2011. március 5., szombat

Káosz

Tiszta káosz lett az életem.
Semmi idő nem jut magamra, no de nem panaszkodom, csak épp akadna egy kis lélegzetvételnyi időm rögtön más dolgom lesz.

Tegnap délután kezdődött, vagyis este felé.
Gondoltam majd ma nyugisabb napom lesz, erre már reggel bal lábbal keltem.
A kedves felettünk lakó fél 7-kor éppen üvöltözött, aztán felkelt a kislánya és elkezdett egyik szobából a másikba rohangálni...
Nagy nehezen, morogva kivánszorogtam a konyhába ahol iszonyatos bűz csapott meg.
Sebaj, amíg a rothadás bűze után nyomoztam addig felraktam a kávém.
Kiderült, hogy a gyümik kezdték bemondani az unalmast.
Gyors reggeli készítés, kávé felhörpintése és közbe törtem magam, hogy mi legyen egy valag gyümölccsel...
Saláta!
Két falat között pucoltam és kockáztam a gyümölcsöket: grapefruit, kiwi, alma, narancs, mandarin.
Majd be a hűtőbe, közbe felkelt a család is, így kezdődik a napom.

Örömömre, örömünkre gyönyörű napsütés lett, nem is volt olyan hideg, végre!
Gondoltuk párommal megbütyköljük a verdát, ráfér, főleg hogy tiszta piszok, tán még le is mossuk, de ez az örömünk és tervünk nem tartott sokáig:
-kiderült be kell spájzolni a húsból, nagy akciók vannak a boltokba.

Így történt, hogy délelőtt 10-től délután fél 3ig csak a boltokat jártuk.
Interspar, Lidl és Auchan...tömeg, zsúfoltság, rohanás...szeretem...
Amilyen rendszertelen lett a napom, amit ugye nem szeretek, oly annyira rendszertelen lett az étkezésem is.
Reggel kávét ittam és megettem 1 pár virslit 1 szelet tk toasttal, 3dkg sajttal és pici mustárral.
Majd irány a boltok, ahol megéheztem és vettem egy csomag győri édes gyümölcsös jó reggelt kekszet, autóba meg is ettem az egész csomagot.
Itthon sokáig tanakodtam mit egyek, mivel időm nem volt főzni, így maradt egy konzerv amit elfeleztem a párommal.
Töltött káposzta konzervet ettem 2 szelet tk toasttal és utána egy kisebb adag madártejet ettem.
(Madártejről vagy később vagy majd holnap írok. DIÉTÁS!)
Gyorsan megfőztem az állatoknak, holnapra magamnak és a családnak.
Aztán uzsgyi le a garázshoz megetetni és amennyi idő maradt azt az autóra szentelni.

Kissé már hűvös volt, mert fél 4 felé jutottunk le, de kellemes volt az idő.
Közbe hallgattuk a rádiót és el is ment a kedvünk, mert beharangozták a holnapi időjárást, megint jön a rossz idő.
Kocsit kitakarítottuk, kicseréltük az izzókat, lemostuk, megszeretgettem az állatokat aztán nyomás haza.
Itthon elkapott a farkas éhség és elkezdtem nassizni.
Megettem két szelet Geszti nevű csokit, 2*25gr.
Bekaptam 1 Rafaello-t, egy vajkaramellt, pár szem gumicukrot, csokis szójababot, szóval mára lőttek a diétámnak, főleg azért mert nem is volt időm tornázni!

Aztán eszembe jutottak a husik, nincsenek elkészítve.
Egyrészt szeleteltet vettünk, másrészt egész combot így azt le kellett még zsíroznom és fel kellett még szeletelnem, hát akkor hajrá, essünk neki...
Olyan negyed 8-ra végeztem, aztán megint elkapott az "éhség" vacsorám 1 Linessa joghurt lett, 6db U1-es kókuszgolyó (erről bővebben holnap) és egy kis adag gyümölcs saláta.

Most pedig itt vagyok hulla fáradtan és folynak össze a betűk.
El sem tudjátok képzelni mennyire várom már a jó időt, mennyire várom hogy mehessek a szabadba futni.
Annyira unom már ezt a tétlenséget, hideget és őszintén megvallva ma gondolkodtam el igazán, már unom a diétát is lassan.
Egyre nyűgösebb számolni, egyre nyűgösebb az, hogyha eszem valami nyalánkságot utána egy hétig rágom a körmöm vajon eleget mozgok e ahhoz hogy másnap ne legyek 2 kg-val több, mint előző nap.

Azt hiszem ez már csak a fáradtság ami kijön belőlem, azért morgok ennyit.
Megyek, ledőlök, nem előbb még fürdök...

0 megjegyzés: