2010. szeptember 19., vasárnap

RECEPT - Light somlói galuska

Nem tudom, hogy jutott eszembe, egyszerűen csak enni akartam valami finomat, valami édeset, valamit, amit még sose csináltam.
Így született meg az én light somlói galuskám.
Nincs egy óra az elkészítése pofonegyszerű és persze finom, nekem és páromnak ízlett, szóval innentől már nem görcsölök semmin. :-)
3 fő összetevője van a galuskámnak, nézzük szépen sorba kcal-ch számolással és elkészítéssel.

A piskóta:
A piskóta alapot Roxa anyánktól kölcsönöztem.
Bevallom jobban szeretem ezt az alapot variálni, mint bármelyik mást, könnyű elkészíteni és baromi finom.
Első lépésként pirítsunk 4dkg búzacsírát, ez fogja helyettesíteni a diót, ha szép színe lett tegyük félre és hagyjuk hűlni.

A búzacsíra után 4 tojást szétválasztottam.
4 sárgájához adtam 2-3 evőkanál folyékony édesítőt és 4 evőkanál vizet, majd gépi habverővel fehérre vertem.
Ekkor jött az ötlet, hogy ugyan dobjuk már fel az alapot.
Egy kevés vanília aromával és sárga ételfestékkel színeztem meg a tojás sárgáját (a sárga piskótának és a csokipudingnak baromi jó kontrasztja lesz).
Kimértem 8dkg lisztet amit összekevertem 1cs sütőporral, ezt az adagot rászitáltam a felvert tojás sárgájára és hozzáadtam a búzacsírát, 4dkg mazsolát és összekutyultam viszont nagyon sűrű lett a massza.
Fogtam még 3-4 evőkanál vizet meg a gépi habverőt és fellazítottam a masszámat.

Nem kedves olvasóm, nem felejtettem el a fehérjét!
Van már egy viszonyítási alapom, hogy milyen sűrűnek kell lennie a lisztes tojássárgájának.
Nos, mivel a piskóta alaptészta ala Roxa meg lett bolondítva egy kis búzacsírával sokkal több nedvességet elszívott, ezért kellett a felvert tojásfehérjén kívül még több evőkanál vizet hozzáadni.

No, hol is tartottam, igen! Megvan!
A tojásfehérjét jó kemény habbá vertem, majd összekutyultam a lisztes-búzacsírás-mazsolás-tojássárgájával és sütőpapírral kibélelt tepsibe öntöttem, majd előmelegített sütőben, kb 15-20perc alatt megsütöttem.

Mikor kész lett, hagytam picit pihenni.
Mikor kihűlt a képen látható módon felszeleteltem.
Nekem 27db piskóta kockám lett (kár, hogy téglalap alakra vágtam :-D).


A csokipuding:
Semmi másra nincs szükségünk, mint egy csomag csokipudingra, 3deci tejre, 2-3 deci vízre, egy kis édesítőre és rumaromára.
Ahogy kell, készítsük el a pudingot a megszokott módon.
Én egy picit több vizet-tejet használtam, hogy ne dermedjen meg annyira pudingom, lehet nyugodtan egy kicsit folyósabb.

A tejszínhab:
Tescoba (a nagyba, nem a kis sz@rokba) szoktam venni a Váncza féle habpótló port.
39ft a gazdaságosba, de pl Coopba vagy a kis Teszkóba láttam már 250ft-ért is, vicces nem?
Másfél deci tejjel kell jó sokáig - 3percig jó habosra verni, majd hűtőben pihentetni egy kicsit.

Maga a somlói összeállításom:
Fogsz pár kocka piskótát, leöntöd pudinggal és rá egy kanál hab, pofonegyszerű, nem?.-)


De mielőtt jó étvágyat kívánnék, jöjjenek a számok:
A piskóta tészta:
4 tojás külön választva 264-2
2-3 evőkanál édesítő
1 evőkanál vanília aroma
pár csepp sárga ételfesték
8dkg finom liszt 275-57
4dkg búzacsíra pirítva 140-17
1 csomag sütőpor 10-2
4dkg mazsola 110-25
6-7 evőkanál víz
Összesen:799kcal és 103g ch

27db kocka lett, így 1 db ~30kcal és 4g ch

A csokipuding:
1cs csokoládépuding 126-33
3dl tej 150-15
2 és dl víz
3 evőkanál édesítő
2 evőkanál rumaroma
Összesen: 276kcal és 48g ch

Ha 6 adaggal számolom,de annál jóval többre jön ki (csak átlagot veszek), akkor 1 adag: 46kcal és 8g ch.

A tejszínhab:
1cs Váncza féle habpor 200-17
másfél deci tej 75-7.5
Összesen: 275kcal és 24,5g ch

Úgy igazság ha ezt is hat részre osztom, akkor egy adag: 46kcal és 4g ch.

Egy adag somlói galuska light (3db piskótából) 182kcal és 21g ch.

Jó étvágyat!

0 megjegyzés: