2010. szeptember 10., péntek

Ó happy day!

Egész jó napom volt eddig.
Reggel mérlegeltem egy gyorsat és annak ellenére, hogy lassan 4 napja nem volt sikerem a slozin (pedig jól nyomom a ch-t is) 77.9kg voltam!
Vagyis megvan a -50kg.

Anno, most már több mint egy éve csak álmodoztam a 85 kilóról.
Sose felejtem el mennyire sírtam, mennyire kétségbe voltam esve és mennyire dühös voltam magamra, hogy olyan nagydarab embernek nem mondhatóvá nőttem ki magam.
Gyűlöltem akkor magam, nagyon-nagyon!
Álmodoztam arról a súlyról, a 85 kilóról.
Fogyhat valaki annyit?
Milyen áron?
Mennyit kell szenvedni?
Most pedig itt vagyok a -50kilómmal és mosolyogva tekintek vissza az eddigi letaposott utamra.

Majd 3 kg választ el a doki szerint javasolt súlytól.
Alig várom, hogy találkozhassak vele, mert innentől most már tényleg senki és semmi nem tántoríthat el a célomtól!

Köszönöm kedves olvasóm, ha velem tartasz továbbra is!


2010. szeptember 9., csütörtök

Csak gyorsan

Mai napom pár szóban:
-fárasztó!
Ezer dolgom volt és olyan vagyok, mint a mosott.
Reggel kajafőzés, vásárlás, utána a kert.
Amit lehetett felszedtünk, itthon megmostuk, eltettük.
Utána megint főzés, vacsira bacon-ba göngyölt paradicsomos csirkemellet csináltam.
Köret savanyúság lesz de én valszeg nem eszem, majd meglátjuk. :P

Reggelim:
1 kávé 50-5
2 sz tk toast 120-20
2sz párizsi 60-1
pici sajt 80-1
Ö:310-27g ch

Ebéd:
Egy adag gyümileves 150-20
kisebb adag paprikás krumpli - virslis 300-40
1 barack 40-9
1 szilva 58-14
Ö:548-83(???)

Vacsora:
???
Passz, olyan fáradt vagyok, hogy nincs kedvem enni...

Össz adag:858kcal-110g ch.

Valamit eszek majd, pici barackot, pici gyümilevest!

2010. szeptember 8., szerda

Zárom soraim

Tehát:
Egész napi adag:889kcal és 85g ch---->vacsi nélkül.

Vacsim:
1 tányér gyümileves 150-20
2 kisebb kb 20dkg őszibarack 80-18
Össz: 230kcal és 38g ch.

Egész nap: 1119kcal és 123g ch.

Ebédem

Jóformán csak eszem...de a lightosabbikból! :-D

Csináltam almából és őszibarackból levest.
Kicsit túl hígra sikerült, már nem akartam még egy pudingot belerakni, az íze viszont finom.

Szóval megettem egy tányér levest 150 kcal és 20g ch.
Utolsó adag hagymás csirke 250kcal és 20g ch és ha ez nem lenne elég lecsúszott egy alma (10dkg) 30kcal és 7g ch.
Ebédem összesen:430kcal és 47g ch.
(Egész napi adag:889kcal és 85g ch.)
Vacsira marad:311kcal-om és 65g ch-m.
Megvagyok elégedve, jól kéne beosztani, de 65g ch-t már nem akarok enni, az sok.
Szerintem gyümi-est lesz megint, vaaaaaaaaaagy, valami zöldségen gondolkodom.

Anno csináltam egy gyümölcs-zöldség napot.
Semmi hús, semmi tejtermék, max 2 szelet tk toast pirítóst ettem.
Gondolkodom még egy ilyen napon.
Sokkal jobban éreztem magam utána, mert előtte ügye zabis napjaim volt.

Sokszor eljátszom a gondolattal, hogy megcsinálok egy víznapot is.
Egy patikus ajánlotta, 3havonta 1szer érdemes megcsinálni, méregteleníteni kéne.

Ha nem is a fogyás a célom, de jó lenne valamivel egészségesebben élni, tudatosan.

Sokfelé olvastam mostanában a lúgosítást is, de fogalmam sincs róla mit takar.
Sok minden divatba jött, sokféle dolog csak pénzfogás, nehezen igazodom el egyes dolgokon.

Más:
Kicsit aggódom, nah jó, eléggé be vagyok szarva.
Tavaly kezdődött és akkor voltam dokinál, szóltam neki arról, hogy gyakorta fáj a hónaljam.
Akkor ő legyintett és közölte biztos a súlyzóktól van.
Akkoriba kezdtem a diétát, tudott róla, de akkor még nem súlyzóztam.
Attól független egy vizsgálatot kikönyörögtem, szerinte minden rendbe volt.

