2011. július 9., szombat

Hőségriadó

Szerda óta nem sok időm volt.
Rengeteg időm leköti a házimunka, főzés, aztán az állatok.
A helyzetet nehezítette, hogy a melegben minden napra jutott valami bevásárlás féle.
Párom apját hétfőn műtik, vasárnap már be kell feküdnie a kórházba, kiszedik a leszakadt sérvét.
Sokszor neki kellett vásárolni valami ruhaneműt, tisztasági eszközt, stb.
Holnap délután kell befeküdnie a kórházba.

Sokat kivesz belőlem a meleg, noha tény és való jobban bírom mint 1-2 évvel ezelőtt, de ez a bezártság megőrjít.
Persze 35 fokba nem sok kedvem van csavarogni, de eltudnék dögleni valami vízpart vagy medence szélén.

Tegnap a legnagyobb melegben mentünk vásárolgatni és telefont nézni.
Én kaptam egy szép szoknyát, hó végén esküvére vagyunk hivatalosak és erre az alkalomra kaptam.
Jelentem 36-os szoknya! :-))))

Páromnak készül meghalni a telefonja, úgy kütyün gondolkodik, de hát ugye ezek a flinciflanci tapicskolós mobilok most a divat, így nagy a dilemma, ill. a pénztárca is véges.

Útközben megejtettünk a Korona cukrászdát a Tobak utcában ahol van cukormentes fagyi.
Kaptam két gombóccal, háááát, nagyon finom, jobb, mint a cukros változat, főleg, hogy elfogyasztás után nem ragad a szám és nem akarok azonnal egy valag vizet meginni.

Piacon megint nem tudtam ellenállni annak a pékségnek, mint kiderült nem reform pékségről van szó (PrímaPék amúgy), hanem van egy-két reformnak mondható sütemény is.
No, hát tegnap lemeoztam a Pur-pur rudat, 5-ből 4 csillagot kap, a pálmát még mindig a Tönkölybúzás kocka kapja!
Abból is vettem egyet, de elraktam ma reggelre.

Tegnap este később volt vacsora, előadáson voltunk.
Este 21 után megettem vagy 3dl jéghideg kefirt, 1 paradicsomot, 2 őszibarackot és nem vesztek össze. :-DDDD
Párom keresztbe állt szemmel nézte, ahogy tömtem magamba e három kombinációját.

Ennyi minden történt velem az elmúlt pár napban.

Étrendet hozok este, de rettentően kell figyelnem.
Ipari mennyiségbe fogyasztom a gyümölcsöket.
Ha nem is szándékosan, de szerintem holnap gyümölcsnapom lesz (hihi, még sose tartottam ilyen napot).
Más ebbe a melegbe nem is nagyon kívánok csak a hűtött gyümiket.
Van itthon még meggy, sárgabarack (lassan a fán is érik), sárgadinnye, nektarin, szerintem ezeken bőven ellennék, de a ch tartalom tuti az egekbe szökne.

Most megyek, iszom valami hideget, este még jövök valami étrendfélével.

2011. július 6., szerda

Babummmm

Tegnap kidőltem, változatosság kedvéért, illetve tudtam hogy ma korán kell kelnem és így korábban is feküdtem.

Pár szóban még a tegnapról:
Egyenlőre nem könnyű többet enni, ha kicsivel több van a pocóban akkor megfájdul.
Próbálok "egészséges" dolgokból többet enni, mint pl joghurt, kefir, gyümi.
A pékárukat, sütikéket, nassikákat nem vagyok hajlandó nővelni, mert a cukortartalmuknál fogva tuti a fenekem mérete is (vissza)nőne.
Tegnap este még papíron számolgattam és kijött hogy nem ettem 1000kcalt és 150g ch-t se, így gondoltam nassolok egyet még az ágyban.
Fura volt, ezer éve nem telepedtem be az ágyba kajával és néztem a tv-t.
Nagy durranás nem volt, ittam egy bögre kakaót (sovány kakaópor és édeske + 1.5% tej) illetve ettem 5db kókuszos Terefere kekszet, utána csicsi...
Nem aludtam jól az éjjel, de biztos nem a késői kajálás volt az oka.

No, mai napom eddig tiszta kudarc, éppen főzök, estebéd lesz...
Szóval kora reggel irány a munkaügyi kp, ahol tömegnyomor.
Ahhoz képest hogy a helyi újságba azt írták, hogy 15ezerrel kevesebb a munkanélküli, hááááát, a lépcsőn, korláton mindenhol zsúfolásig ültünk és álltunk.
Általában 1 perc alatt lerendeznek, előtte 10 percet sorba állok, most kemény 2 órát vártam egy pecsétre.
Rosszul is lettem, pedig direkt ettem itthon!

Sose indulok úgy el itthonról, hogy ne ennék pár falatot, most gyalog voltam, meleg is volt, rettentően büdös volt a kp-ba.
Még az a szerencse, hogy nem voltam egyedül.
Bent a nőnél szédelegtem, kifelé már úgy húztak a pláza felé az első pékséghez, hogy egyek-igyak valamit.
Na, sikerült valami reform boltot kifogni, ettem egy tönkölybúzás kockát.
Hazafelé még mindig kókadtam így itthon is pótoltam mind a folyadékot, mind az ételt.
Délutánra jól lettem.

(Délben kezdem el írni a bejegyzésem, most fél 6 van és van kis időm írni, így befejezem mondani , írni valóm.)

Szóval ahogy kész lettem az ebéddel indultunk is Csalára a Szedd magad farmra.
Sárgabarackot szedtünk, no nem sokat, 4 kilót, ezt nassoljuk, majd ha beérik, ami a kertbe van abból rakunk el lekvárt.

Sok-sok barackot ettem a farmon.
Hazafelé be kellett menni a cukros mamához, aki kiakasztott.
Párom apját hétfőn műtik, leszakadt a sérve.
Ő viszont temeti a fiát, sír-rí, a következő pillanatba röhög.
Tiszta színésznő...

Hazaérve megetettem az állatokat, ettem én is egy kis tányér székelykáposztát.
Azaz igazság, hogy éhes nem voltam, vagyok, de megkóstoltam.
Annyit újítottam a receptem, hogy raktam bele füst kockát.
Ez olyan kocka, mint a leveskocka, csak füst ízű.
Nagyon sokat dob az ételen, párom is dicsérte.

Most pedig itt vagyok.
Még el kell sétálnom a Lidl-be rágóért.
Este felé pedig még öntöznöm is kéne, szóval még van dolgom bőven.

Holnap jelentkezem!

2011. július 5., kedd

Ünnepi ebédem

Ma már ezerszer jobb a hangulatom.
Nem voltam én morcos tegnap, se szomorú, olyan semmilyen.
Kis világomba zárkózó, zenét hallgató, csöndes napom volt, leszámítva azt a tényt, hogy semmihez nem volt kedvem, fura egy csaj lehetek...
Nem volt kedvem beszélgetni sem.
Este hamar kidőltem, azért nem írtam még egy bejegyzést.
Délután gyümölcsöt ettem natúr joghurttal, aztán pár szem Tesco gazdaságos kakaós kekszet.
Pár szem alatt 4 db-ot értek.
Délután sokat sétáltam, este még gyorsan a Lidl-be is elrohantunk tejért, utána öntözés és fűnyírás a kiskertben.

Lidl-be láttam meg a túrót és eszembe jutott valami.

Anno, 2 éve (augusztusban lesz két éve hogy életmódot váltottam, június 26-ám szívtam el az utolsó szál cigimet!!!) 3 kedvenc ételem volt, amiből betegre tudtam enni magam.
No.1. volt a túrós tészta pirított szalonnával!
No.2. volt a gulyásleves fehér kenyérrel.
No.3. pedig a vadas mártás zsemlegombóccal vagy tésztával.

Pöttyet kibuktam a diétás elején, hogy nekem ezeket majd mellőznöm kell.
Habár a gulyáslevest és a vadas mártást sikerült "lelightosítani", egyet megfogadtam, legközelebb akkor eszem túrós tésztát ha elérem az álomsúlyom, ahogy illik, sósan, pirított szalonnával.

Sose hittem volna, hogy eljön ez a pillanat, kishitűség, vagy mifene, sokszor még most sem fogom fel hogy sikerült.

Ma ünnepi ebédem lesz!
Megünneplem az elmúlt két évem, cigaretta nélkül, -63 kilóval mögöttem.
Mosolyogva mondom, vagyis írom, megérte ennyit várni.

