Kiröhögtek

Ismét kivagyok röhögve és hihetetlenül bánt.
A lényeg az ebéd: sóletet ettem, egy fél konzervet és 2 szelet dexi-t.
Kiröhögtek, hogy én a nagy fogyókúrázó babot eszek, ami legkevésbé sem diétás, és ha ez még nem lenne elég abonettet eszek mellé.
Bámulatos párosítás. Mondták ők...

Lenyeltem.

Már régóta azt az elvet vallom, hogy nem az önsanyargatás árán akarok lefogyni, nem akarok mindenről lemondani.
Belefér egy-két finomság, de MÉRTÉKKEL!
A másik meg, ha nekem belefér az 1200kcal-omba és 150g ch-mba akkor kikérem magamnak, engem ne oktasson ki senki, hogy mit egyek, meg mit nem, legkevésbé se röhögjenek ki!

Rosszul esett!

Aztán a nagy pofára esés után jött a vállveregetés, a közeli boltban egy ismeretlen csajszi megdícsért, hogy mennyit fogytam (számokat nem mondtam, ő csak látszatra mért).
Amúgy látásból ismer és egymás nevét nem tudjuk.
Mondtam neki, hogy kcalt és cht számolok, tornázást nem viszem túlzásba, mert bűn lusta vagyok.
Nagy vonalakban elmeséltem neki, hogy mit eszek és mit nem, stb.
Kedves volt és nagyon jól esett!
Köszönöm!!!

A másik, most jutott eszembe: még Pesten megtörtént, hogy bementem abba az akciós áruk boltjába, amiről már egyszer írtam.
A tulaj, aki mellesleg nő anno pár hónapja olyan feb.-márc. környékén megkérdezte mit művelek magammal.
Biztos emlékeztem írtam, hogy milyen kedves volt, közölte velem, hogy ne örüljek, hogy lefogytam, úgyis visszahízom.
Nos, párommal betévedtem az üzletébe megint, erre most mit mondott a nő?
-Gondolom eléggé szendved és sanyargatja magát!
Kussba maradtam, aztán a párom világosította fel, hogy nincs önsanyargatás és nincs szenvedés.
Megfogadtam, hogy többet csakazértse! megyek be a boltjába!
Bunkó!