Pár napja megint fáj.
Próbáltam magam tapogatni, de nem tudom mit kell éreznem...
Nem akarok hipochonderkedni, de félek az ilyen dolgoktól.
Neten nem nagyon merek utána olvasni a hónaljtáji fájdalmaknak, mert egyből megy a rémisztgetés.

Arra gondoltam, hogyha nem érzek csomót, nem lehet, hogy a fogyás-diéta közben elvesztett izom okozza ezt a fájdalmat?

Érdekes módon csak a bal hónaljban érzem, nyomásra nem fáj, csak úgy magában érzem.
Szeretnék a végére járni, lehet felkeresem ezzel a házi dokim.
Nem akarom húzni, mert úgy is beledilizek...

Cappucino

Gyorsan főzök egy finom cappucino-t aztán nekiállok a firkálgatásnak (vagy inkább pötyögésnek?)...

Nah szóval, vissza kell vennem a zöld teázásból.
Történt ugyanis, hogy tegnap kb 3 litert megittam, ezzel még nem lenne gond.
Viszont:
-nem győztem a wc-re rohangálni, állandóan majd szétdurrant a hólyagom,
-nem bírtam elaludni.

Gondolom a zöld teában is lehet koffein vagy mi és nem engedett elaludni.
Éjjel 3ig forgolódtam, reggel 7kor meg keltett a felettünk lévő szomszéd, akik úgy közlekednek mint az elefántok.
Reggel ugrál a gyerek, anya kiabál, apa trappol és minden lehallatszik...

Tegnap nagyon jól zártam, nem voltam éhes egyáltalán.

Ma reggel:
-1 kávéval nyitottam 50-5
-2sz tk toast 120-20
-kb 5 dkg párizsi 150-1
-1 kefír 89-6,7
-1 cappucino 50-5
Ö:459kcal és ~38g ch.

Tízórai nem lesz.
Ebéd maradék hagymás csirke és ha lesz kedvem csinálok őszibarack levest, persze ala light.

Később jelentkezem, most megyek és elemet cserélek a klaviban! :-D

2010. szeptember 7., kedd

Zárás F-files

No, hát megálltam, sőt, nem is voltam ma zabás.
Tartottam magam, nem kellett erőt sem venni, azt hittem nehezebb lesz.
Reggelim akkor a péksüti és a kávé.
Közben literszámra ittam a zöld teát, citromlével és édesítővel.
Ebédre kisebb adag hagymás husit ettem és kb 2dkg de szerintem annyi se volt sajtot reszeltem rá, majd be a mikróba és ráolvadt.
Megint megittam pár liter teát.
Nem rég kb. fél órája pedig megettem két őszibarackot, kb 15 max 20 dkg lehetett, mert kisebbek.

Ennyit mára.Azaz igazság hogy még az almán kattog az agyam, de inkább teát innék, jó forrón, így most megyek és főzök egy kondérral! :-D

Más:
Béééééébike, köszönöm hogy írtál, már nagyon hiányoztál és megijedtem, hogy nem írsz.
Sajnálom a melót de mivel f@sza csaj vagy így megbirkózol vele!
Alig várlak! Puszillak!
Más:
Helga drágámnak is üzennék, hogy türelmesen várok!
Csak tudd, hogy gondolok rád!Sokat!

Nektek szeretettel:

Jobban vagyok

Nem akarom elkiabálni, de úgy érzem jobban vagyok.
Éjjel felkeltem, többször is, de nem a nátha miatt.
Addig ugrált a makka a kilincsre még bejutott a szobába és hát kit talált magának?
Persze, hogy engem, szóval éjjel arra ébredtem, hogy a mellkasomon dorombol a drága, majd elalszik.
Mivel elég nehéz, közel 6 kiló, nehezen kaptam levegőt (nesze nekem nátha és makka), leráztam magamról, de addig-addig ügyködött még a lábaim között verte le a sátrát.
Így ment reggelig, egy pózba aludtam vagy inkább bóbiskoltam?:D

Nem vagyok már annyira taknyos, az orrom is javul, kapok levegőt.

Most pedig jöjjön a F-Files (food-files~étel-akták):

Reggel megittam egy kávét 50kcal és 5g ch.
Aztán megettem egy péksütit.
Igazából nem tudom mi a neve, pizzás krémmel kent, hosszú-csavart tészta megszórva szezámmaggal.
Cirka 500kcalt és 50g ch-t számolok rá.
Azt hiszem reális, mert ugyan könnyű volt de baromi nagy! :-D
Rengeteg teát iszom, zöld teát citrommal és édeskével, ennek a kcal és ch tartalmát lecsalom, bocsi.

Ebédem eddig egy tányér zöldborsó leves volt cirka 200kcal és 30g ch.

Ez azt jelenti hogy 750kcalt és 85g ch-t ehettem eddig, ami sok, de szerintem estig tudom tartani a megszokott limitemet.
Később eszem második fogást, hagymás csirkét, köret nélkül.
Az kb 250kcal és 20g ch lehet.
Estig meg már csak barack lesz, semmi más.
Azt hiszem ki fogom bírni, mindent módjával és nem kell semmiről sem lemaradnom.

Most megyek, dolgom van, puszi!

2010. szeptember 6., hétfő

Pafffff

...tiszta dili vagyok, azt se tudom hol áll a fejem.

Főztem magamnak gyors hagymás husit.
Csirkemellfilét felcsíkoztam, egy evőkanál olajjal és fűszerrel bepácoltam, majd lesütöttem teflonba (pici vizet azért öntöttem alá hogy puhuljon).
Mikor megpuhult szójaszósszal és balzsamecettel ízesítettem, majd hozzáadtam a hagymát.
Egy adag olyan 200-250kcal lehet, mellé köretnek kukorica-répa-borsó köretet ettem, ami kb 100-150kcal lehet.

Leírom pontosan mit ettem ebédre:
1 tányér csillagtésztás húsleves Erős Pistával 150-20Hagymás csirke 200-20
Vegyes köret 150-15
Ö:500kcal és 55g ch

Reggelimmel együtt eddig:775kcal és 97g ch.

Uzsonna 2 kisebb barack lett: 80kcal és 18g ch.Eddig pontosan 855kcal és 115g ch.

Vacsorára sajtos párizsi lesz, abonettel és esetleg egy kis pohár kefír.
5dkg párizsi 150kcal és 1g ch
4szelet abonett 60kcal és 6,4g ch
1 pohár kefír 100kcal és 7g ch
Ö:310kcal és 14,4g ch tehát 1165kalóriával és 129.4g szénhidráttal zárnék ha tudnám tartani ezt a tervet!
Üzenet:
SIL, bébikém, annyira hiányzol!
Kérlek adj életjelet magadról!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!EZ A PARANCS!

Más:
Írogatok mostanában megint egy fórumba.
Sok kedves csajszi van ott, még jobbulásos képecskét is kaptam egy tündéri pillangótól! :-)
Kedvenc macimat ábrázolja, annyira édes!


Köszönöm szépen, tényleg nagyon örültem neki!

Vigyáznom kell!

Tegnap a nagy taknyosságok közepette névnapi köszöntést kellett tennünk párom nagymamájánál.
Volt kacsa, rizs, savanyúság és sütemény.
Mivel amikor megyünk látogatóba és soha semmit nem fogadok el (értsd. sütik, pörköltek stb), így most nem akartam megsérteni és mindenből ettem egy keveset.
Kaptam teát, nagyon finom hársfateát főzött nekem, isteni finom volt!
Míg elkészült a teám, addig elugrottunk a teszkó patikába (tőle 2 percre van) és vettünk Coldrex-et, Neotcitran nem volt...
Teszkóba gyorsan vettünk szeletelt tk toast kenyeret, Liga light vajat és mézet.
Este itthon literszámra ittam a teát plusz ettem mézes kenyeret és ha mindez nem lenne elég párom főzött nekem csillagtésztás húslevest, jó sok Erős Pistával, este 9kor még abból is ettem egy tányérral.
Szóval most nem igen ügyeltem magamra.
Viszont reggel mérlegeltem...hogy tudjam hányadán állunk...
79.5kg

Nem nagyon akarok most ezen görcsölni, mert tudom, hogy a fekvés és mézeskenyérke majd megteszi a hatását, de baromi jó lenne meggyógyulni, mert borzalmas éjszakám volt.
Óránként felkeltem orrot fújni (párom se tudott tőlem aludni rendesen), kimentem pisilni, plusz állandóan felkeltem inni, mert csak a számon kapok levegőt és hamar kiszárad, még a nyelvem is.
Jó hír, hogy nem fáj a torkom és csak hőemelkedésem van...és baromira unom magam...

Leírom az étrendem, mindezek mellett próbálok valami rendszert tartani és nem vissza hízni...
Reggeli:
2sz tk toast 120-20
pici Liga vaj 40-0
kb 2 dkg méz 65-17
1 kávé 50-5
Összesen: 275kcal és 42g ch.
Tízórai nem lesz.
Ebédem:
1 tányér Erős Pistás csillagtésztás húsleves kb 150-20


Ha lesz erőm csinálok valamilyen hagymás húst mellé francia vagy mexikói zöldség köretet.

Vacsorára nem tudom mi lesz...
Attól félek a legjobban, mert este mindig ramatyul érzem magam és elkezdek mézes cuccot enni,stb...

Szerintem este még írok!
Puszi mindenkinek

2010. szeptember 5., vasárnap

Hápsű

Sorry, nem tudom mikor leszek, mert döglődöm.

Rendesen megfáztam.

Vedelem a teát és sokat fekszem.

Pápuszim