2010. december 26., vasárnap

Ha elmúlik karácsony...

Elmúlik, vége, fellélegzem.
Rövid volt...

Volt minden, evés-ivás és egy ponton már nem is kívántam sok mindent, csak azért ettem, mert "kellett".
No, meg kell mondanom finomak voltak az ételek, de sok(k) volt.
Italok közül rövidet ittam, krémlikőrt és 1 doboz sört.
Sütik közül: zserbót, bejglit, csacsifület, mézes krémest, valami gesztenyés sütit, de az cukor mentes volt.
Sósak közül pár szem pogácsát, sajtos rudat, sajtos tallért.
Főételek közül húslevest tészta nélkül, töltött káposztát tk kenyérrel és zsírszegény tejföllel, ma kacsacombot rizzsel és sült krumplival.
Persze ezeket nem egyszerre ettem, de sok volt.
Örülök is, hogy vége ezeknek a napoknak.
24.-én reggel 71.2kg voltam, holnap megint mérlegelek.
Saccra azt mondom +2kg, tehát olyan 73-73.5 kg lehetek.
Elszoktam ezektől az édes dolgoktól...

No, úgy néz ki holnaptól rendes kerékvágás, de meglátjuk, baromi sok kaja megmaradt a 3 ünnepről engem meg tuti tömni fognak.

Sokszor fordult elő az ünnepeket alatt, hogy a régi súlyommal, a régi "testemmel" viccelődtek és be kell valljam nagyon zavart, már-már bántott.
Amikor pedig egy-egy sütit ettem, akkor: Hohóóóó, nem lesz az baj? Majd kuncogás, nevetés tört ki.
Nem szóltam, de ilyen dolgok nem estek jól.

Sajnos a "kajálás", evés fogalma még mindig kísért!

No, holnap mérlegelek, meglátjuk, és nem esek kétségbe!

1 megjegyzés:

moccaffee írta...

Én annyira csodállak! 38-as méret??? Istenem, de jó lenne! Évek óta gyúrok rá, de hiába sportolok és diétázom, időnként elkap a roham és akkor nincs pardon... Ezért nem tudok 42-es méret alá menni. És már most elegem van a fogyókúrákból. 10 éve mást se csinálok! :S