2010. május 25., kedd

Ahogy az lenni szokott

A nagy lendületem, vagyis hogy nem adom fel a fogyit és tovább csinálom, hááááát, már megint kezd megdőlni.
Kezdjük ott, hogy elfogyott az abonettem.
Helyette reggel 1 zsömlét ettem 2 szelet párizsivel és ezt figyuzzátok, kora reggel újhagyma.
Annyira gáz volt, teljesen elfelejtkeztem róla...egész nap rágóztam, meg persze fogat is mostam, de az semmit se segít, a hagymaszag gyomorból jön.
Megittam még két kávét is, reggeli után és tízóraira, édeskével és tejjel.
Ebédem, hümm, hát érdekesen alakult.
Elmentünk vásárolni, holnap gulyás leves lesz, már várom, mellé vettünk pogit is.
Tudjátok a gyengém, hajjjj...és ami a legrosszabb szomszéd néni is hozott pogácsát, házi tepertőset.
Lecsaptam rájuk, mint a sáska.
3 pici pogi és egy nagy madaras teszkós sajtos pogi.
Aztán megint dolgunk volt és útközben ittam egy update1-es joghurtot, ananászosat.
Ebéd no.2.: hazaérve olyan 4 óra magasságában megettem egy csirkecombot és két evőkanállal kimért krumplipürét, plusz 10dkg szeletelt ubi, nyersen, semmi ecet-cukor páros.
Vacsorára a maradék spárgalevest ettem meg, pici reszelt sajttal és innentől nem folytatnám, zabaroham jött rám...
Megettem egy fél csirkecombot, amit a párom hagyott ott 10dkg szeletelt ubival.
Megettem 3 szelet párizsit 3 szelet vékonyka sajttal és ha ez nem lenne elég megettem az utolsó zabfalatom.
Nem tudom mi van velem, de bedilizek, olyan ehetnékem van... :-(
Szemeim előtt lebegnek a sajtos pogácsák......csak álmomban fel ne keljek!


Jah, a bakancsom feltörte a lábam...fájdogál rendesen, még két-három viselet és betöröm.
5 éve nem hordtam bakancsot, igazi nosztalgia volt felvenni és benne feszíteni.
Párom megdicsért, idézem:
-hé, azé' ugye tudod hogy jól nézel ki!
Oly romantikus a szentem, egyem meg. :-)

0 megjegyzés: