2010. december 30., csütörtök

2011

2011-re kívánok mindenkinek sok örömöt, mérhetetlen szeretetet, vidámságot, vigasságot.
A rossz, a bánat kerüljön el minket messzire, jöjjön felénk egy kis nyugalom és szerencse.
Kívánok, hogy még sokat fogyjunk, éhezés és lemondások nélkül!

Boldog új évet kedves olvasóim, külön csók és ölelés Silnek, Rodinnak és Aninak.
Köszönöm, hogy ebben az évben is velem voltatok!!!



Leszakad...

...a derekam!

Egész délután a konyhában álltam.
Csináltunk skót krémest, sörkiflit, megcsináltam a light francia salit, töltött tojást és tormás sonkatekercset.
Ezen kívül még készült burgonya saláta és virsli saláta, de az nem az én kosztom lesz, max megkóstolom.

Elfáradtam nagyon, főleg hogy délelőtt a boltokat jártuk.

Étrendem úgy ahogy, elmegy, megyeget, stb...

Reggel kávét ittam, utána fél-egy órán keresztül nem kívántam semmi.
11 felé ettem egy evőkanalas lenmagos linessa joghurtot és egy narancsot, rákattantam a narancsra, minden nap eszem egyet...
Utána útnak indutunk és vásárlás közbe már nagyon kopogott a szemem.
Párom vett pizzás fornettit abból ettem 3-4 darabot, olyan 10 dkg-t.
(Megjegyzem a pizzás fornettiben van a legkevesebb kalória...)
No aztán délután hazaestünk, akkor ettem két tojásból-pici hagymából-házi füstölt sovány sonkából egy rántottát, retekkel és abonettel.
Utána 10 perc pihi és nekiálltunk a sütésnek főzésnek.
Munka közben megettem két db sörkiflit (virsli darabka nagyon vékony tészta bundában sajttal megszórva) és egy vékonyabb fiós bejglit.
Kb ennyi amit ma ettem, nem vagyok éhes, vacsora biztos nem lesz, egyszerűen el vagyok telve a szagokkal...
Fogyjon már el ez a sok finomság, kezdem unni a pusztításukat. :-D

Viccen kívül, nehéz megállni a nassizást, főleg hogy az ismerőseim 90%-a plusz a doki azzal b@szogatott hogy ne fogyjak többet.
Megszólalt megint bennem a kisördög:
-"Az a falat már nem számít, eleget fogytál!".

Grrrr, utálom ezt az érzést...

2010. december 29., szerda

Nyűűűűg

Nyűgös vagyok, de cefetül.
Most úgy de úgy meginnék egy nagy bögre kávét, de hát este fél 8 múlt s talán nem kéne mert akkor hajnalig kukorékolok.

Párom dolgozni van, jó lenne ha lassan hazaesne.

Lassan kezdek visszarázódni a rendes kerékvágásba, már ami az étkezést illeti.
Azért lassan, mert még mindig vannak karácsonyról marad sütemények és azok bizony nagyon csábítanak, kis kókuszgolókat, kis zserbóka...
Jajjj!
Lassan csinálom a visszaszámlálást húsvétra!:-D
Arra is hajráznom kell egy nagyot ha így haladok...

No mai étrendem, de (még) nem számolok:

Reggel 1 kávéka, 3 szelet tk toast, 30gr májkrém, kb 5-10 dkg jégcsapretek.
10óraim egy zserbó.
Ebédem 5 dkg tészta és a maradék barnamártásos trutyi.
Sajna husi már nem maradt benne, szinte csak a turmixolt zöldségeket ettem, de nagyon finom a szósz, egyszer leírom és illusztrálom képekkel.
Majdnem olyan, mint a vadas csak nem kell bele tejföl vagy rántás, cukor, édeske, mustár.
Szimplán csak a zöldség, sóval és borssal ízesítve, meg a husi ami a zöldséggel együtt főtt.

No, uzsonnám 3 szem szaloncukor meg egy narancs.
Vacsorám 1 linessa joghurt és 1 evőkanál lenmag.

Megjött a füstölt sonka és szalonna, sonkából egy csíkot ettem, nagyon finom volt, hajjjj, hun van még húsvét...

Készülünk szilveszterre!
Semmi extra, 4 leszünk, a család.
Szilveszterre is nagy kajálást szervezünk...öhöm...
Csinálok light kaszinótojást, tormás sonkaroláddal és francia salátával.
Lesz light és nem light virsli saláta is, meg nem light majonézes burgonya saláta is.
Valami kifli falatok és sörkifli is, ami virsli falatok bundában.
Lesz lencse két nap, meg valami röfis étel is, de még nincs konkrét terv.
No kezd tele lenni a bakancsom a főzéssel és kajálással...legyen már minden a régi! :-D

Most megyek, netezek, párom most írt hogy még mindig dolgozik...

2010. december 28., kedd

Pár gondolat

Kaptam egy kedves hozzászólást moccaffee-tól:

"Én annyira csodállak! 38-as méret??? Istenem, de jó lenne! Évek óta gyúrok rá, de hiába sportolok és diétázom, időnként elkap a roham és akkor nincs pardon... Ezért nem tudok 42-es méret alá menni. És már most elegem van a fogyókúrákból. 10 éve mást se csinálok! :S"

Első körben köszönöm, hogy időt szakítasz a naplómra és olvasol!
Másodszor, van a kommentedben egy szó, amit gyűlölök, megannyi nő gyűlölheti azt a szót, engem mellesleg még a hideg is kiráz tőle.
Ez a szó nem más, mint a: FOGYÓKÚRA!

Van egy mondás, miszerint ne fogyókúrázz, válts életmódot!

Hidd el, van benne valami.

Amikor tudatosult bennem, hogy fogynom kell, azt sem tudtam hol kezdjem és egyfolytában az a szó visszhangzott a fejemben, hogy fogyókúra, fogyókúra, fogyókúra, fogyókúra, ááááááá!
A végén már bőgtem, zokogtam minden bajom volt, én nem akartam fogyókúrázni.
A fogyókúra nekem egyenlő a lemondásokkal.
Lemondani olyan ételekről, falatokról, amik számomra csábítóak, finomak.
Éppen ezért kezdtem el kutatni egy olyan "valami" iránt aminek köszönhetően finomakat ehetek és még fogyok is.
Így találtam rá két számomra új dologra, számomra két új fogalomra:
1. életmódváltás,
2. kalória és szénhidrát számolás.

Persze ebből nem azt akarom kihozni, hogy te is ezeket csináld, de biztos vagyok benne, hogy ha az étkezési szokásaidat megtudod "reformálni" és ha mellette még sportolsz is, bizony búcsút inthetsz negyvenketteskének.

Én híresen lusta vagyok, nekem a mozgás kimerül a sétálásban, amik néha jó nagyok tudnak lenni.
Sajnos a rendszeres testmozgást még nem szerettem meg éppen ezért a legkevesebb (orvosi felügyelet nélküli) 1200kcal és 150g ch-t választottam (ez alatti tápanyagbevitelt jobb ha orvos felügyeli, én így tudom).
(Aki sportol annak magasabb értékeket szoktak javasolni, egy 1500-180g-os étrendbe nagyon sok finomság belefér!!!)
Ezen értékeket betartva (mozgás nélkül) heti fél és egy kg fogyást tudok, tudtam elérni.
Ötven egynéhány kg lefogyása után ugyan jelentősen lelassult a fogyásom, de nem adjuk fel. :-)

Egy szónak száz a vége, próbálj meg odafigyelni az étkezésre, nézz utána mik azok az ételek amiknek a bevitelét jobb ha csökkented (nem muszáj lemondani róluk), milyen új konyhatechnológiákat tudsz elsajátítani, amiknek köszönhetően egészségesebb ételeket tudsz készíteni.
Sokszor elég ha zsírszegény tejtermékeket választunk, 1.5%os tejet iszunk, 10-12%os tejfölt használunk, csökkentett zsírtartalmú sajtot eszünk, szalámikból is azokat válasszuk amik színtiszta húsból készülnek, kevesebb kenyeret, zsömlét eszünk (kettő helyett reggelire csak egyet eszünk) és így tovább.

Kitartást kívánok neked és ints be negyvenketteskének!!!

2010. december 27., hétfő

Mérlegeltem

Meglepődtem a karácsony utáni súlyomon.
Én olyan 73-73.5kg saccoltam magam azután a töménytelen kajálás után, de 71.6kg voltam ma reggel.
Pozitív, ahogy az is, hogy voltunk ma nadrágot nézni nekem.
Híresen farmer mániás vagyok és jelentem elhagyhatom a 42-es méretet, jók voltak rám a 40-es nadrágok.
Virul a fejem nagyon!

Felpróbáltam egy rövid szoknyát is, szintén 40-es volt, de nekem nem tetszett, szimplán a méret (no meg hogy áll rajtam egy szoknya) miatt próbáltam fel.
Jó volt az is!

No, aztán egy leértékelt kaspóval és két műrózsával tértünk haza.
Délelőtt 11től este 7ig kerestünk nadrágot meg más egyéb dolgot, de vagy az ára vagy a fazon nem tetszett.

Kaja:
Reggel retket és májkrémet ettem 3 sz tk toasttal plusz a kávém.
10óraim 3 szem aszalt szilve és egy cappucino volt, hátha megteszi a hatását de nem...
Szenvedek megint, de vettem lenmagot, Pesten hagytam, de most kaptam Kalifa lenmagot, 20dkg 169ft, madaras teszkóban.
Herbáriában 290ft volt szintén 20dkg.
Ebédem 5dkg tészta volt és hamis barna mártásos hús, ami csak zöldség összepürésítve, szóval light.
Uzsonna: hát nem álltam meg, egy mákos bejgli, 1 mézes krémes kocka, kisebbek.
Vacsora nyista, nagy pohár üdítő, nem voltam éhes...

Vissza a régi kerékvágásba, meglesz az a 38-as méret!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2010. december 26., vasárnap

Ha elmúlik karácsony...

Elmúlik, vége, fellélegzem.
Rövid volt...

Volt minden, evés-ivás és egy ponton már nem is kívántam sok mindent, csak azért ettem, mert "kellett".
No, meg kell mondanom finomak voltak az ételek, de sok(k) volt.
Italok közül rövidet ittam, krémlikőrt és 1 doboz sört.
Sütik közül: zserbót, bejglit, csacsifület, mézes krémest, valami gesztenyés sütit, de az cukor mentes volt.
Sósak közül pár szem pogácsát, sajtos rudat, sajtos tallért.
Főételek közül húslevest tészta nélkül, töltött káposztát tk kenyérrel és zsírszegény tejföllel, ma kacsacombot rizzsel és sült krumplival.
Persze ezeket nem egyszerre ettem, de sok volt.
Örülök is, hogy vége ezeknek a napoknak.
24.-én reggel 71.2kg voltam, holnap megint mérlegelek.
Saccra azt mondom +2kg, tehát olyan 73-73.5 kg lehetek.
Elszoktam ezektől az édes dolgoktól...

No, úgy néz ki holnaptól rendes kerékvágás, de meglátjuk, baromi sok kaja megmaradt a 3 ünnepről engem meg tuti tömni fognak.

Sokszor fordult elő az ünnepeket alatt, hogy a régi súlyommal, a régi "testemmel" viccelődtek és be kell valljam nagyon zavart, már-már bántott.
Amikor pedig egy-egy sütit ettem, akkor: Hohóóóó, nem lesz az baj? Majd kuncogás, nevetés tört ki.
Nem szóltam, de ilyen dolgok nem estek jól.

Sajnos a "kajálás", evés fogalma még mindig kísért!

No, holnap mérlegelek, meglátjuk, és nem esek kétségbe!

Boldog karácsonyt!

Ugyan késve, de minden kedves olvasómnak szeretnék békés, boldog karácsonyt kívánni!


2010. december 22., szerda

Még kettőt kell aludni

Alszunk egyet ma, aztán holnap és itt a Szent Este.
Várom is, meg nem is, nagyon vegyes érzelmek uralkodnak bennem.

Nálunk elkezdődött a sütés.
Ma diós bejgli készült és "csacsifül", mindkettő nagyon finom lett, lemeoztam. :-)))
Arra már nem nagyon figyelek mit eszem, de arra igen hogy mennyit!

Reggel 2 szelet tk toast volt, 4 szelet linessa szalámi, ugyanennyi kígyóuborka és kávé.
Tízórai egy kókuszos szaloncukor.
Ebédem elég összetett, wokban főztem pulykamellet, olajon, hagymán megpirítottam.
Hozzáöntöttem egy csomag mexikó zöldségkeveréket, és találtam ilyen Knorr fűszerkeveréket, az dobtam rá amitől jó zaftos lett.
Tésztával ettük, én magamnak most csak szemre mértem ki, egy kisebb adagot faltam be.
Ebéd után megettem 2 vékonyabb csík bejglit.
Uzsonna nem volt.
Vacsorára natúr joghurtba reszeltem almát és egy evőkanál lenmaggal fogyasztottam el.
Anyu este sütött csacsifület vagy mit, édes sütemény, abból 1 darabot ettem.
Ennyi, azt hiszem más nem volt.

