2010. augusztus 9., hétfő

Egye fene

Basszus, jól eltűntem, előre is elnézést kérek a visszatérő vendégeimtől, magamat meg virtuálisan fenéken billentem.
Annyira zajlottak nálunk az események, hogy nem volt időm írni, egyszer lett volna, de akkor meg már erőm nem volt bekapcsolni a gépet.

Nos, szerettem volna egy új design-t a blogomnak, de mivel jó munkához idő kell, nekem pedig nem volt így storno-ztam.
Viszont ami késik nem múlik...

Szerettem volna egy jubileumi köszöntőt írni, főleg magamnak, de abból se lett semmi...megint nem volt időm.

Most viszont leírom a frankót, aztán megint megyek a dolgomra és huss.

Augusztus 6.-án volt egy éve, hogy életmódot váltottam.
Egy évvel ezelőtt nem is mertem álmodozni egy karcsúbbik énemről, nem hittem magamban, nem hittem én akkor semmiben, egy nagyon elkeseredett nő voltam, aki x év után végre mérlegre mert állni és majdnem szívszélütést is kapott.

Egy évvel ezelőtt már két heti kemény diéta után rámertem állni a mérlegre, ami persze nem digitális lévén túlpörgött, a rohadék...
Kezdő súlyom fene tudja mennyi lehetett, én mindig 128 kilóval számolok, párom ennek a számnak a szemtanúja volt, így ez a hivatalos.

A 2010. augusztus 6.-i mérlegelés hivatalosan 80.6kg.

Egy év alatt cirka 48kg ment le.

A következő célom pedig a 75kg, amit őszintén bevallok, kínkeservesen érek el, ezek az esti grillezések a hájamra mennek...

Szóval a következő álomsúlyig van még 5.6kg-m, amit baromi jó lenne valahogy leenni magamról.
Nem tudom hogy a nyár teszi e velem, vagy az állandó stressz, de már alig várom a következő étkezést.

Mindezek mellett szeretnék köszönetet mondani 3 személynek:

-az első s talán legfontosabb a párom, aki 128 kilóval is mellettem állt és mindvégig biztatott, hogy én is lehetek egy a sok közül akinek sikerül lefogyni,

-igazság szerintem nem akarok sorrendet felállítani, éppen ezért együtt szeretnék köszönetet mondani két szuper csajnak, akiket itt a neten ismertem meg, akik hasonló problémával küzdenek, mint én.
Két szuper csaj, szuper teljesítménnyel, szuper intelligenciával és szuper hatalmas szívvel, Silez és Rodin.
KÖSZÖNÖM NEKTEK IS!
Tartjátok bennem a lelket, biztattok, örülök, hogy vagytok nekem!

Gyorsan még leírom magam centikben, aztán este a sütés után lesz időm no meg energiám akkor csatolok képet a 80kg-s hab testemről.
Csóközön!

Mell bőség: 106cm (-6cm a 96,7 kg-s eredményhez képest március 6.-i mérés)
Derék: 87cm (-7cm)
Csípő: 107cm (-12cm)
Jobb comb: 61cm (-11cm)
Jobb vádli: 42.5cm (-2.5cm)
Jobb kar: 37cm (-5cm)

1 megjegyzés:

SilEz írta...

Bebike, -48 kilo!!! Tudod milyen hatalmas dolgot vittel veghez??!! Annyira buszke vagyok rad, csodallak es minden tiszteletem a Tied. Nagyon-nagyon ugyes vagy, meglesz a 75 sot a 65 is meglatod :) Szepen, lassan meglesz! Mert kitarto vagy, mert harcolsz mert megerdemled!!!
Ugy orulok Neked!!! :)))))