paradicsomos kápi.
Uzsi kèt stop cuki keksz, egy alma.
Vacsora jègsali, reszelt rèpa, kèt főtt tojàs, kèt deci natur joghurt.

Eddig 1031 kcal ès max 110gr ch van bennem.
Kèsőbb ha èhes leszek akkor egy almát elropogtatok.

2013. január 3., csütörtök

Tablet pròba

Most tablet pcről ìrok, fent van a Blogger alkalmazàs ìgy bàrmikor tudok ìrni.
Ma is ügyes voltam,semmi nassi.

Du nassai alma volt ès narancs.
Vacsora kefìr, sonka, savanyù, egy kètszersült.

Holnap munka.
Reggel kefir, sonka, kètszersült, alma lesz.
Nassi nincs mert ülőmunkàt végzek.
Ebèd paradicsomos kàpi lesz virslivel.
Uzsi, vacsi gyümi lesz ès joghurt.
Holnap este ìrok.

Jaaaaa, január másodikán sùlyom 65.5kg!!!!!!!!! + csajos napok, de nem mentsèg!

Második napi étrend és a mai

Tegnap is egész jól teljesítettem, kivéve az esti pezsgőzést a szülőkkel.
Vacsora virsli volt és zöldsalata.

Ma reggel kávéztam,175gr naúr joghurtot ettem egy almával, 3db stop cuki keksszel.

Ebéd paradicsomos kàpi lesz (rántás nélkül) virslivel.

Nassi:leginkàbb gyümi, cappucino, répa rágcsi.

Vacsira kefir, sonka, abonett.

2013. január 1., kedd

Első hét első nap

Boldog új esztendőt kívánok mindenkinek!

Éveleji első étrend félém kcal és ch számolás jegyében:

Reggeli:
2 kávé 100-10
2dl natúr joghurt (Tesco Creamfield) 100-10
1 alma 70-14
1 narancs 40-8
Ö:310-42

Ebéd:
Nagy tál húleves zöldséggel 100-20
1 bècsi virsli 100-0
Kis adag lencse 160-25
Ö:360-45

Eddig:670-87

Lesz még xilites süti, vacsorára hidegtál diétásan.