Holnap készül a káposzta, már nagyon várom, egyik kedvenc magyar ételem.
24.-én reggel húslevest főzünk.

Most azt hiszem megyek, eléggé fáradt vagyok.
Jó éjt kívánok mindenkinek!

2010. december 21., kedd

Gyors jelentés

Tegnap voltam dokinál pirulát íratni.
Nagyon megdicsért, én meg köpni nyelni nem tudtam.
Általában a nevemre sem emlékszik, de most még azt is tudta, hogy leraktam a cigit és utána elkezdtem a diétát.
No, nem fényezem magam, de roppant jól esett olyanokat hallani egy orvos szájából, egyik legnagyobb elismerést kaptam tegnap.
Doki szerint már nem kéne fogynom, de mondtam neki 5-6 kilót még szeretnék.
Azt mondta álljak le (tudja a súlyom, át is javította a gépben :-) ), ne gyötörjem magam.
Erre csak annyit akartam mondani, hogy nem gyötröm magam (mondjuk hazudnék ha azt mondanám hogy nem volt mélypont), de hagytam, nem vitatkoztam.
Jövőre úgy is mennem kell vérvételre, majd akkor eldumcsizok vele.

Ma visszafogtam magam kaja terén, hiszen nem hízó kúrára jöttem haza.
Tegnap is és ma is gulyásleves volt az ebéd.
Én kenyér nélkül üresen ettem, tegnap palacsinta volt a "desszert", cukormentes, félig tejes-félig vizes csokipudinggal.
2 db palacsintát ettem meg, után tele hassal mentem a dokihoz. :-)
Ma burgonyás pogácsa volt, abból is 2 db-ot ettem a leves után.
Vacsorára 1 natúr joghurtból, két kicsi almából (reszelve) és 2 evőkanál lenmagból készítek egyveleget és azt eszem.
Reggelim ált. 3 sz tk toast, kenőmájas és pici uborka, no meg a kávém.

Kb ezeket ettem az elmúlt két napban.
Holnap kezdődik nálunk a sütés, lesz bejgli-diós, én szeretnék mézeskalácsot csinálni az unokatesóimnak.
Meglátjuk hogy alakulnak a dolgok.
Ha lesz idő elmennék valami nagyobb bevásárló centrumba (bár lehet a tömeg miatt már nem kéne), szeretnék venni fehér szemhéjpúdert.
Feldobnék karácsonykor valami téli sminket, de hiányos a készletem.
Huhhh, kezdek egyre nőcisebb lenni...

2010. december 19., vasárnap

3. nap

Kegyetlen fejfájás gyötör.
Sajnos mindig ez van ha időjárás változás jön, s ha jól tudom lassan melegszik az idő.

Ma van az első nap, hogy kalóriában és szénhidrátban is a határokon belül maradtam.
Jó lenne ha nem hízókúrára jöttem volna haza...
Nagyon álmodoztam a 6osról karácsonyra, de azt hiszem ez már nem fog összejönni.
Noha nem az ételek mennyiségével van baj, hanem minőségével.
Anyuék nem spórolnak pl az olajjal, az kell a hagyma alá...
...én meg nem akarom, hogy miattam 2 felé legyen főzve.
Így történt, hogy közel két év kihagyás után ma paprikás krumplit ettem.
Ó, nagyon jól esett, igazi mennyei manna volt, különösen jól esett mert nagyon rég ettem krumplit.
Kenyér nélkül csak csalamádét ettem hozzá és jól laktam, ügyeltem a mennyiségre, sacc/kb 20 dkg lehetett.

Ma volt egy pici csoki is, van egy közeli lejáratú milkánk, abból ettem egy 'csíkot'.

Azt hiszem ennyi, ma is sokat pakolásztunk, és azt hiszem végeztünk a karácsony előtti nagytakarítással.
Ha lesz hozzá kedvem akkor a jövő héten kiszortírozom a ruháimat.
Sok olyan felsőm, nadrágom van, amit nagyon dundin hordtam s bizony (bízom benne) azt már sose akarom hordani így megválok tőle.
Van egy-két nadrágom amit elrakok emlékben, azok extrém nagyok.

Írtam már egy fehér tacskóban vásárolt gatyámról, amit fillérekért vettem, de nem volt jó rám.
Nyár előtt vettem, hogy legyen egy rövid nacim, de hamar a szekrény alján végezte, mert nem jött fel rám (próba nélkül vettem meg).
Jelentem feljön és kicsit nagy is.
Nagyon örültem neki, de ahogy az egyik szemem nevetett, úgy a másik sírt, mert ha sikerül tovább fogynom (még 5-6 kilót szeretnék) akkor valószínű túl nagy lesz rám...

Meglátjuk!

Mai menüm:
Reggeli:
1 kávé 50-5
1 zsömle 150-30
3 sz linessa szalámi 33-0
uborka 20-1
Ö:253-36

Tízórai:
1 csík milkacsoki (25gr) 132-14.5

Ebéd:
1 kisebb adag paprikáskrumpli 300-60
házi csalamádé 50-10
Ö:350-70

Vacsora:
10 dkg párizsi 240-0
2 sz tk toast 110-20
Ö:350-20

Egész napim:1085-140,5

Ja, igen, ma zsemlét reggeliztem.
Zsemlét se ettem vagy fél éve.
Jól esett, de még mindig a tk toast a favorit!

Már csak 5 nap van karácsonyig!

2010. december 18., szombat

Szénhidrát nap

Ma teljes mértékben szénhidrát napom volt.
Rég ettem ennyi tk toast kenyeret.
Az ok nem más:
NEM FŐZTEM!
Arany életet éltem...volna...ha nem kellene itt is karácsony előtti nagytakarítást rendezni.

Jó kislány módjára kipucoltam a szobánkat, a konyhát, előszobát, wc-t és a fürdőt.
Anya megcsinálta a sajátjáét, mamáét holnap fogom.

Időm kevés volt, így úgy döntöttünk szendvicset fogunk enni.
Melegszendvics:
Vékonyan megkenjük a vajjal v. margarinnal a kenyeret (jelent esett már itthon is tk toast kenyér van), rá valami felvágott, pl kolbász (házi kolbász volt), a tetejére reszel sajt és kész, be a sütőbe.

Nagyon elfáradtam, de legalább kész van minden.
Jövő hét szerdától pedig sütés lesz, addig amennyi időt csak lehet anyuékkal lennék.

Ha minden igaz tesómék is jönnek jövő héten, még karácsony előtt beugranak.

Picit nyúzott vagyok, és fázom, álmos vagyok, legszívesebben odabújnék a páromhoz, de valamivel el van foglalva, nem baj, így is szeretem... :-)

Reggelim:
1 kávé 50-5
3 sz tk toadt 160-30
pici májkrém 60-0
kígyó ubi 20-1
Ö:290-36

Tízórai:
2 fél toji + francia saláta maradék 250-25
2 db tk toast 100-20
Ö:350-45

Ebéd:
3 sz tk toast 160-30
sajt 80-0
kolbász 150-0
margarin 50-0
Ö:440-30

Vacsora:
1 pohár kakaó 150-15
1 narancs 50-12
Ö:200-27

Összes: 1280-138

2010. december 17., péntek

Segítség! Közeledik!

Öröm az ürömben, rég látott szomszédjaim sorba visítanak fel:
-Uram Atyám! Hova fogysz már?!
Én meg csak pillogok, és nyugtázom magamban:
-Hihi, fasza csaj vagyok! :-)

No ennyit arról, hogyan hízik gondolatban a májam rögtön 2 kilót.

Most pedig pár szóban arról, hogyan hízik a valagam 2 kilót, igaziból!

Drága édesanyám nem bír magával, ő bizony unatkozik, süssünk valamit.
Hát süssünk!
Próbasütés:
-sajtos tallér - az én változatom valamelyest light, de sajnos nem jó a recept, bizony kell még bele egy kis zsiradék, amitől omlósabb lesz a cucc.
Ha pedig zsiradéknál tartunk akkor nem a margarin jöhet szóba, hanem a sertés zsír.
Csak a szagolgatástól plusz 50 dekával gazdagodtam, szerintem, de sebaj, együtt a család, közeledik karácsony.

Anya unatkozik, csináljunk még egy sütit...
Bede Róbert receptje alapján szintén sertés zsír hozzáadásával sajtos rudakat sütöttünk.
Jelentem finom is meg nem is.
No nem kedvenc, abszolút favorit, überfasza szakácsom akarom lefikázni, de:
-ritkán eszem ilyen finom, omlós sós sütit, nálam csak azért kap egyel kevesebb csillagot, mert érezni rajta a sertés zsír illatát és ízét is (én pedig ettől nagyon el vagyok szokva).
Tehát kedves Robim, ha olvasol (vajmi kevés az esély rá, de hátha mégis), iciripicirit odafigyelhetnél az egészséges táplálkozásra is.
Azé' szeretünk!
De nagyon!

Mielőtt leírnám a teljes étrendem azért az elmondanám, hogy nagyon de nagyon kell fognom azt a bizonyos gyeplőt.
Kerülök-fordulok és a számba repülhet egy-egy finom falat.
Úgy érzem sport, komolyabb sport nélkül pedig nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust, éppen ezért igenis! oda kell figyelni a mennyiségre.
SZABAD!DE MÉRTÉKKEL EL!
Bízom benne, hogy működni fog, remélem.
Éppen ezért lesz a mérlegelésem 23.-án és 27.-én is.
Tegnapi eredményt pedig tudjátok: 71.1kg.
Nekem ez is fontos mérés.

Reggelim:
Vérvétel előtt:
egy kávé 50-5

Vérvétel után:
egy kávé 50-5
2 sz tk toast 110-20
pici májkrém 60-1
uborka 10-1
Ö: 230-27

10órai:
még egy kávé 50-5

Sütés közben ettem (időben ebéd előtt és után):
3 db margarinos (tehát az én light változatos) sajtos tallérom 150-15 (durván)
3 vékonyabb db sertés zsíros sajtos rúd 250-25
Ö:400-40

Ebéd:
1 tányér leves 2db grízgaluskával 250-25

Uzsonna:
2 bögre tea édesítővel (elenyésző kcal-ch)

Vacsora:
2 sz tk toast 110-20
3 fél toji, francia saláta light 300-20
Ö:410-40

Egész napi adagom durván: 1390-142

Szerintem jól számoltam, ha pedig nem, akkor így jártam... :-)

No, lassan én is felsikoltok, hogy:
SEGÍTSÉG KARÁCSONY!
Bárcsak ne a jó kajákról szólna...meg a pénzről...meg az ajándékokról...meg a.............

2010. december 16., csütörtök

Megérkeztünk


Vééééééééééééééééégre itthon vagyok!

Ma reggel 6 órakor felébredtem, de csak a wc-ig jutottam utána gyorsan vissza az ágyba és figyeltem a párom szuszogását.
Hagytam aludni, gyorsan én is lehunytam a szemem és vártam hogy az álommanó megint elringasson.
No, ringatott is fél 10-ig.
Gyorsan kipattantam az ágyból, hamar kávéztam, párom felkelt, neki is hamar egy kávé, aztán uzsgyi pakolni.
Pakolás közbe bekaptam egy vaníliás pudingot. (Kb. 230kcal és 30g ch + a kávé 50-5)
11:15 perckor pedig indulás Pestre.
Nagyon jó időpontot fogtunk ki, nem volt nagy forgalom, az út egész jó volt.
Gárdonyba érve szállingózott a hó, de mire kiértünk Velencéről már semmi nem volt.
Pesten a rakpart tökéletes volt, simán hazaértünk 1 óra előtt picivel.

Anyuék azt mondják nagyon lefogytam és ne diétázzak tovább.
Bólogattam, persze-persze.
Itthon kíváncsiságból mérlegeltem egyet ebéd után: 71.1kg.
Karácsony előtt, 23.-án még mérek egyet, majd karácsony után 27.-én (mennyit sikerült visszaszedni HÖHÖ)...

Jah, ebédem:
Zöldség leves (répa, borsó, karalábé) grízgaluskával (kettőt ettem), majd anya csinált nekem light töltött tojást francia salival.
A francia sali kefírből és natúr joghurtból készült, de anyu úgy megcsinálta (színre, ízre) mintha majonéz lenne, állagra híg lett.
Azt mondta édesítővel készült és tényleg light, a francia alap benne pedig mexikói zöldségkeverék, de hát ez volt a boltba.
Tojás 12 fél volt benne, tehát 6 db-t csinált.
Ebédre 3 fél tojit ettem, francia salival és 2 sz tk toastot ettem mellé.

Vacsorám szintén 3 fél toji volt és francia sali + 2 sz tk toast, jah meg két bögre tea édeskével elkészítve.

Azt hiszem beleférek a 1200kcalba és 150g ch-ba.

Nagyon szomjas vagyok állandóan, itt szárazabb a levegő.

Most viszont mennem kell, mamát kora reggel visszük vérvételre.

Puszimat küldöm mindenkinek, nem tudom hogy leszek a héten, remélem akad időm a blogírásra.

Jó éjt!

2010. december 15., szerda

Visszaszámlálok

Már számolom a perceket, alig várom hogy végre megint a szüleimmel lehessek.
Este bepakolok, amit vinni akarok azt összerakom.
Írtam össze jó kis recepteket, azokat is össze kell szednem, mert szanaszét hagytam.
Olcsó, gyors és könnyen elkészíthető sütik receptjeit vadászom mindig.
Skót krémes, angol teasütemény, sajtos tallér, túrós pogácsa, ilyesmikre gondoltam, de a végső felhozatal még nincs meg, anyuékkal leülünk és megbeszéljük majd.

Kiírok két szavazást, karácsonnyal, ételekkel kapcsolatos.
Megköszönöm ha leadod a voksodat!

Tényleg, annyira de annyira izgatott vagyok, hogy le sem tudom írni.
Már repülnék vagy nem is tudom.

Holnapi nap miatt izgulok, remélem jobb idő lesz mint ma, az utak nem lesznek lefagyva.
Félek a hóátfúvásoktól, igaz nem én fogok vezetni, de tartok a hosszabb utaktól ilyenkor.

Étrendem ma:

Reggelim:
1 kávé 50-5
2 sz tk tost 105-20
4 sz light szalámi 44-1
pici sajt 80-1
pár szelet retek 20-2
Ö:299-29

10óraim:
1 mogyorós müzli 116-20

Ebédem:
1 adag gyümileves 97-20
1 adag brassói csirkemell 150-5
mexikói zöldségkeverék 120-10
Ö:367-35

Eddig:782kcal-84g ch.

4 óra, lassan bedobok valami uzsonnát, vacsorával kapcsolatban meg nem tudom mi lesz.
Tanácstalan vagyok.

Még jelentkezem!

2010. december 14., kedd

Tegnap, ma, holnap, azután

Tegnap egész nap jártunk, ennek fényében pedig tele is ettem magam.
Reggel kávé volt, no meg 4sz tk toastból melegszenya.
Ebédem "kisebb adag" lasagne, amit nem ettek meg a fiúk.
Uzsonnám nem volt.
Vacsorám kétszer volt, egyszer bevásárlás közbe ettem egy Don Pepés hawaii salátát, a majonézt nem öntöttem rá!
Késő este meg rabul ejtett párom pizzájából egy kisebb szelet.
Vezeklek!
Ma pedig lányos napjaim tombolnak, tombolnak a hormonjaim is érzem, de cefetül.
Reggel egy kávét ittam meg egy pudingot ettem, mogyorósat...
Tízóraim még egy kávé.
Ebédem csirkemellből készült brassói utánzat mexikói zöldségkörettel.

Ma is menni kell bevásárolni.

Olyan boldog vagyok, szentestét az én szüleimmel fogjuk tölteni!!!
Annyira, de annyira örültem a hírnek, már izgulok, hogy megyünk haza és alig tudok aludni!
Veszek anyuéknak lisztet, cukrot, margarin, pudingporokat, sütikhez hozzávalót.
Még nem tudom a pontos menüt, hogy mi lesz otthon de majd beszámolok.

Tegnap megkaptam a karácsonyi ajándékomat a páromtól.
Egy csodaszép nőcis hosszú szárú csizmát kaptam magasabb sarokkal.
Rég volt ilyen rajtam, nagyon tetszik.
Ha úgy alakul majd dobok fel róla képet.

Most megyek ebédelek, éhes vagyok és a kedvem a béka feneke alatt!

2010. december 12., vasárnap

Elszámolom a vasárnapot

Mai napom is a rohangálás jegyében telt.
Elfáradtam, de cefetül, a derekam pedig kezd leszakadni a helyéről, holnap lányos napjaim kezdődnek.
Hihetetlen fronthatás van felettünk, egész nap nyúzottak voltunk.

Remélem este összebújunk és megnézünk valami jó kis filmet.

Új Potter-film kipipálva.
Tetszett is meg nem is.
Látványba nem volt nagy durranás, a történet kicsit vontatott volt, de Potter, éppen ezért szeressük úgy ahogy van. :-)

Kaja:

Reggeli:
1 kávé 50-5
1 lidl-s bagett 271-41

10órai:
1 csokis golyó 100-15

Ebéd:
1 adag leves 97-20
15 dkg bazsalikomos csirkemell 180-1
1 kisebb adag zöldségköret 120-20

Egész napi: 818-102, kevéske, kéne tolni valamit a lovaknak! :-)

2010. december 11., szombat

Hull a pelyhes

Egész nap esik a hó, hol eláll, hol szakad, hol szállingózik.
Voltunk állatot etetni, majd sétáltunk egy nagyot a csónakázó tónál.
Családnak lasagne-t csináltam, magamnak bazsalikomos csirkemell falatokat tavaszi zöld körettel.

Pár szó a bazsalikomos csirkemellről:
Nem kell valami nagy dologra gondolni ám, a csirkemellet csíkokra vágtam, meg fűszereztem ízlésem szerint.
Most csak sült csirke fűszersót használtam, aztán láttam hogy van itthon szárított bazsalikom is.
Szórtam abból is egy jó adagot a csíkokra, majd elő egy jó teflon edényt, pici olaj bele, rá a csirkemell, kicsit megkapattam, majd vízzel felöntöttem és fedő alatt puhára főztem, a végén pedig a maradék vizet elforraltam róla.
Tavaszi zöldség köretet ettem mellé, ami mirelit volt, azt vegetás vízben főztem meg.
Tálaláskor a husit a zöldséggel összekutyultam és kész.

Reggelim:
1 kávé 50-5
1 linessa joghurt 105-17
1 ek lenmag 60-5
2 db győri jó reggelt keksz 112-17
Ö:327-44

10órai:
1 cappucino 50-5

Ebéd:
1 adag gyümölcs leves 97-20
1 adag bazsalikomos csirkemell 290-1
18dkg tavaszi zöldség köret 161-22
Ö:548-43

Eddigi fogyasztott: 925-92

2010. december 10., péntek

Esti számok plusz egy recept...

No, totál nem tudtam mit egyek este, egybe voltam biztos valami meleg kell nekem, mert hiába van 24 fok a lakásba én valamiért fázom.
Így jutott eszembe Roxa téli gyümölcs levese, ami nekem kissé déliesre sikeredett...

Fogtam mindent, amit itthon találtam!
Hozzávalók:
22dkg narancs 90-19
10dkg mandarin 50-11
16dkg szilva 96-21
10dkg kiwi 55-11
12dkg banán 124-30
25dkg alma 83-18
Ö:497-108

1 dl tej 1,5% 45-4,5
1 csomag vaníliás pudingpor 40-7,7
(Tesco vaníliás pudongpor 100gr/110kcal/20,7g ch - 1 csomag 37gr!!!)

Ezen kívül:
VÍZ!:-))))
Fahéj (lehet egész, lehet őrölt), szegfűszeg egész, édesítőszer, esetleg citromlé, de szerintem ebbe most nem köll mert sok benne a narancs, az meg elég savanyú volt.

Egész adag:582-120,2

Min 6 adag esetén, 1 adag:97kcal és 20,1g ch.
Hat adag kijön minimum, ugyanis egy baromi nagy fazékkal lett.
Nagyon finom és megunhatatlan.

No ebből a levesből ettem 1 egész adagot tehát egész napi kajám ott zárul, hogy:
841kcal és 108,1g ch, höhh, majd elfelejtettem:
plusz két db sima mézeskalácska----->+80kcal és 14g ch (felfelé kerekítve).
Azaz:921kcal és 122,1g ch.
No, azt hiszem ez már pontos mérés, nem csaltam le semmit!

Szép estét!

Rohadt mérleg!

Tudtam, hogy ez lesz.
Nesze nekem dőzsölés...
72,1...csoda???
Nem!

Reggeli:
1 kávé 50-5
4 sz tk toast 210-40
4 sz light linessa szalámi 44-1
pici sajt 80-0
Ö:384-46

10órai nem volt.

Ebéd:
1 adag virslis lecsó 300-30
4 sz abonett 60-12
Ö:360-42

Eddig:744-88

Ma megejtettük a szobánkba a karácsony előtti nagy takarítást, így mozgás letudva.
Jó lenne délután sétálni egy nagyot, mert a reggeli mérlegelés után eléggé zabos lettem.
Magamnak köszönhetem: gesztenye, mézeskalács és forraltbor...

Este jövök még, remélem jobb hangulattal...

2010. december 9., csütörtök

Dec.8 és dec.9.-i étrend pótlás

Nos, holnap mérlegelek én pedig az elmúlt két nap nagyon nem figyeltem az étkezésre.
Kezdve ott hogy nyolcadikán nagyon éhes voltam egész nap.
Sok-sok virslis lecsót ettem, nem tudok betelni vele...

DEC.8 étrendem:
Reggeli:
1kávé 50-5
2 db győri keksz 112-12,6

Reggeli2:
1 linessa joghurt 105-17
kis kanál lenmag 60-13

Ö:327-47,6

Ebéd:
Virslis lecsó 200-15
Tarhonya 200-35
Ö:400-50

Uzsonna:
1 duplo 150-15
1 túrórudi 100-15
Ö:250-30

Egész napi:977kcal-127,6g ch

Plusz natúrba még egy adag lecsó... +200-15 (vacsira???:-o), azért 1200be és 150be talán még belefér... :-)
Mentségemre egész nap rohangáltam!
Ugye mentség?:-)

Dec.9, azaz a mai étrendem:

Reggeli:
1 kávé 50-5

Utána csak folyadék, szédelegtem.

Reggeli2:
1 adag hidegtál: 1 kaszinótojás - 1tormás sonkatekercs - kis francia sali+2 abonett 400-30(???)

Ebéd:
Virslis lecsó 300-30 (???-öhmmm hatalmas adag)
3 sz abonett 45-10
Ö:345-40

Uzsonna:
2 db mézeskalács (felfelé kerekítek) 80-14
1 bögre forralt bor 200-30 (??? erős tipp)
Ö:280-44

Vacsora:
Gyümölcs sali 250-30 (kis bögrével)

Egész napim:1275kcal és 144g ch.

Határ! :-)
A forralt bort hasra ütés szerűen számoltam, remélem jól.
Holnap reggel mérlegelés, nagyon izgulok, sokat dőzsöltem mostanában.
Ejnye, TE!

Mézeskalács és forralt bor

Szokásomhoz hívem ma is nagyon rosszul ébredtem.
Hihetetlen vihar tombolt a reggel.
Nagyon kómás voltam, még a szemeim is alig akartak kinyílni, mellé még szédelegtem is.
No de a finom kávém hamar felébresztett és teljes gőzerővel indult a nap.
Amit lecsendesült az idő (hol fújt, hol esett az eső, havas-eső, hol a hó szakadt) elindultam állatokat etetni, majd patikába.
Mire odaértem már nagyon jó idő lett, mínuszba 1-2 fok és csendes volt az ég.
Hazaérve gyors ebéd és nekiálltunk délután, este felé a párommal a mézeskalácsnak.
Mi sem illik jobban mellé, mint a finom meleg forralt bor.
A mézeskalács nagyon finom lett, no meg a bor, nyammm, nagyon jó hangulatban telt ez a pár órácska.
A süti finom és puha, így meg nyugodtam, anyuéknak is csinálok karácsonyra!
És, ami még jó hír, kedves karcsúsodni vágyó olvasóim: kiszámoltam a kalória és ch tartalmát egy db sütinek!

Előbb azt ezért elárulnám, hogy mivel életembe először csináltam ilyen süteményt nem tudtam mit-hogy kell.
Sajnos az első adag szaggatásom vastag lett, mint kiderült nagyon vékonyra kell nyújtani a tésztát.
Így nekem 50 db "figurám" lett, de ha jól vettem ki szemügyileg akár 65 talán 70 darabot is ki tudtam volna szaggatni.
A számokban pedig nincs benne a cukormáz, ami a mézeskalács tetejére készül(t), illetve egy csomag sütőpor, a fűszerek (de ezeknek elenyésző a kalória tartalmuk) és az egy citrom reszelt héja, illetve egy narancs reszelt héja...
Azt hiszem ezek már nem jelentenek annyi kcalt és ch-t (max 1-2 lehet), ezért vettem lazábbra a számolást.

Két receptem van, az egyik a Nosalty oldalról való, mégpedig:
Rögtön puha mézeskalács, ezt készítettem el, nekem egy éjszakát hűtőben állt befóliázva.
Van még egy receptem egy fórumozó társamtól, azt is ki fogom próbálni, állítólag az is rögtön puha és finom.

Hozzávalók:
  • 50 g vaj vagy margarin 168-0
  • 60 g barnacukor /én sima fehéret használtam/ 240-60
  • 125 g méz 407-101
  • 250 g finomliszt 860-176
  • 1 tasak sütőpor ?
  • 1/2 tk szódabikarbóna ?
  • 1-1 tk őrölt fahéj, reszelt friss gyömbér, szegfűszeg, szerecsendió, szegfűbors (én mindezt mézeskalács fűszerkeverékkel helyettesítettem) ?
  • 1 citrom héja reszelve ?
  • 1 narancs héja reszelve ?
  • 1 tojás 70-0
Egész adag:1941kcal és 337g ch.
Ha elosztjuk annyival ahány darab lett, nekem ötven, akkor egy db mézeskalács: 38,82kcal-6,74g ch.
Ismétlem, ha az első sütésem vékonyabb lett volna, akkor talán még jobban ki lehet jönni kcalba is és chba.
Nem tudom miképpen lehetne le lightosítani egy ilyen süteményt, mert lehet ha kiveszünk belőle valami hozzávalót, esetleg helyettesítjük máris nem lesz puha.
Tudom nem diétás, nem cukormentes, de egy biztos: tudjuk a tápanyagértékét, s bár bűntettlenül nem lehet belőle csemegézni, de az étrendünkbe még így is be tudjuk illeszteni!

2010. december 7., kedd

Gesztenye nyomor

Idén több gesztenyét már tuti nem eszek.
Ha jó áron is lesz, akkor se fogom engedni a páromnak, hogy vegyen.
Egyik kedvenc csemegém, de a nyomorba dönt.
Kevés dolog van aminek nem tudok ellenállni.
A pogácsa a mindenem, azt már legyőztem...
...karácsonyba a forralt bort, a gesztenyét és a töltött káposztát szeretem.
Ha valaki olvasta a tavalyi karácsonyom, akkor azt tudja, hogy a töltött kápit ki nem hagyom.
Ha kenyeret eszem hozzá, az csak is teljes kiőrlésű toast lehet (max. 2 szelet), ha pedig a tejfölt se akarom elhagyni akkor is max 10-12%os lehet.
Holnap csinálunk forralt bort, már eldöntöttem hogyan tudnék kcalt és ch-t spórolni.
Fűszereket, citromot, narancsot nem spórolom ki, viszont mielőtt cukrot raknék belőle kiveszek magamnak egy kis forralt bort és abba édesítőt fogok rakni.
Gesztenyét pedig nem eszem és kész...

Hogy miért is rinyálok a gesztenyén?
Ma megettem a tegnapi maradékot, 20-22dkg lehetett.
Ebédre ettem, reggel ügyeltem az alacsony kcal és ch-ra, vacsorám pedig könnyű volt.
Remélem pénteken a következő mérlegelésnél nem fogok csalódni.
Ma kellett ennem lenmagot mert kép napja nem ettem és megint szenvedtem, úgy látszik ennyit számít egy-egy kanállal.

Mai étrendem számokban:
Reggelim:
1 kávé 50-5
2 tojás 140-1
3sz abonett 45-10
Ö:235-16

Tízórai még egy kávé 50-5.

Ebéd:
25dkg gesztenye (inkább felfelé kerekítek de nem volt ennyi) 420-82.

Uzsonna nem volt.

Vacsora:
1 linessa joghurt 105-17
1 alma 60-14
kis kanál lenmag 60-10
Ö:225-41

Egész napi adagom:930kcal és 144g ch.

Ch ott van a toppon! :-)

Megyek, pihenek, húzós napom volt!

2010. december 6., hétfő

Élek, virulok...

Csak elkezdtük a karácsony előtti nagytakarítást és nem volt időm írni.

Most is elég fáradt vagyok, este még egy hosszú sétát is megejtettünk a kivilágított belvárosba.
Gyönyörű szép volt minden és nagyon kellemes az idő is.

Most pedig jöjjön a vasárnapi étrendem:

Reggeli:
1 kávé 50-5
1 linessa joghurt 105-17
1 cs győri jó reggelt mogyis keksz 224-25
Ö:379-47

10órai:
1 kávé 50-5

Ebéd:
Natúr csirkemell baconnal és kolbival 250-1
Zöldségköret 120-15
Ö:370-16

Vacsora:
4 sz tk toast 220-40
4 sz light szalámi 44-1
sajt 80-0
Ö:344-41

Egész napi:1143-109

Ez pedig a mai, ne dobjatok hátast a vacsora miatt, még 18 előtt ettem és egész nap erre gyúrtam. :-)
Reggel és délelőtt is über alacsony ch tartalomra igyekeztem, mert este várt a finom meleg gesztenye.
Mentségemre:
-18 előtt ettem,
-nem léptem át a napi kalória és ch limitet,
-lesétáltam egy keveset belőle... :-)))))

Reggeli:
1 kávé 50-5
2 db kicsi tojás 140-1
3db abonett 45-10
Ö:235-16

10órai 1 kávé volt 50-5

Ebéd:
1 tányér leves 100-10 (csak répával)
Baconos natúr csirkemell 200-1
Tavaszi zöldségköret 100-15
Ö:400-26

Uzsonna nem volt.

Vacsora:
Sült gesztenye

Összesen:685-47+gesztenye

Gesztenye, kb 25dkg 420-82

Így egész napi adagom:1105kcal és 129g ch.

Holnap kell valamit főznöm, de még lövésem sincs mi lesz, valami túrós ételt ennék szívesen...
Meglátjuk. :-)
Szép estét!

2010. december 4., szombat

Elkezdtem alkotni a blogom aztán meggondoltam magam.
Jó így ahogy van, majd ha megunom akkor megváltoztatom.

Sétáltunk ma, elmentünk a belvárosba megnézni a karácsonyfát.
Találkoztunk télapóval is, nagyon hangulatos kirakodó vásár van, no meg jó nagy drágaság!
Idei karácsonyt nem várom, nagyon nem...

Szeretnék anyuékkal lenni, a honvágyon kívül nagyobb bajom nincs.

Étrendem mára:
Reggeli:390-36,5
Ebéd:400-15
Uzsonna:
1 kakaó ital 120-15
2 palacsinta 250-25
Ö:370-40
Vacsi:
1 müzli 120-18

Egész napi:1280-110

Mérlegelés és étrend terv

Ma reggel mérlegeltem.
Biztos voltam benne, hogy valamivel kevesebbet fog mutatni a mérleg, mert a 42es nadrágomon érzem, hogy egyre bőbb főleg a fenekemen.
Mai eredményem:


Örülök neki nah!
A final countdownos matricám is átírhatom kevesebbre. :-)

Kaját tekintve:
Reggel:
1 kávé 50-5
3sz tk toast 180-30
6sz light szalámi 66-0
1 kocka csípős medvesajt 94-1,5
Ö:390-36,5

10órai nem volt.

Ebédre egy rántottát tervezek, mindjárt neki is állok.

Ebéd:
2 tojás 140-1
1 virsli 150-0
Zöldségkeverék mexikói kb.10dkg 100-10
hagyma 20-4
Ö:400-15

(Csak egy csepp olajat fogok használni nem többet!)

Ó, és persze lesz 2 sz abonett is! 30-6,4


Blogom variálása mára elhalasztva, délután megyünk a főtérre, megnézzük a felállított karácsonyfát és a vásárt!
Viszek fényképezőt és csinálok fotót, nagyon szeretem az ilyen karácsonyi hangulatot.


Drága szüleim, bárcsak itt lennétek!

2010. december 3., péntek

Lóti-futi

Ma semmi időm nem volt.
Beosztással éltem és túléltem.
Nem volt rossz napom, semmi különös mégis eléggé fáradt vagyok.

Naplómat lassan rendszerezem, de jó időpontot kell találnom, olyat amikor 2-3 órát ellehetek úgy hogy senki nem zavar.
Nem szeretek nem magam által megírt forráskódokba beleírni, mert összezavarodok sokszor és még több idő, még több rinya tőlem.
No de meglátjuk!

Reggelim:
3db Orsi baromfi virsli 375-0
2 sz tk toast 120-20
1 kávé 50-5
Ö:545-25

10órai nem volt.

Ebéd:
1 adag brassói 200-10
45gr főtt rizs 155-35
Ö:355-45

Vacsora:
1 linessa joghurt 105-17
pici lenmag 60-14
1 kiwi 55-11
1 mandarin 25-5 (mini mandarin)
1 alma 60-14
Ö: 305-61

Egész napi adagom:1205kcal-121g ch.

Lenmag jótékony hatása mai napra is kipipálva, de jelentem elkezdtem ragyásodni.
Nem tudom hogy ez a lenmag miatt van e, de feltűnt hogy előjött egy-két fájdalmas pattanás.
Azért fordítok neki nagy jelentőséget, mert amióta fogamzásgátlót szedek nincs problémám a bőrömmel.
Meglátjuk, ha a lenmag lenne a ludas akkor kitalálok valamit.

Szép estét, szép hétvégét!

2010. december 2., csütörtök

Fronthatások

Eléggé álmoskás és nyúzott hangulatomba vagyok, hol aludnék, hol pörgök, hol csak ellennék a világomba.
No de társas lény vagyok és ennek fényében párommal sétáltunk egy nagyot, elmentünk a Lidl-be, ahova kocsival szoktunk menni, de újabban gyalog megyünk.
Nincs se közel, se messze, egy kellemes délutáni sétának tesz be.
Kaptam gesztenyét, fél kg 299ft volt, máshol sokkal drágább, majd szépen beosztom.
Vettem müzlit, nem diétás, de nassinak jó lesz, 10óraira vagy uzsira jó lesz.

Pár szó a tervemről:
Nem szeretnék semmit elkiabálni, azért csak akkor hozom nyilvánosságra ha lesz belőle valami, meg szerintem akkor is fogok róla írni ha nem jön össze. :-D
Sil nagyon biztat és én is (most már) nagyon pozitívan állok hozzá.
Kicsi őrültség amivel színt tudok vinni a hétköznapjaimba és nagy merészség tőlem...

Tervezgetem a blogom átszervezését, de egyenlőre nem nagyon merek belenyúlni mert nagyon szeretem ezt a designt.
Szeretném egy kicsit rendszerezni, kicsit összetettebbé varázsolni.
Ha esetleg nekivetemedek ne lepődjetek meg ha fura lesz az oldal, esetleg nem elérhető.
Egy biztos, időben jelzem.

Most pedig a számok jönnek...

Reggeli:
1 kávé 50-5
1 linessa joghurt 105-17
1 kisebb evőkanál lenmag 60-13
1 csomag (2db) danone milka rudi 132-12
Összesen:347-47

Tízórai:
1 alma 60-14

Ebéd:
1 adag tökfőzelék 150-15
1 pár orsi baromfi virsli (96gr) 250-0
összesen:400-15

(Egész napi:807-76 -> ezt csak azért írtam, mert részeredményt mértem)

Tervezett uzsonna és vacsora:

Vacsora:
1 Lidl sonkás bagette (130gr) 270-41

Vacsival együtt:1077-117

Már csak az uzsira kéne valami kis nassi... (123-33) -----> még nem biztos, lehet egy müzli belefér, ha nem akkor alma lesz.

Most mennem kell uzsonnát gyártani a páromnak, pizzát kért!

Pápuszim!

2010. december 1., szerda

Csak egy kép

...ami remélem többet mond ezer szónál:


Számok mára

No, engedtem a csábításnak és reggel péksütit ettem.
Így az egész rányomta a bélyeget a mai napomra.

Számok az egekben és a vacsi még sehol...
Azt hiszem ma tojás lesz vacsira és nem joghurt lenmaggal.
Apropó lenmag, ma is siker élményem volt... :-)))))))

Reggeli:
1 kávé 50-5
1 pizzás csiga 500-50

10óri nem volt.

Ebéd:
1 adag tökfőzelék 150-15
2 és fél fasírt 300-15

Uzsonna:
1 alma 60-14

Eddig:1060kcal és 99g ch.

Ez az átka ha valaki pékárút eszik reggelire és nem saját gyártmányú ételt...

Ha veszem a vacsit is, akkor 2 tojgli (s-es picik) 140kcal 1g ch+2 szelet abonett 30kcal és 6.4g ch.
Vagyis 1230kcal és 106,4g ch, mééééég belefér... :-)

Lehetőségek

Tervezgetek valamit, nagyon.
Ááá, rosszul kezdem.
Terveztem valamit, hallottam valamiről és gondoltam én is bele vágok, aztán rájöttem, hogy nem az a típus vagyok, aki...
...tipikus szürke kisegér vagyok.
...
...
...
Majd' 130 kilósan és majd' 70 kilósan én egy szürke kisegér vagyok.

DE!

Ma egy angyal üzenetet küldött nekem és elgondolkodtam.
Miért is ne vágnék bele ilyen "őrültségbe", miért is ne hihetnék magamban?

Úgy éltem le közel 25 évet, hogy egy rakás szerencsétlenségnek, embernek nem nevezhetőnek gondoltam magam.
Életem egyik legnagyobb kihívása az volt, hogy elkezdtem a diétát és ha idáig eljutottam, akkor bizony mást is kipróbálhatnék.
Kicsit nagyobb falatot, kicsit több merészséggel, kicsit sem szürke egeres dolgot.

2010. november 30., kedd

Számok...

Gyorsan számolok, aztán van egy storym, amit leakartam írni, csak a sok teendő közepette elfelejtettem.

Reggeli:384kcal-45g ch
10órai:nem volt (na jó, nyalakodtam ezerrel...)
Ebédem:
Tökfőzelék 150kcal-15g ch
2 fasírtgolyó (lightos változat) 200kcal-10g ch
Össz:350kcal és 25g ch.

Eddig tehát:734kcal és 70g ch.

Jelentem éhes vagyok.
Lassan összedobok valami gyümisalit és leöntöm joghurttal, vagy ha nem akkor abonett lesz valami felvágottal.

No a story pedig.
Már írtam egy kedvenckémről, az akciós áruk boltjának tulajáról, aki azon kedves emberek közé tartozik, aki közölte velem, hogy ne örüljek ha lefogyok úgy is visszahízom meg biztos éheztetem magam.
No, jó múltkor amikor otthon voltunk anyuéknál akkor találkoztam vele és ott volt a párom is.
Első kérdés:
-Még mindig éhezteti magát?
(Párom feje kétszer akkora lett.)
-Én vagyok rá a tanú, hogy NEM éhezteti magát. (Mondja életem értelme, nekem meg dagad a mellem a büszkeségtől.)
Erre a nő:
-Akkor biztos terhes!
Itt már kínomba röhögtem.
Aztán megkérdeztem, hogy ugyan árulja már el honnan veszi ezt.
Erre csak annyit felelt, akkor szoktak ennyire lefogyni a nők ha gyereket akarnak.
Röhögtem tovább és nyugtáztam: Isten állatkertje mai napig nagyon NAGY!

Pár szó mára a lenmagról:
Tudod ciki, meg hülyén hangzik ilyet leírni egy blogba, de ma reggel minden fájdalom és erőlködés nélkül sikerült.
Így ma este is lesz kis lenmag...

Este jövök a zárással, ha nem felejtem el!

Ó, igen, és köszönöm a hozzászólásokat az új képekhez!
Valahol már az én agyam is kezdi felfogni, hogy mennyi az annyi!

Puszi

Gyorsan hamar

Gyors helyzetjelentek. :-)

Reggel 8 óta a konyhába állok.

Fiúknak főztem gulyáslevest és burgonyás pogácsát, lányoknak köztük nekem is light tökfőzelék és light fasírt van.
Éppen most készülök enni, de ma már rengeteget nyalakodtam.
Mindenbe ugye kóstoltam, kis levesbe, pogi és nem is tudom, tele vagyok úgy érzem magam, de a főzeléket nagyon kívánom.

Délután szerintem már csak könnyű ételeket fogok enni, kis gyümi, joghurt, ilyesmit.

Számokban eddig így állok:

Reggeli:
1 kávé 50-5
4 sz tk toast 210-40
4sz light szalámi 44-0
pici sajt 80-0

10órai:
1 cappucino 50-5

Ebéd:
1 adag tökfőzelék
2 db fasírt

Most megyek, megebédelek, utána számolok és jövök vissza.

2010. november 29., hétfő

Napi zárás

Jelentem a kolbászt megfüstölték, isteni lett az illata alapján, de a kóstolás nem most lesz, hagyjuk lógni még karácsonyig, szerintem...

Uzsira megvolt az alma: 60-14

Vacsorám, húzós lesz...:

1 alma 60-14
1 kivi 55-11
1 narancs 41-8
1 Linessa joghurt 105-17
1 evőkanál lenmag ~60-6
Összesen:321-56

Lenmagról bővebben később, most a pontos zárás.
Reggeli:336-37
10órai nyista
Ebéd:420-40 (maradék husi és mártás+ 5 dkg tészta)
Uzsi:60-14
Vacsi:321-56
Egész napi adagom:1137kcal és 147g ch.
Huhh. Belefértem. :-)))))

Szóval a lenmag.

Úgy hallottam segíti az emésztés, a jó bélműködést így a székelést is.
Minden nap fogom fogyasztani, hol reggelire, hol vacsorára, joghurtba keverve.
Le fogom írni a tapasztalataimat is, nekem ugyanis a nem sikerülő toalett nagyon megkeseríti az életem.
Semmi különös íze nincs, érdekes nagyon, joghurtba keverve semmi mellékíze vagy bármilyen kellemetlen állaga, íze, szaga nincs.
Herbáriába vettem, 200gr 230ft volt.

Ha pedig többet szeretnél tudni a lenmag jótékony hatásairól (pl. koleszterin csökkentő) ajánlom figyelmedbe a következő oldalt.

Szép estét mindenkinek!

Frissítés

Mielőtt leírnám az étrendem, meg mi minden lesz ma linkelek gyorsan egyet:


Két új képet raktam fel, maiak, frissek, ha van kedvetek nézzétek meg.

Food-files:

(Számok még nem lesznek, este osztok szorzok)

Reggeli:
1 kávé 50-5
pici linessa sajtkrém (light!!!) 40-2
szalámi 6 db light 66-0
3 sz tk kenyér 180-30


10órai nem volt.

Ebéd:
5dkg tészta durum
barna mártás és icipici hús (maradék)

Uzsonna szerintem gyümi lesz, egy szép alma.
Vacsora még kérdéses!

Délután menni kell kolbászért, párom anyja-apja töltött kolbit és megyünk érte a füstölőhöz.
Ki nem hagyom, kivi leszek milyen lesz, ezért pár karikát tuti eszem, de magába, kenyeret, fehér kenyeret nem akarok enni!

Huhh, elfogyott a joghurtom, így délután azt is jó lenne venni.

Basszus, megint költeni kell, utálom ezt! :-)

2010. november 28., vasárnap

Kaja kaja hátán

Nem zibi-zabi volt, hanem pótlom az étrendem, a tegnapi és mai napom jön:

Reggeli:
1 kávé 50-5
2 db győri édes jó reggelt keksz, müzlis 112-17
1 linessa joghurt 105-17
Össz:267-39

10órai:
1 alma 60-14

Ebéd:
Karfiol leves 200-20

Ebéd2:
Fél adag wellness karfiol 200-15 (inkább több)

Uzsi1:
1 müzli 115-20

Eddig:575-69

Vacsora:
1 alma 60-14
4 abonett 60-13
körözött 90-4
retek 30-3
Össz:240-34

1082-142 egész napi adagom!

Mai napom:

Reggelim:
1 kávé 50-5
2 db győri édes jó reggelt keksz, müzlis 112-17
1 linessa joghurt 105-17
Össz:267-39

10órai nyista.

Ebéd:
karfiol leves 200-20
6 dkg tészta durum 228-45
egy adag barnamártásos sovány sertés karaj 250-0
Össz:678-65 (durva...)

Uzsonna nyista.

Vacsora:
fél adag körözött (elfogyott) 50-2
4 sz abonett 60-13
1 kivi 55-11
1 narancs 41-8
Össz:206-34

1151kcal és 138g ch az egész napi adagom.

Amikor kiszámoltam az ebédet megijedtem, aztán felszusszantam mert tudtam hogy a tízóraival és a uzsonna elhagyásával kompenzálom.

Pár szó a barna mártásról, ami nem igazi barna mártás.
Nagyon finom étel, amit nagyon jól le lehet lightosítani.
Sajnos a hozzávaló jó köret megtalálása nehéz, mert vagy tésztával vagy krokettel a legjobb.
Sajnos a krokett igazi kalória bomba, így hanyagoljuk, de tésztával csúcs szuper étel és jól beilleszthető az étrendbe.

Pár szó a húsról:
Eredeti recept alapján marha hússal írják, de mi azt ált. lecseréljük, a legjobb a sovány, színhús karaj, szeletelve.
Gondolom csirkével is lehet bár azzal még nem próbáltuk.
Semmi más dolgunk nincs, mint a hús felszeletelni, lisztbe forgatni és olajban gyorsan megkapatni.
Ha teflonba csináljuk kevés olajjal nem lesz gond.
Vegyük ki a hús, tegyük félre.
Az maradék olajra (max 1-2 esetleg 3 evőkanál olajat használjunk) még szükség lesz.

Pucoljunk meg 2-3 répát, egy gyökeret, kis zellert, zellerszálat, kis petrezselyem levelet.
A zöldségeket aprítsuk, negyedeljük fel és az olajban kicsit pirítsuk meg, majd fűszerezzük, só-bors-pár levél babér-egész bors 5-6db, esetleg vegeta.
Öntsük fel vízzel egy kis konzerv paradicsompürét tegyünk bele, majd rakjuk vissza bele a húst és főzzük őket puhára.

Ha megpuhult minden vegyük kis a húst, a babért és az egész borsokat, majd turmixoljuk vagy passzírozzuk át az egészet.
1 evőkanál pirított liszttel pedig sűrítsük be a mártásunkat, vissza bele a hús és kész.

Kép nincs, de majd lesz.

Most rohanok tova!
Pussz mindenkinek.

2010. november 26., péntek

...és a zárás

Uzsonna2: egy narancs. kb 15 dkg - 62kcal-13g ch.

Vacsorám 4 sz abonett 60kcal-13g ch.
Majd csináltam szigorúan sovány túróból körözöttet.
Most nem vettünk juhtúrót...
...zsíros nagyon én meg még karcsúsodni szeretnék! :-)

25dkg túró 190-10
5dkg light vaj coop-os light 150-2
5dkg hagyma 20-4 (csak ennyi volt...)
Össz:360kcal-16g ch.
+só, őrölt kömény, pirospaprika

Nem mértem le mennyit ettem belőle, de kb 4-6 étkezésre elég.
Negyedelve: 90kcal-4g/adag!!!

Jobban hangzik, mint juhtúrós nem?

Szóval a vacsim megvolt 150kcalból és 17g ch-ból
Így egész nap 892kcal és 137g ch.

Nem vagyok éhes, jól laktam, főleg a túró nagyon jól esett este.
Igaz ma későn vacsiztam, 8 előtt picivel, de könnyű étel volt, remélem ez is számít.

Most megyek!
Szép estét, hétvégén nem tudom hogy leszek, remélem tudok jelentkezni!

Mi van a világgal?

Mi van a világgal? Mi van velem?

Előre leszögezem nem politizálok, ez a blog nem erről szól, de...
...igazából nincs de!
Minden nap olvasom a híreket, minden nap nézem a deviza alakulását és lassan köpni-nyelni nem tudok.

Egyik nap erősödik a forint, másik nap zuhan, megint erősödik, megint zuhan.
Bevallom ma megint pityeregtem egyet.
Nincs két hete a svájci frank 196 forinton járt, ma pedig ismét 210 fölé emelkedett.
Sajnos nekünk is van hitelünk, jobban mondva anyukámnak, amióta pedig ilyen magason jár a frank még több a törlesztő.
Még tudja fizetni, de bele sem merek gondolni, mi lesz ha.

Mi van azokkal a fiatalokkal akik szintén vettek fel hitelt 20-25 akár 30 évre, hogy lakás, házat vegyenek, hogy családjuk legyen, netán családot is alapítottak és egyik pillanatról a másikra dupláját kell fizetni ezeknek a törlesztő részleteknek?

Abba szintén nem merek belegondolni, hogy mi van akkor ha a gyesen lévő anyuka férjura, aki eltartja a családot, aki a pénzt viszi haza elveszíti az állását?

Ki védi meg az otthonunkat a pénz spekuláció elől?
Ki védi meg a munkahelyeket?
Ki védi meg a családokat, a gyerekeket?

Egyik nap már beszéltem erről a párommal, amikor ki voltam borulva.
Röviden azt a következtetést vontam le, hogy egy 5 éves tervbe nem fér bele egy gyerek.

Néhány napja, hete még meg voltam győződve arról, hogy nekem gyerek???
Á, ó, ugyan nem!

Aztán jött a fordulat, a bébibummok a közelembe.
Látom ezeken a közösségi oldalakon, hogy az ismerőseim sorba töltik fel nem csak az esküvői, lagzis képeiket, hanem a gömbölyödő pocakos, esetleg UH-s képeket.

Tulajdonképp nem csak ez miatt változott meg a véleményem, hanem azért is, mert rájöttem családcentrikus vagyok és nem hazudhatok magamnak.

Be kell vallanom, nem csak magamnak, hanem a környezetemnek is, szeretnék gyereket.
S mint már írtam ez sajnos az 5 éves tervembe, tervünkbe nem fér bele, tehát ahelyett, hogy pozitívan látnám a világot, nem elég a svájci frank esése még ez is elszomorít.

Valamit viszont eldöntöttem, mivel nem akarok a párom és saját magam agyára menni, ezért lehet elmegyek a patikába és kérek recept nélkül kapható természetes anyagokat tartalmazó feszültségoldó tablettát.

Tiszta zizi vagyok mostanában és nem tudom kezelni a helyzeteket...

No, amúgy ma a mérleg is belém rúgott egyet, de Sil barátnőm szavaival élve, remélem csak vizet tartok vissza.
Mai hivatalos mérlegelésem eredménye: 73,8kg.
Valahogy éreztem, hogy az a 72 nem 72...

Ezen viszont nem csüggedek!
Ez nem fog elszomorítani!

Mai menüm pedig:

Reggel egy linessa joghurtot ettem és egy almát, kávét nem ittam ma mert nem volt tej és anélkül én nem szeretem a kávét.

Reggelim összesen:

Linessa 105-18
Alma 60-14
Össz:165kcal-32g ch

Tízórai nem volt.

Ebédem egy tányér húsleves volt, répával, tészta nélkül.
Második fogás pedig az isteni wellness karfiolom.
Ebéd:
Leves 105-15
Wellness karfiol 350-30 /durva számolás/
Össz:455kcal-45g ch

Uzsonnám egy alma, amit mindjárt megeszek: 60kcal-14g ch.

Vacsorám pedig még nem tudom mi, majd idejében megeszem és pótlom a számolást!

Ö:680kcal-91g ch, vacsira marad:520kcal-59g ch de ennyit talán már nem kéne...
No majd jövök a vacsival és a zárással!
Pápuszim

2010. november 25., csütörtök

Pontokba szedve

Első körben szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik az elmúlt pár napban biztattak egy-egy hozzászólásban, egy-egy üzenetben vagy blog bejegyzésükben.
Sokat jelent nekem, nagyon és bezony, kemény vagyok, mint a vídia, csak kicsit hisztis...

Anyuval is megbeszéltem a dolgokat és bocsánatot kértem tőle, rosszkor hívott, rosszkor kért és rajta csattant az ostor.

Másodszor, hümm és ennyit a pontokról mert el is felejtettem, hogy mit akartam!

Ma elég jó mászkálós napunk volt, szerintem holnap is az lesz...
Főztem wellness karfiolt,végre volt időm főzni, nyammm.
Diéta nyögve nyelősen megy, sok mindenbe belenyalakodtam, de az adagokra figyelek, ha nem is fogyok remélem a súlytartáshoz elég.

Mai napon reggelire light linessa sajtkrémes tk toast kenyeret ettem, 3 szelet, plusz 2 szelet light sonka és 2 csemege ubi, no meg a kávé.
Uzsonnám egy alma.
Ebédem egy tányér húsleves, tésztával, répával.
Második fogásom fél konzerv rakott káposzta (már a könyökömön jön ki a konzerv, de végre volt időm főzni, így ma az utolsó nap! hogy ettem), pici tejföl és 2 db tk toast.
Tízórai még egy alma.
Vacsora kb 10-15dkg sült gesztenye!!!

A kedvencem, ezt szeretem a legjobban a télben, a meleg, gőzölgő édes illatú gesztenyét.
Tudom nem éppen a legdiétásabb étel, de anno amikor elkezdtem a fogyit akkor sem mondtam le róla (ahogy kvázi semmiről)...
10 deka gesztenye kb 170kcal és 33g ch.
Ne vigyük túlzásba, próbáljuk beosztani és ne mondjuk le semmiről, csak ésszel és mértékkel.

Szép estét!

2010. november 24., szerda

Hülye vagyok

Azon túl hogy hülye vagyok még eléggé neurotikus is.
Nehezen kezelem a problémákat, ha gond van bepánikolok.
Így volt ez tegnap is, annyi rossz gyülemlett fel, hogy nem bírtam szusszal.

Akkorát, de akkorát rúgott belém a párom nagyanyja hogy az hihetetlen.
Tudjátok, a cukorbeteg mama, aki nem képes diétázni, meg aki közölte vele, ne reménykedjek és sose fogyok le.
Róla lenne szó, már írtam róla is nem egyszer.

Elő-story annyi, hogy párom előző barátnője, akivel min 5 éve nincs együtt elég jó családból származik, anya-apa orvosok, stb.
Már nem egyszer végig kellett hallgatnom, hogy így a kislány, úgy a kislány, mennyire szerette a kislány a nagymamát, a főztjét, mert ő elfogatta én nem, stb.
(Párom szerint a csaj utálta a mamát mint a sz.rt!)
Mindegy, a békát lenyeltem.

A tegnapi story:
Ismét kórházba visszük a "kedves mamát", dietetikushoz, mert hogy havi kontroll van.
Párom már nem is kérdi bemehet e, őt is behívják a mamával együtt a rendelőbe.
Első és legfontosabb, hogy a mama előadta azt a kamut, hogy ő bizony éhezik...
Fél zsömlét eszik reggelire, tízóraira fél almát...
...nem mer enni, mert mi kioktattuk, hogy ő bizony nem ehet.
Erre baszki a páromat cseszi le a nővér, hogy nem szabad a mamát éheztetni.

Ehhez képest 2 és fél rúd bejglit bevágott 4 nap alatt!!!!!!!!!!

Meg kérem szépen, aki nem eszik, éhezik, az nem tart súlyt!
No, de ha ez nem lenne elég, előjött a szó a vérvételről, mondja a nővérke, következő alkalommal ha jön ad beutalót vigyen friss vérvételi eredményt.

"Kedves mama" meg előadta magát, hogy az Ő unokája (párom) XY (név nélkül) barátja és az Ő szülei itt dolgoznak a kórházba és majd Ők elintézik fű alatt a vérvételt.

Párom tajtékzott, amikor kijöttek azt hittem rossz hírt közöltek, baj van az öreglány cukrával, erre amíg elment pisilni akkor párom idegbajosan közölte velem, hogy mit tett!

A ciki az, hogy a leányzó (továbbiakban Ludmilla) apja akivel párom cirka 7 éve nem találkozott ott rendelt 2 szobával arrébb.
Ludmillával kb 3 éve beszélt utoljára telefonon, de meg lett neki mondva, hogy talán nem kéne...
Sose felejtem el, még a kapcsolatunk elején ilyen-olyan ürügyekkel hívta a párom, aztán már annyira szemtelen volt, hogy kerek perec megmondta Ő márpedig találkozni akar vele.
Erre párom szólt az édesanyjának, hogy a rám való tekintettel talán nem kéne ilyeneket csinálni.

Azóta csönd van, egyedül az anyukával tartja a kapcsolatot, oda bármikor, bármiért elengedem, de az anyuka van olyan intelligens, hogy amikor a párom megy a lányát elzavarja otthonról!

No, abba maradtunk hogy innentől a mamát intézze az aki akarja.
Múltkor olyat beszólt, hogy köpni nyelni nem tudtam, a párom nem is tud erről, mert tuti megfojtaná.

Millió egyszer meg lett neki mondva, ha megyünk valahova kocsival előre üljön, mert ott kényelmes, hátul szűk a hely.
Mindig előre kinyitottam az ajtót, de ekkor elkezd üvölteni az utcába, hogy ő ugyan nem ül előre, neki jó hátul.
Rendben...
Kinyitottam neki a hátsó ajtót, mondván akkor üljön hátra, látja hogy szűk a hely, visszabassza szó szerint az ajtót és kedvesen mosolyogva hozzáteszi:
- Anyád picsájával szórakozz!
Köpni-nyelni nem tudtam.
Párom anyjának meséltem, ő nincs meglepve, világ életében ilyen volt...
...többet nem megyek, max karácsonykor, de tele lett a bakancsom, nagyon!

Aztán hazajövök, erre anyám ír egy mailt, hogy azonnal hívjam fel mert baj van!
Szívem a nyakamba dobog, mi a fene történt, már pörögnek le az események előttem.
Mire kiderült, hogy a Máltai SzSzolgálatnál valami hölgy tudna neki segíteni, de azonnal menjek haza mert ilyen és olyan papírok kellenek neki és stb.

Ő is mindig előadja a hattyú halálát, aztán kiderül nincs semmi baj, csak mindent gyorsan-azonnal-hamar...

Élni még mindig nincs kedvem, de eljutottam arra a pontra, hogy beveszem a leszarom tablettát.

Hát kb ennyi minden történt.
JA! A komoly vevőt meg anyám elhajtotta, de ezen már nem kapom fel a szart!
Nem arról van szó, hogy nem akarja eladni a lakást, hanem arról, hogy faszán megkeverte azt amit nem kellett volna, szóval erre a hétre összejött minden és még csak szerda van...

És most jöjjön a kaja ügy:
Nem is tudom mit ettem az elmúlt két-három napban.
Volt pici nokedli pörkölttel, ezer éve nem ettem nokedlit, nagyon jó volt.
Aztán volt zöldbabfőzelék pörivel, az is jó volt, de nem lightos.
Ma meg tegnap is konzervet ettem, töltött kápi konzervet és levest.
Reggelire ált. 3 szögletű melegszenyát eszem plusz kávéka.
Tízórai gyümit, ebédem írtam.
Vacsira max gyümi és linessa joghurt van és még 6 előtt megvacsizom.

Kb ennyi minden van velem.
Mérlegeltem egy 72.6osat, de nem hittem a szememnek.
73kg alatt lennék???
Nem tudom majd pénteken vagy szombaton mérlegelek egy hivatalosat!

Pont ma számoltam után, ha sikerülne elérni a 65kg-t!
Amit tavaszra vagy nyár elejére szeretnék elérni, akkor 63 kilós fogyást tudhatok magam mögött!
Nagyon durva, egyenlőre nem merek belegondolni!

Azt hiszem megcsinálom, nagyon akarom!!!

2010. november 23., kedd

Mély pont

Annyira, de annyira nem szeretnék élni.
Nem tudom mit tettem előző életembe, de nagyon ver engem és a családomat az isten.

Helyzetünk egyenlőre kilátástalan, én pedig azt az édeskevés reményt is elvesztettem.

Sajnálom a rinyát...

2010. november 22., hétfő

Még élek

Tegnap délután, kora délután elkezdtem írni egy bejegyzést, de abba a minitumba jött be párom anyja, hogy öltözzünk, megyünk ünnepelni.
Tegnap ülték férjével a 29. házassági évfordulójukat.
Így történt az, hogy miközben az időt, a fejfájásom és kedvem pocskondiáztam hőn szeretett blogomba, gyorsan kinyaltam magam és útnak eredtünk az egyik közeli étterembe.

DE!
Mielőtt a tegnap habzsi-dözsiről írnék azt el kell mondanom, hogy mi minden történt velük minap, vagyis velem.
Az ingatlan ügy teljes mértékben kifacsar, telefonok, egyeztetés, érdeklődőkkel való foglalkozás, hirdetések feladása, utána járás...
...annyi, de annyi erőt kivesznek belőle.
Valamikor elfelejtkezem az időről és repülnek az órák.
Valamikor elfelejtkezem enni, valamikor fél disznót felfalnék, valamikor az ideg szétvág.
Ahogy éjjel is!
Tegnap történt ugyanis, hogy az egyik komoly érdeklődő anyámékhoz szó nélkül beállított, ők meg ugye megijedtek, így anyum ijedtébe elhajtotta őket.
Aztán nekem kell utána járni, hogy mi történt, mégis csak érdeklik őket a lakás stb.
Így talomba van egy érdeklődő, de a problémát még mindig az ingatlanos okozza, hihetetlen mennyiségű pénzt leakasztanának az emberről.

Sok idegeskedéssel és gyomorgörccsel jár ez az egész.
Bizakodom, nagyon bizakodom, hogy lesz jobb is.

Most pedig jöjjön a kaja, szóval mint mindig, nagyon odafigyelek az étkezésre.
Mérlegeltem egyet mensi után, de nem merem leírni, nagyon meglepett a szám amit láttam.
Még 1 hetet várok aztán megint publikálok egy mérést.
Kaja ügyben nagyon jól állok, most leköt az ingatlan dolog így evésre-zabálásra nem is gondolok.