Emlékszem mennyire sírtam, amikor egyedül voltam itthon és rámertem állni a mérlegre, ami nemhogy kiakadt volna még túl is pörgött...
Első kérdésem magamhoz:
-Hogy a pics@ba fogok én lefogyni?????????

Aztán megint fél óra bőség és jogos önostorozás, amiért nem figyeltem oda magamra és amiért így elhanyagoltam a testem.

Ez volt két éve.

Azóta mi változott?
Legjobb az egészben, hogy élek, érzem, hogy élek, noha sokszor nem úgy alakul az életem, ahogy azt eltervezem...
DE!ÉLEK!
Embernek érzem magam, nem egy szörnynek.
Sokszor frusztrál, ha megbámulnak az utcán, de talán most nem azért, mert hatalmas terhet cipelek magamon.
Könnyebb lépcsőzni!
Nem lihegek, nem kapkodom a levegőt!
Lépést tudok tartani másokkal, nem érzem úgy 10 perc séta után hogy le kell ülnöm.
Tudok állni, persze van amikor elfáradnak a lábaim és fájnak is, de az a sok munkától van, nem a tetemes súlytól.
Nem fáj már a hátam.
Az izzadás megmaradt, de már nincs olyan oroszlán szagom, több óra elteltével is érzem még magamon a dezodorom illatát.
Ha vásárolni akarok egy ruhadarabot nem szégyenkezem, nem mondják azt az eladók gúnyosan:
-Bocs, de nincs a Te mértedben!
Válogathatok a csinosabb darabok között, felvehetek olyat is, amit eddig nem mertem (pl. pántos toppok, felsők).
A legtöbbet viszont veletek nyertem, nagyon sok kedves embert megismertem, megszerettem, kedvességet és szeretetet kapok és biztatást!
A páromtól és tőletek kaptam a legtöbb támogatást, ami nélkül szerintem nem ment volna.
Így hát, KÖSZÖNÖM!!!

Étrendem mára:
Reggeli:
1 kávé 50-5
2dl natúr joghurt 60-10
1 alma 40-10.5
2 db mesefit keksz, müzli 120-18
Ö:270-43,5

Tízórai:
1 kisebb barack 41-9
1 kávé 50-5
Ö:91-14

Ebéd:
5dkg tészta (4tojis) 191-37
6dkg túró sovány 57-2,1
1 ek tejföl (12%) kb 2dkg 30-1
2 szelet sült császárszalonna (16gr) 72-0
Ö:350-41

Eddig:711-98,5

Délután nem tudom még mi lesz, kell e mennem valahova.
Szerintem séta tuti lesz, natúr joghurt, gyümi szintén lesz, kefirem nincs, azért el kell mennem még a Sparba (nagyon ízlik az Sbudget kefir, 500gr 169ft).

Este még lehet írok, de ha kidőlök ma is akkor csak holnap, lenne még mit írnom!

2011. július 4., hétfő

Grrrrrrrrr

Ha hétfő akkor kora reggeli fejfájás és b@szatlan pics@ szindróma rajtam, fú, ilyenkor nagyon utálom magam ám.
Olyan gáz vagyok, mint az időjárás, de ha kiírom magamból talán jobb lesz.

Párom apja MRI vizsgálaton, gerincsérve van sokadjára, így most kiderül megint műtik, vagy megmenti a kés elől valamilyen terápia.

Allergiám kezd előjönni, május óta szedem a Cetrin-t (eddig Allegráztam vagy Fexgen-t szedtem, ami ugyan az csak árba kicsit jobb de még így is drága...), de ma reggel óta megállás nélkül fújom az orrom.

A kávét intravénásan tudnám adagolni...

Reggelim bőséges.
2 év után megettem az első sajtos stanglimat, megjegyzem nagy csalódás volt, azt hittem jobban fog ízleni.

Reggeli:
1 kávé 50-5
1 sajtos stangli 250-30 (TIPP! Ha tudsz pontos adatot megköszönném az infót!)
3 sz light csirkemell sonka 40-0
liga margarin 20-0
uborka 10-1
Ö:370-36

Tízórai:
1 kávé 50-5

Nass:
1 kis őszibarack 41-9
1 alma 45-10.5
Ö:86-20 (általában mindig felfelé kerekítek)

Eddig: 506kcal-61g ch!

Ebédem 1 nagyobbacska bögre meggyleves lesz, karalábé főzelék magába (hústól kezdek megint undorodni, valszín már a sonka se ízlett reggel annyira), majd maradt még 3 kocka sütim ami végre elfogy.

Délután nem tudom mi lesz, lehet elmegyek és járok egyet mert ezt a nem tudom milyen érzést, feszültséget valahogy le kell vezetnem.
Pedig most nem történt semmi, egyszerűen olyan vagyok mint az időjárás és rossz ez így, szerintem kivetítem a környezetemre is.

Megyek, takarítok és mosogatok!

2011. július 3., vasárnap

Estiző

Két falat között írok, egy dologban biztos vagyok, szerintem natúr joghurt mérgezésben halok meg.
Pár napja, vagy van talán 1-2 hete, egyszerűen megőrülök a kefirért és a natúr joghurtért.
Legdurvább, a kefirt paradicsommal kívánom, a natúr joghurtot egy csepp édesítővel és mokkáskanál vanília aromával.
Könyökömön jön ki, de másnap nem tudok ellenállni nekik...

Hoztam így estére az élménybeszámolóim mellé egy termék kritikát is.
Talán még sose írtam ilyet, általában csak azt sorolom amit szeretek, meg amit úgy érzem érdemes megosztani veletek, mert éppen akciós valamelyik tömegmultiban és nem mellesleg diétás, light vagy éppen finom...

Pár napja jött a Penny market-es újság.
Egyből kiszúrtam a Detki márka (azt hiszem legújabb, mert még sose hallottam róla és a neten sincs sok infó róla) Zab álom zabpelyhes omlós kekszét.
Halkan megjegyzem Detkitől nagyon szeretem a Stop cukor háztartási kekszet, ami totál olyan mint a KorpoVIT keksz, csak olcsóbb, akciósan a 20 dekásat olyan 135ft-ért vettem.

Szóval pár napja hajkurászom más boltok polcain az a Zab álom kekszet, meg hát imádom a zabos dolgokat (csak nehogy én is az legyek, höhö), de sehol nem találtam meg.
Mivel baromira rá voltam gerjedve így megkértem életem szerelmét, ugyan a cukros mama után sétáljunk el a Pennybe...
Célunk valami akciós dinnye volt, ami kiderült nem ma akciós, így csak az áhított Zab álommal tértünk haza.

Nézzük a tápértékeket első körben:
1 db keksz 6.6g: 32 kalória van benne 4.4g ch amiből 1.5g cukor.
Egy kekszben 1.2g zsír van, amiből 0.5g telített zsírsav (erről még később).
Rostban és fehérjében gyenge, alig van benne 0.5g.

Glutént tartalmaz, nyomokban dióféléket, földimogyorót, tojásport, tejport és szójalecitint is tartalmazhat.

Saját vélemény a termékről:
Őszinte leszek, nem rossz, de lehetne jobb is.
Nekem valamiért vajasra, zsírosra emlékeztet ahhoz képest hogy egy kemény, ropogós kekszről van szó.
A Győri édes Zabfalatját tuti nem üti, nálam legalábbis, de árban még mindig jobb.
180gr egy csomag, én a sima Zab álmot vettem, elméletileg van belőle gyümölcsös is, akciósan 199ft volt, de ha lett volna valamilyen Penny-s kártyám akkor 189ft-ért vehettem volna meg.
Ha elterjed és lehet kapni máshol is, akkor a gyümiset még megkóstoljuk, de ilyen natúrt, sőt különbet szerintem én is tudok sütni.

Ajánlani tudom érdekes receptekért a Nosalty oldalt, itt egy csomó zabos étek, ha a cukrot lecserélitek egy-egy receptnél szerintem már azzal egészségesebbé és "lággyá" tehettek egy-egy falatot.



Mai napom pedig kajaügyileg, ma nem számoltam, egyszerűen nem volt időm.

