2011. február 22., kedd
Jelentés
Tegnap megérkeztünk épségben anyuékhoz.
Mivel minden időmet lekötik, így nem vagyok egyáltalán pc közelben.
Sokat beszélgetünk, nevetgélünk, jó így együtt, már nagyon hiányoztak.
Hétfő reggel volt a másik mérlegelős blogomon egy rinyálós bejegyzésem, bajban vagyok, vagyis számomra totál kudarc, hogy nem mennek le az utolsó kilók, sőt, inkább plusz jött fel.
Megint 70 kg felett vagyok.
Heti 7 napból 6on tornázok és semmi mínusz és sajnos ez nem vízvisszatartás.
Kicsit szontyi vagyok emiatt, de a világ nem dől össze (remélem).
Jó hír, hogy megvannak a súlyzóim.
Eddig ugye fél literes vízzel teli palackokkal tornáztam, most hogy itt vagyunk Pesten előkerültek a másfél kg-s súlyzóim.
Ma ki is próbáltam (hétfőn nem volt torna, de majd leírom miért), hát nem semmi!!!
Nagyon nehéz volt, de élveztem, főleg, hogy a karomon nagyon látszik a változás, majd megkérem a párom fotózza le, megakarom osztani veletek.
No azért nem egyet rengető, de klasszabb, nyáron szerintem felmerem majd venni az ujjatlan felsőket.
Kaja-úgy:
Hétfőn a reggelim és a vacsorám lightos volt, ebéd1 a maradék zöldbabfőzelékem volt és 2 light palacsinta házi diétás lekivel.
Megérkezésünk után anyuék tarhonyával és pörkölttel kínáltak, nem álltam ellen...
Mai napomra még emlékszem gyorsan leírom:
Reggeli:
1 kávé 50-5
1 zsömle 147-31
30gr májkrém 90-2
1 szelet sajt (vékony trappista) 50-0
1 levél saláta szerintem ez elenyésző
Ö:337-37
Tízórai:
1 kávé 50-5
Ebéd:
Alma leves (diétás) 107-20
13dkg virsli 286-1
kis adag paprikás krumpli 200-40
csemege uborka 20-2
Ö:613-63
Uzsonna:
20dkg alma 60-14
Vacsora:
1 linessa joghurt 105-18
30gr piskóta tallér 120-24
1 alma 30-7
Ö:255-49
Ö:1255-168
Tűrhető...
Szóval a mozgás.
Mai naptól már 1.5kg-s súlyzókat fogok használni.
Vasárnap pedig kipróbáltam egy másik Rubint Réka féle dvd-t, ez az Igényes nők edzésprogramja volt.
Első 20 percest részt csináltam.
Tetszik, mert nagyon pörgős és vegyes, van benne minden, comb és felsőtest gyakorlat is.
Viszont hétfőn megint úgy mozogtam, mint aki be van sz@rva, annyira izomlázam volt, főleg a combomba.
Ezért is maradt ki a torna hétfő.
Ma volt 2*20perc RR felsőtest és comb program.
Holnap 20 perc lesz, de hogy melyik még nem tudom, ha nem lesz nagyon izomláz a karomba akkor az, ha a combom nem fog fájni, akkor inkább comb, még meglátom.
Mellesleg nagyon fáradt vagyok, és megyek is aludni lassan.
Tegnap szó szerint kidőltem, épp hogy leraktam a seggem már horkoltam is...
Kaja ügy holnapra:
Reggel 1 kávé lesz, 1 kifli és linessa szalámi, pici vaj és saláta meg esetleg egy szelet trappista sajt.
Tízórai valszín alma lesz.
Ebéddel kapcsolatban csak a leves biztos lesz zöldség leves és alma leves is.
Második étkezés még nem tudom.
Vacsorára valami könnyű.
Nehéz itt előre tervezni, de bízom benne, hogy megoldom.
Fú, veszett fáradt vagyok, megyek ledőlök.
Majd jelentkezem!

2011. február 20., vasárnap
ÖnVallomás
Tegnap este tele volt a hócipőm.
Eldöntöttem, hogy kell szednem vagy innom valami nyugtató féle teát vagy természetes bogyót.
Olyan hirtelen felkapom a vizet mostanában és akaratlanul is megbántom pl. a párom.
Szinte már saját magamtól öhhm, hogy is mondjam, undorodom?
Nem is tudom, szóval saját magamtól is már agybajt kapok.
Tegnap délután anya borított ki.
Valamikor reggel tájban írhatott nekem egy mailt, hogy mondjam meg mikor megyünk (még aznap???) mert főz nekünk kaját.
Ugye hétfőre tervezzük az utazást és fogalmam sincs honnan szedte a hétvégét.
Eleve nem is szólunk nekik mikor megyünk, több okból is:
-első és legfontosabb a költekezésük és a főzőcskézés.
Ezerszer elmondtuk nekik, hogyha ott vagyunk ne verjék magukat költségekbe s pláne ne kezdjek el 6 félét főzni , sütni.
Párom haja égnek áll amikor a marha pörköltet és más drágább kaják készítését emlegetik, arról nem beszélve, hogy nem egy nagy étkű.
Anyám durva mód szereti költeni az amúgy sem sok pénzét, semmi érte olyan dolgokat összevásárolnia amiket én nem eszek meg.
A másik amiért nem szólunk sose hogy mikor indulunk vagy megyünk:
-eleinte mindig megmondtuk, vártak, mi meg amilyen peches voltunk dugóba kerültünk.
Olyankor meg csörög a telefonon nem is egyszer, hogy merre vagyunk már, elindultunk stb.
Mert ugye ők idegeskednek, hogy az úton nincs e baj...
Ááááá, elhiszem, hogy aggódnak, de huhhh, nehéz nah!
Lassan nekiállok tornázni, héti "edzésem":
Hétfő - Felsőtest és Comb 40p
Kedd - Felsőtest 20p
Szerda - Comb és Felsőtest 40p
Csütörtök - Felsőtest 20p + 4km séta
Péntek - PIHINAP :-)
Szombat - Felsőtest és Comb 40p
Vasárnap - Felsőtest és Comb 40p
Hétfő reggel sütök, olyan 11-12 környékén indulunk.
Ha hazaérünk épségben nem tudom lesz e időm tornázni, ilyenkor sokat beszélgetünk, vagy jönnek a szomszédok és áááá, szomszédok, b@ssza meg!
Ma délután még lesz programom, ki kell takarítanom a verdát...
Súly-problémák:
Nem hogy fogynék, áááá, nehogy azt higgyétek, inkább "hízok".
Érdekes módon a gatyám egyre jobban lóg rajtam és másoktól is kapom a bókot, hogy mennyit változtam az utóbbi időben.
Én hülye módján a számokon aggódom, amikor a centiknek kéne örülnöm, ismét egy újabb pszichés zavar...
Étvágyam is jobb sajnos, többet ennék, de még a vízzel kompenzálom egyenlőre.
Egyszer-kétszer bekapok egy-egy gumicukrot párom nyalánkságaiból, de tényleg minimális...
Most megyek, letudom a tornát, aztán megfőzök az állatoknak, megyek megetetek és kisuvickolom a verdát, legyen szép Pestre. :-)
Szép vasárnap délután, este még megpróbálok írni, meg hozom az étrendem!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)