Tegnap étteremben annyit engedtem, hogy előételnek rántott camambert sajtot ettem barackkal és áfonya lekvárral.
Főételnek pedig roston sült csirkemellet kértem párolt zöld körettel.
Volt kicsi alkohol is, de 1 pohár szerintem belefér.
Délután 3kor mentünk enni, 5 felé értünk haza és a vacsorám elmaradt, ennyivel kompenzáltam, de nem is voltam éhes.

Ma napom reggelire 2 kávét is megittam, mert az éjjel alig aludtam.
4sz tk toastból csináltam háromszögletű szendvicset, sonkával és pici sajttal.
Tízórai nem volt.
Ebédem 1 tányér paradicsom leves volt, 1 tál zöldbabfőzelékkel és pici pörivel (mind párom anyja csinálta).
Uzsonnám egy zöld alma volt.
Vacsorára 4sz abonett volt 1 pár virslivel és 1 kefírrel.
Ennyi, már csak fogat kell mosnom.

Holnap kéne főznöm valamit...

Tipp?:-)

Szép estét!

2010. november 18., csütörtök

Fáradt vagyok

Az utolsó cseppig is kiszívja belőlem az erőt a szervezkedés, a bosszankodás, az idegeskedés, a gondolkodás.

Ma kénytelen voltam visszamondani az összes ingatlanost.
Az az összeg amit kérnek, 4-5% jutalék és ha ez még nem lenne elég PLUSZ 25% ÁFA rájön, az olyan mennyiségű pénz amit nem engedhetünk meg.

Megpróbáljuk magánszemélyként eladni vagy elcserélni a lakást, aztán vagy sikerül vagy nem.

Más:
Melóval kapcsolatban ma kaptam egy érdekes visszajelzést.
Olyan fél éve adtam a fehérvári DM-be (Drogeria Markt) a jelentkezésem bolti eladói munkakörre, ma visszajelzést kaptam, miszerint:
-kedves pályázó, gondos mérlegelés utána sajnos nem önt választottuk, köszönjük hogy megtisztelt minket bizalmával, blablabla.

Fél évet kellett várnom erre a levélre...

Per pill a suliból sem hívnak vissza és a madarasból sem.

Már nem álmodozom arról hogy a szakmámban el tudok helyezkedni, az már rég elúszott, de hogy ennyire ne legyen munkalehetőség, az már valami elképesztő.

Cirka 30 helyről várok visszajelzést és imádkozom, hátha.

Fogyásom alakulása:
Enni eszek, de undorral.
Rég volt velem ilyen, főleg hogy lányos napjaimat élem.
Volt ugye kicsi csoki, 20gr, meg amikor boltba vagyunk megkívánok egy rudit vagy valami hasonló nyalánkságot, de amikor odajutnék hogy meg is enném elfintorodom.
Ebéd se esik jól, egyedül a vacsora azt amit szívesen elfogyasztok.
Én a nagy zabáló, most undorral eszem.
42-es farmerom kezd nagy lenni.
Eddig f@szán passzentos volt a valagamra, most már kezd buggyosodni és a derekán is érzem a változást.
Szerencsétlen övemről meg nem is beszélve, már agyon van furkálva lukakkal, most mehet rá egy újabb 1-2 centivel arrébb.

No szóval, ha pénteken vagy szombaton mérlegre állok remélem valamicskét fog lejjebb menni.

Kajám a mai nap folyamán, számok nélkül:

Reggelire megittam az elmaradhatatlan kávém, után töltöttem egy bögre tejet (kb 2dl) és egy kiflivel fogyasztottam el.
Tízóraim egy alma volt.
Ebédem egy tányér tarhonya leves, fél adag chilis bab konzerv és 2 sz tk toast.
Uzsonna nem volt.
Vacsorára 1 pár virslit ettem, 1 kis doboz kefír (3,5% zsírtartalommal) és 2 db dexi abonett féleséget.

A tarhonya leves miatt lehet kissé átléptem a limitet, nem tudom, most nincs kedvem számolni utána.

Valaki még emlékszik rá, hogy hány kg elérésekkor akartam új frizurát csináltatni?

Jó éjt mindenkinek!

2010. november 16., kedd

Műsor ajánló

Új műsor a TV Paprikán!

Serényi Zsolt szakáccsal és Béres Alexandrával új műsor indult a csatornán Fő az egészség címmel!
Nem csak sütnek, főznek benne minden finomat, szó van az ételek kalória tartalmáról illetve az edzési tippek sem maradhatnak el a műsorban.

Bővebb info: http://tvpaprika.hu/hu/musoraink/fo_az_egeszseg

Ha pedig regisztráltok a TV Paprika oldalára a recepteket is eltudjátok olvasni.
Sajnos nincs időm végignézni, de a héten lehet merítek innen ihletet és akkor élménybeszámolót is tudok írni!

Jó éjt!


Vagyok csak...

...csak sokszor lefoglalnak.
Már látom holnap is mi vár rám, de nem panaszkodom.
Lányos napjaim első napján vagyok és ma majdnem szakadt a cérna.
Sajnos az a típus vagyok, aki ilyenkor szívesebben visszavonulna a világ elől és slussz.
De van nekem egy édes párom aki csak azért is nyúzott.
Szóval ma egy pöttyet felemeltem a hangom, olyan házisárkány módjára.

Diétám egész jól halad, tegnapi napom főétkezése rizses hús volt.
Maradt még pörköltem és ahhoz főztem 4 dkg rizst, majd összekevertem és céklával ettem.
Háromnegyedénél besokaltam és otthagytam.

Vacsorára light linessa krémsajtot ettem abonettel és paradicsommal.

Ma napom is jól haladt és vége is a napnak.

Reggel linessa joghurt volt 2 db győri édes kekszel plusz a kávéka.
Ebédem húsleves volt, répával és lével, hús és tészta nélkül. :-D
Második fogás fűszeres csirkemell falatok voltak párolt répával és chiliszósszal (egy dag 35kcal kb egy evőkanálnyi).
Vacsorám 3 sz abonett volt, májkrémmel és fél paradicsom.

Holnapra még lesz kevés répám, csirkemellem, de főzni is kéne.
Valami rakott cuccra vágyom, de majd meglátjuk mi lesz.

Héten nem mérlegelek a lányos napok miatt.

Szeretnék újra valami rendszer vinni az írásba, de annyira felgyorsultak és kesze-kuszák lettek az események az életemben, hogy estére nagyon elfáradok.

Most is feküdnék, de elfoglalták az ágyam, sebaj, addig is, szép estét és további sikerek kitartást kívánok mindenkinek!

2010. november 14., vasárnap

Upsz!

Névnapokkal mindig is bajban voltam, így utólag is szeretnék az én drága barinőmnek, Sileznek, Szilvimnek boldogságos utólagos névnapot!

2010. november 13., szombat

Hétvége

Szép estét mindenkinek!

Ma egész jól telt a napom.
Egész nap együtt a párommal, beszélgettünk, jó volt na!
Kikapcsolódtunk! :-)

Ma különösebb főzés nem volt, fél kiló lisztből csináltam sajtos rudat.
Hát mit ne mondjak, nem volt elég hozzávaló, de így is finom lett!
Nem önfényezés, na, jóóóó, de van benne kis önfényezés.
Cirka 8 éves korom óta én sütöm.
Még kicsi voltam mikor mamám megtanította, én gyermekként már ott sündörögtem mellette a konyhába és csináltam, akkor játék volt, ő így állította be, ma már a mindenem.
Nagyon szeretek főzni, sütni, SZÍVBŐL!

Étrendem mára a következő:

Reggel:
Reggelim:
1 kávé 50-5
3sz tk toast 180-30
pici vaj 30-0
olajon tonhal konzerv negyede (aprított hal) 120-0
Összesen:380-35

Ebéd:
1 adag zöldbabfőzelék light 135-6
2 db bélszínroló 220-18
Összesen:355-24

Vacsora:
3db tojás 210-1
2 sz Dexi abonett féleség 50-10
1 pici retek 7-1
1 paprika 10-1,5
Összesen:277-13,5

Egész napi adagom:1012kcal és 72,5g ch, DE!

Mint írtam sütöttem sajtos rudat, persze hogy nem hagyhattam ki.
Ügyeltem arra, hogy ne járjak rá folyton, így ennek fényében talán még beleférek az 1200kcalba vagy ha nem akkor se súrolhatom az 1400-at.
A ch az ch... :-)

Holnap jelentkezem!

2010. november 12., péntek

Zárok

Na nem a naplómat zárom be, nem ám, hanem a mai napot kaja szempontjából.

Vacsorára megettem egy:
- linessa joghurtot 105-18
- 1 kivit 54-11
- 1 mandarint 50-10
- 1 almát 30-7
(pici gyümik voltak, ezért számoltam mindenhol csak 10dkg-t)
Összesen: 239-46

Egész napi adagom vagyis a zárásom: 1034kcal és 119g ch.

A csudába

Számtalanszor megfogadom, hogy nem nézek se híradót, se a neten nem olvasom a híreket.
Bezzeg én hülye nem tudom ezt megfogadni.
És mi mást néznék mint a gazdasági helyzetet.
Egy hete, még nyugodtan és örömmel nyugtáztam hogy a svájci frank erősödött.
Most meg, ilyen reform, olyan reform, ilyen hitel, olyan hitel, új modell és IGEN, megint 208 forint egy svájci frank.

Sajnos van hitelünk, igaz nem nagy összeg de van és amióta ennyire romlott a forint duplája lett törlesztő részlet.
Szóval most újabb masszív fokú idegeskedés hogy mennyit számláznak e hónapban, ill két hónap múlva.

Lassan megyek ebédelni.
Főztem zöldbabfőzeléket light módra, ill sütöttem sütőben 2 db bélszínrolót.
Ez lesz ma a főétek.
DE nézzük gyorsan számokban hogy állok:

Reggelim:
1 kávé 50-5
3sz tk toast 180-30
pici vaj 30-0
olajon tonhal konzerv negyede (aprított hal) 120-0
Összesen:380-35

Tízórai:
10dkg szilva 60-14

Ebéd:
1 adag zöldbabfőzelék light 135-6
2 db bélszínroló 220-18
Összesen:355-24

Egész napi adagom eddig: 795kcal és 73g ch.

Ezért az még leírnám hogy tegnap vacsira belaktam:
-3 sz tk kenyeret ettem 3 szelet párizsivel ami durván 3-4dkg lehetett, mellé egy kisebb paradicsomot nyammogtam el.
Bőven benne maradtam a 1200kcalban és 150g ch-ban!

Aki nem hiszi, járjon utána!
Szép napot és kellemes családos hétvégét kívánok mindenkinek!

2010. november 11., csütörtök

Reload

Megpróbálok megint neki leselkedni pár kiló elhagyásának.
Tudom, hogy nem egyszerű feladat, mert fogytán a lelkesedésem.
MA még nem számoltam se kcalt se ch-t, próbálok szem mértékezni köböre, majd meglátjuk.
Holnap már tuti számolok, megvan az ebédem is, hogy mi lesz, már csak meg kéne csinálni.

Túl vagyok a felvételin, ahogy azt gondoltam 200 jelentkeztünk egy 20 férőhelyes képzésre.
Nem élem bele magam, majd meglátjuk.

Toalett gondom és megoldódni látszik, felvételi előtt kávét ittam egy linessa joghurtot ettem kb 2 db győri pici keksszel.
Hazajövet még egy kávét ittam még egy joghurtot ettem és nem fogjátok elhinni de így sem sikerült.
Majd keveregtem egyet a városba, patikába voltam, de nem vettem semmi tablettát, inkább hazajöttem 15dkg aszalt szilvával.
2-3 szem után sikerült az aminek sikerülnie kellett.
Anno egy doki ajánlotta az aszalt szilvát, nagyon jó "hashajtó" hatása van.

Kb-re összeszámolom a mai étkezésem:

Reggeli:
1 kávé 50-5
1 linessa 105-15
2 db győri pici keksz 40-7
Össz:195kcal - 27g ch

Tízórai:
1 kávé 50-5
1 linessa 105-15
Össz: 155-20

Ebéd:
1/2 adag babgulyás konzerv 316-30
2 sz tk toast 120-20
Össz:436-50

Pár szem (2-3) aszalt szilva: 40-10 (sacc/köbö)

Egész napim:736kcal és 107g ch!

Egész jó eredmény, pedig azt hittem több lesz...
No akkor uzsira valami kis gyümit eszem, vacsira meg vagy kemény tojás lesz 1-2 sz. tk toasttal vagy meglátom.

Szeretném ha lenne erőm.
Valamit viszont még leírnék, ha már fogyókúrás, diétás blogom van.

