A sokadik őszinte vallomás

Azt hiszem kezdek depressziós lenni vagy mi.
Bár a fene tudja, lehet megint csak túl sokat rinyálok.
Észrevettem, hogy már az érzéseimet sem írom ki.

Valahogy nem akar összejönni nekem ez a nagybetűs ÉLET!

A legrosszabb a honvágy, kimondhatatlanul hiányzik a családom.
Le sem tudom írni mennyire, nagyon, szinte már fáj.

A másik ami kezd felőrölni, azok a mindennapok.
Semmi nem történik, minden nap ugyanaz a forgatókönyv.
Főzés, takarítás, állatok etetése, unalom.

Tehetetlennek érzem magam, mihasznának.

Szóval ez van, ezért tünedezek el, mert nyalogatom a sebeim, megint.

Viszont vettem nyugi teát, literszámra iszom a citromfű teát, hátha nem lesz b@szatlan pics@ hangulatom.

Lassan készülnöm kell karácsonyra, sütök linzert és mézeskalácsot is...

Még a karácsony is, ahhhhh....