Reggel ittam egy kávét, aztán irány etetni, jó rosszul is lettem, marta a kávé a gyomrom, főleg hogy tejporral ittam és nem tejjel, mert az elfogyott...
Utána gyorsan elmentünk Sparba párommal, mert a Coop-ot egyre jobban utáljuk, rohadt drága lett itt.
Sparba vettem nagy SBudget vagy minyavaja kefirt meg egy graham kiflit, ami 90gr-os.
Amikor leraktam a pénztárnál a szalagra a kiflit nagyon pipa lettem, akkor vettem észre a csomagolást olvasva, hogy a graham kifli nem másból mint fehér búzalisztből és búzacsírából van.
Már nem volt pofám visszarakni, mindegy, belefért, de legközelebb szemfülesebb leszek.
(Néhány sor a Graham lisztről itt: http://www.aboholding.com/index.php?lid=1&fid=310)

Reggelim végül 1 ál-graham kifli volt, pici margarin, 3 szelet light sonka, másfél dl kefir és egy fél uborka (kis uborka, saját termés, olyan kovászolni való).
Tízóraira megittam egy kávét és megettem egy párom anyukája által sütött túróstáskát.
Ebédem 1 bögre light meggyleves volt, tudjátok a pudingos változat, aztán egy adag karalábé főzeléket ettem 1 kemény tojással.
Utána irány a cukros nagyi...
Hazaérve ettem 1 kis tál meggyet, 10-15dkg lehetett, több nem és 3 kiskocka sütit még a meggyes-vaníliás lightból.
Utána irány megint etetni és séta a Pennybe, hazaúton 2 kekszet elrágtam a Zab álomból.
(A neve amúgy tetszik, vicces volt valaki. :-D)

Hazaérve gyors levélírás anyukámnak, utána irány elvinni párom anyját dolgozni, hazafelé Lidl és zsírszegény tej vásárlása nekem holnap reggelre, a kávékámhoz. :-)

Vacsi itthon, 1 finom alma, 2 kicsi őszbarack és másfél dl natúr joghurt és kész is, azt hiszem leírtam az egész napom.

Nem jó ha napokat kihagyok a blogírásomból, mert utána szófosásom van és nem győzlek untatni titeket.

Nem utolsó sorban pedig szeretném megköszönni mindenkinek a kedves hozzászólást és a dicséreteket!
Nagyon örülök neki, hogy ennyien olvastok, nap mint nap velem vagytok!

Szeretnék továbbra is jó példával előttetek járni és ha kell segíteni, már ha tudok persze, de ha csak egy kis biztatás kell abban is partner vagyok.

Atya világ, mik eszembe jutnak, amikor drága Szil barinőmnek (aki mellesleg most sokat babázik) mennyit nyöszörögtem Skype-on, hogy nem bírom tovább, feladom, kell az a fránya csoki, huhh.
Ő nagyon kekszes, én meg hogy utáltam a kekszet, most meg nem győzöm magamnak beosztani...

Adjatok egy esélyt a főzelékeknek, lightosan, zsírszegényen, lisztszegényen készítsétek el, lehet megszeretitek.
Van kiút a krumpli, rizs, tészta elől, nekem ők voltak a leggyilkosabbak.

No, de estére már nem akarok szent beszédet tartani!
Érezzétek jól magatokat és fogjátok fel egy könnyű játéknak, talán segít!

Szép estét!

Tényleg vége

Valóban itt az idő pontot tenni a végére.

2-3 hónapja a 70ft-os turkálóban kinézett a párom nekem egy farmert, meg is vettük, noha baromi szűk volt (éppen hogy feljött rám, de begombolni meg leülni benne nehézkesen tudtam), 36-os méret, nekem akkor még a 38-40-es nadrágok voltak jók.

Tegnap, a lányos napjaim legvégén elővette a párom és megkért hogy próbáljam fel.
Rám jött!
Ez volt az etalon méretű nadrág, amire én azt mondtam: tuti sose fogok kényelmesen beleférni.
Ma reggel pedig az utolsó mérlegelésem a tartós súlytartás előtt, a végleges, amit megszeretnék tartani és innentől nem görcsölni:

64.4kg!

Szóval ez az a súly, amiről én sose álmodoztam és mégis.
Azt még meg kell tanulnom, hogy mi az a mennyiség, kalória és ch tartalom amivel már nem fogyok, de meg tudom őrizni ezt a súlyt.

Új célkitűzésnek is vehetjük, a cél a súlytartás és remélem még a bőröm is szépen húzódik visszafelé (csípőcsontom alatt nagyon szépen visszament, pedig bele tudtam markolni...).

Most mennem kell a cukros mamához, de este jövök!