Azt tudni illik és nem is titkolom, hogy nem tornáztam.
Persze persze ott volt Leslie Sansone, akit mai napig kedvelek és tetszik amit csinál, ez egyik kedvencem, de őt sem vittem túlzásba.
Sajnos ez a mozgásmentes (bár ahova tehetem gyalog megyek, sokat sétálok és lépcsőzőm) élet a bőrömnek nem tett jót.

A karom mai napig borzalom, gyűlölöm, undorodom tőle.
Igaz, ahogy fogyok úgy megy össze, centikben, de a bőröm már sose fog visszahúzódni.
Ma pedig megálltam a tükör előtt egy szál bugyiban meg melltartóban és szomorúan elkönyveltem, hogy rajtam egy plasztikai sebész felárat kérne vagy túlórázna.
Has-comb-kar...
Mint egy leeresztett lufi és még nem szültem...
...tesóm két gyerek után, szintén nagy fogyás után nem nézett ki így, tud bikinit hordani, de én...

Ennyit a siránkozásról, szép estét kívánok nektek!

2010. november 10., szerda

Halihó!

Első és fontos: újra itt.
Drága édesanyám sose könnyíti meg a helyzetem, állandóan sír és sír hogy elmegyek.
Nagyon nehéz így és múltkor amikor még csak cseteltünk, könnyű szerrel olyan lelkiismeret furdalást tud nekem okozni, hogy az nem igaz.
Nekem pedig nem fájhat semmi, nem mutathatom ki az érzéseim (nem is akarom), csak kemények lenni mint a vídia.
Nehéz ez a szerepem, az erős nő, püff, azért fordulok sokszor magamba és kell nekem a magány, de ezt sem értik meg.

Hagyjuk a rinyálást.

Második jó hír a mérlegelés, drága Szilvi barátnőmből angyal szólt, miszerint víz lehet.
Ma reggel 74.7 voltam ami noha 60 dekával több, mint egy hete, de azt azért elmondanám, hogy hogy közel 4 napja nem sikerül megint a nagy toalett.
Holnap gyógyszertár, valamit veszek, mert az 5.-6. nap után már göcseim is vannak.

Apropó holnap.
Megyek felvételizni egy suliba, egyenlőre nem akarok róla írni semmi fontosabb infót, mert félek, hogy nem sikerült, főleg tudva, hogy egy 15 fős helyre, kb 800 ember próbál bejutni.
Remek :-)))))
Viszont ha nem megyek el, akkor egy esélyt veszek el magamtól.
No majd meglátjuk.

Kaja:
Holnap asszem konzervezek.
Reggel 9re kell mennem olyan 3 órás lesz a felvételi, utána patika, stb szóval nem tudom hogy alakul a napom, tudok e majd főzni.

Most megyek, kcalt szeretném még számolni, de fogy a lelkesedésem, bacca meg!

2010. november 8., hétfő

Jelentkezem

Kis időre eltűntem.
Végre valahára, pár napra haza tudtunk utazni a szüleimhez.
Még itt vagyunk náluk, elméletileg szerdáig.
Csütörtökön mennem kell megint felvételizni egy suli, vagy sikerül vagy nem.
Nem éle bele magam, már számtalanszor pofára estem...

Ma személyesen is tudtam beszélni egy ingatlanossal, nagyon kedves volt, sok mindenre felhívta a figyelmem.

Jó vége megint itthon lenni, ha rövid időre is, de nagyon jó.
Sajnos az idő elromlott, olyan kótyagos vagyok egész nap.
Tegnap még este is ittam kávét, annyira ki voltam és a fejem is majd szétszakadt.
Apropó tegnap este:
-párommal tegnap ünnepeltük a 4. azaz a negyedik évfordulónkat.
Pénz hiányában nem költöttünk egymásra, vagyis ő nem bírta ki, kaptam egy parfümöt.
Egész jól megvagyunk, nyugodtan, nincs veszekedés, szeretném ha mindig ilyen lenne közöttünk a kapcsolat.

Ennyi jó hír után most jöjjön a számomra rossz hír.
HÍZTAM!!!
15 hónap kemény munka után nem stagnálást könyvelhetek el, hanem hízást.
Nem tudom, hogy mentsem e a menthetőt?
Soroljam?
Rántott hús, olajban sütve, krumplipüré, thai tészta, reggelire zsömle, palacsinta lekvárral.
74.1 helyett ma reggel 75.5 voltam, megint közelebb vagyok a nyolcvanhoz mint a hetvenhez.
Kicsit szomorkodom, mert bár bevallva elvesztettem megint az önkontrollom, de nem adom fel egyértelműen.
Karácsonyig 75 alá megyek megint, ez az igazi célom!
Itt nem tehetem meg, a tk kenyeret, abonettet, light szalámit, ilyen-olyan joghurtot, azt eszem ami van, nem akarok plusz költségeket.
Reggelire ma fél zsömlét ettem pici májkrémmel és 2 kávét is megittam.
Tízóraira alma volt, meg pár szem krumplispogi (tudom, ejnye, de úgy sem bírtam ki, szóval nem kéne siránkoznom).
Ebédre húsleves volt, lencsefőzelék 1 db virslivel.
Azóta pedig literszámra iszom a vizet.

Vacsira gyümi lesz, alma ha minden igaz...

Szóval nyalogatom a sebeim, vagy inkább a hájam?:-D

Üzenet Melindának:
Olvastam a leveled, amint lesz módom írok neked.
Kicsit szégyenlem magam, hogy én sietettem meg a válaszod és most nekem nincs időm visszaírni.
Sűrű elnézést érte!!!

További szép délután kívánok nektek, majd még biztos fogok írni, de amíg anyuéknál vagyok, szeretném kiélvezni velük minden percet.

Puszi és minden kedves olvasómnak küldöm:

2010. november 3., szerda

Fáradt vagyok

Fáradt vagyok, nem csak fizikailag hanem szellemileg, lelkileg.

Annyit kivesz belőlem ez a költözhetnék, lakáseladás, nem győzöm magam utolérni.
Ingatlanosokkal pedig egyenesen tele van a tököm, már elnézést a kifejezésért.
Ha keresnek akkor kib@szott rámenősek, most azonnal, hamar.
Ha mondom sorry most nem jó, akkor is azonnal.
Lenyeletem a békát, mondván magamban én is naív, biztos ők az okosabbak.
Ha én keresem őket, akkor nem veszik fel a telefont, megy az üzenethagyás, e-mailezés, körbetelefonálás és semmi, le vagyok sz@rva.
(Bocsi a káromkodásért...)
Kegyetlen sok jutalékot kérnek, 4-5%ot és ha még ez nem lenne elég +25% áfát!!!
Éssss ha mindez még mindig nem lenne elég áron alul, de totál áron alul akarják eladni a lakást.
Egy kettőnek már beintettem, hihetetlen mocskosak tudnak lenni éppen ezért szeretném magánszemélyként megoldani az eladást, elcserélést.

Ez vesz ki belőlem sokat, plusz az idegeskedés, főleg hogy most találtam két überf@sza lakást amit tök jó áron adnának, azonnal költözhető, csak hát nekem még nincs pénzem, bocsi, nekünk, családostul ugye...

Amikor meg majd esetleg ténylegesen költözésre fordulna a dolog majd vakarózhatunk.

Megfogadtam, hogy pozitív maradok, de amikor sokadjára nézik hülyének az embert, akkor már kezd szakadni a cérna.
Sajnos tetőzi a dolgot, hogy balhé van a családba, van egy testvérem, aki egyenlőre nem tud a dologról, viszont cirkuszol, mondván őt mindenki lesz@rja.

Kíváncsi vagyok mikor lesz tele a bakancsom.
Páromnak is megvan a maga idegbajos dolga, nem tudok vele beszélni, meg nem is nagyon akarok, mert az én dolgom, nekem kell megoldani mindent.
Csak ha odakerülök hogy bilibe lóg a kezem, akkor meg majd hallgatom, hogy megint hülye voltam.
-Old meg, segítség nélkül, ha elbuksz te vagy a hülye...-

Diétám pár szóban:
Próbálok nagyon erősen odafigyelni az étkezésre, de...
...rohadt de, nehezen megy, vannak jó pillanataim, rossz pillanataim.
Bízom benne hogy ha nem is sikerül fogyni, de tartani a súlyom azt igen.

Reggel 3 sz tk kenyeret ettem házi körözöttel.
Megittam az isteni kávém mellé.
Tízórai 20gr tejcsoki volt.
Ebédem 1 nagy tányér parapicsa leves és gyümölcssaláta joghurttal leöntve.
Uzsonna nem lesz, vacsora valami überlight.

Most gyorsan rohanok tova, mert nagyon fáj a gyomrom.
Érik egy orvoslátogatás miatta...

2010. október 31., vasárnap

Élek és virulok

Az a nagy helyzet, hogy ez az óra átállítás kissé megzavar.
Hihetetlen álmosság van rajtam és változik az idő is.

Sok intézni valóm van a lakás kapcsán, legtöbb dolgot én intézem, bízom benne hogy sikerrel járunk és újra együtt lesz a szerető családom.
Értük élek, csak ők vannak nekem, életeim...

Diéta, hát hú meg ha...
Szóval tegnap volt egy kis süti, francia krémes, de amúgy tartottam.
Ebédre salátám volt, így bőven belefért és bizony, lehet ilyet is csak mértékkel, nos a mérték megvolt, viszont a mai napom...

Reggel főztem paradicsomlevest, rántásos módon:
-2evőkanál olajban két evőkanál sima lisztet (nem púpos) megpirítottam, felöntöttem vízzel és beleraktam két nagyobb paradicsom püré konzervet,
-sóztam, borsoztam, pici zeller és fél fej hagyma ment még bele plusz cukor helyet folyékony édeske.
Hagytam felforrni és kész is.
Betétnek az elmaradhatatlan betűtészta lett.

Maradt tegnapról pucolt krumpli, azt felkockáztam és megfőztem, finom burgonyás pogácsát készítettem édesanyám receptje után.

Ha mindez még nem lenne elég, előkerült egy csomag disznótoros.
Finom hurka, kolbász volt benne.
Újfajta tepsis krumplit csináltam:
-pár szem krumplit karikára vágtam, két fej hagymát vékonyra szeleteltem uborka szeletelőn, majd 1 fej fokhagymát lereszeltem, összeforgattam őket, sóval, borssal ízesítettem.
Ez került a tepsi aljára, rá a hurka, kolbász.
Leves után ettem belőle, nyammm, pedig sose szerettem az ilyesmit.

Egész napi étrendem számok nélkül:
Reggel 1 kávékámat megittam, 1 kisebb alma, 1 linessa joghurt, 5 db győri keksz-kicsi.
Tízóraira 3 pogit elcsámcsogtam.
Ebédem 1 tányér leves, kb 15dkg krumpli - egy 10 centis hurkadarab és céklasaláta.
Rengeteg vizet iszom, mert kicsit elsóztam a krumplit.
Szerelmetes vagyok. :-)))))))

Vacsorára abonettet tervezek körözöttel.

Nálunk a körözött édes drága mamikám tanítása után juhtúróból készül.
2 rúd 10dkg körözöttet vettem, csomagolt, egyik hiperbe kaptam, 10dkg 229ft volt, kissé drága szerintem.
Körözöttet elkevertem másfél evőkanál margarinnal, pirospaprikával színeztem, borsoztam és őrölt köménnyel bolondítottam meg.
Fél fej hagymát utoljára hagytam, apró kockákra vágtam és legvégül beledolgoztam.
Egy éjszakára hűtőbe raktam, hogy az ízek összeérjenek.
Ha lenne snidling vagy valami zöld fűszer azzal még meg lehetne bolondítani...

Tudni kell, hogy a juhtúró zsíros.
Itt van bővebb infó róla:
http://vitaminbank.hu/turo.php

"A juhtúró nagyon erős, csípős szagú és ízű, sárgásfehér színű termék, melynek fogyasztását sokan elutasítják. Az igazi juhtúró a Szlovákia területén készülő Brindza."

Fontos tudni, hogy 100gramm juhtúróban 400mg kalcium van!

...viszont kcal tartalma magas: 197kcal/100gr.

Lehet kicsit lepihenek mert majd leragad a szemem.
Pusz mindenkinek!

Jah holnapi naptól rettegek: temetőjárat és után pofavizit párom nagymamájánál, aki egy éve nem bírja felfogni hogy diétázom, tudjátok, a cukros néni, aki szerint én soha az életbe nem fogok lefogyni...
...no, holnap megpróbál majd megtömni: sült kacsával, zsíros rizzsel, mákos-diós kaláccsal...

...már előre látom:
EGYÉL MÁR, EGYÉL MÁR!
Ááááááá!