2011. március 24., csütörtök

Kedd, szerda és ma

Kedden ünnepeltünk párom szülinapját.
Sütöttem, főztem és ennek köszönhetően reggel 7 órától délután fél kettőig a konyhában voltam.
Karaj szeletek barna mártással és krokettel volt a főétel, desszert pedig Hólabda vagy Kozák sapka néven ismert leginkább karácsonyi sütemény, de mivel ez párom kedvence így elkészítettem neki.
Megjegyzem kedden hulla fáradt voltam, alig láttam már este, főleg hogy egész délután meneteltünk.
Vagy 20 üzletet végigjártunk, sport cipőt keresgéltünk neki, persze sikertelenül.
Végül este 7 után értünk haza és nyomban mehettem is újból a konyhába.
Bepácoltam még a délelőtt folyamán gyros húst és azt kellett kisütni.
Olyan 8 óra után kicsivel vacsoráztunk, én salátával ettem a husit, párom nagy buci zsömlében.
Végezetül, ahogy leraktam a fejem a párnára már horkoltam is.
Hétfőn és kedden torna nem volt.
Hétfő ált. pihinap, kedden 6 és fél óra állás, plusz a délután boltjárkálás után nem volt kedvem tornázni.

Szerda hasonlóan eseménydúsan telt.
Voltam turiban, sajnos nadrágot nem sikerült szereznem, de egy kis kabáttal és pár új csinos felsővel gazdagabb lettem.
Délután volt torna, RR Add önmagad felsőtest programja volt, plusz a felülések.
Kajára nagyon figyeltem, de!
Már tegnap délután kezdődött a súlyos hangulatváltozásom.

Fene tudja mi van velem, mindent magamra veszek, család szerint állítólag nem értem a poénokat, stb.
Szeretnék bezárkózni ismételten csak pár órára a világomba, de nem tudok.
Ma többször összekaptam a párommal, egyszerűen nem ért meg vagyis én érzem úgy hogy nem ért meg.
Fél órája meg tömöm magamba a csokikat, kekszeket...
Saját magamtól kiborulok, szánalmas egy dolog.

Remélem csak az időjárás teszi ezt velem, biztos tényleg szörnyű lehetek ilyenkor.

Basszus, még a tornához sincs kedvem, egyedül csak a sétához, de baszhatom, mert kapásból most toltam le a torkomon vagy 1000 kalóriát.

Szeretnék visszatérni a régi kerékvágásba...

Ma amúgy zöldbabfőzelék volt sült virslivel és alma leves, de gyorsan leírom az egész napi étrendem:

Reggeli:
1 kávé 50-5
2 db abonett 40-8
4 sz light szalámi 44-0
2dkg sajt 80-0
1 db retek 15-2
Ö:229-15

Tízórai:
1 rudi 100-10
1 alma 45-10.5
Ö:145-20,5

Ebéd:
1 tányér alma leves 107-20
1 adag zöldbabfőzelék 135-6
2 db virsli 8dkg 152-0
Ö:394-26

Rész:768-61,5

Az elmúlt fél órában:
-marék fahéjas mogyoró, kisebb szelet zabpiskóta mogyorókrémmel megkenve, 1 szelet Geszti csoki 25gr, 1 db 25gr-os svájci csokoládé, 1db angol karamellás keksz szelet.

És jobb lett a kedvem?
Hát persze hogy nem, eljutottam arra a pontra hogy még az evés se dob fel.
Ilyenkor kéne úgy de úgy seggbe rúgni engem, hogy az égig repüljek!

0 megjegyzés: