2010. április 13., kedd

Fúdehúdeááááá

Értelmes cím, olyannyira mint én. :-)
Csak pár órát aludtam és tiszta zizi vagyok, ez nem az én napom.
Este 20kor már ágyba bújtam, gondoltam én, jó kislány leszek, hamar lefekszem.
Igen ám, de a páromra rájött a bolondéria és nem hagyott aludni, nyúzott úgy 11ig, egyem a szívét.
Tudjátok, amikor már kezdtek álomba szenderülni erre valaki megcsiklandozza az orrotokat, vagy a talpatokat, no, hát ehhez hasonló ötletei voltak.
Aztán éjjel háromkor a macska kezdett nyávogni, áhh, utána a visszaalvás már lehetetlen, simogatni kellett, dorombolt, dagasztott, egyszóval ő se hagyott aludni, még jó hogy nincs gyerekem.
Aztán fél hétkor kelés.
Zuhany, jó hideg, hogy kinyíljon a szemem, irány a vérvétel.
Szakadó eső, szürke keddi nap, álomkór.
Vérvételen rengetegen, remek, másfél órát vártam 2 percért, még annyi se volt, viszont holnapra kész az eredmény, már nagyon várom.
Remélem minden rendben lesz, a cukrom miatt kicsit izgulok, no meg a koleszterinre leszek kíváncsi még.

Aztán irány haza, itthon visszafeküdtem picit, de a macska megint nem hagyott, így irány a posta, és vásárlás.
Holnap lasagne-t fogok csinálni, saját recept alapján és én fogom gyúrni a tésztát.
Már alig várom, és ha nagyon jól alakul minden, akkor lehet csinálok valami lightos sütikét is.

Apropó sütike, mai napom elcsesztem.

Reggeli:
1 kis pohár hideg víz. :-DDD (Vérvétel miatt, és képzeljétek nem voltam rosszul, utána ittam fél liter vizet egy húzásra.) :-D

Reggeli2 itthon:
4sz abonett
1 macisajt
2 sz párizsi
10dkg retek
1 kávéka

Tízórai:
1 diétás Lidl-s joghurt ami olyan 180kcal és 16g ch

Ebéd:
1 falat, kb 5 dkg roston sült csirkemell
5 szem sült krumpli, csíkokra vágott
kb 3*3as kocka brownie :-D (nesze nekem vércukor)

Hát kb ennyi, szóval mai napnak csesztek, pedig voltam vásárolni és elfelejtettem magamnak venni kaját.

Jah, meg megettem egy Auchanos sajtos pogit is.
Vazz, zabagép.
Tuti azért vagyok ilyen éhes mert nem reggeliztem időbe.

Hogy eszek e ma még?
Háááát, szerintem tuti, úgy se tudom megállni...

0 megjegyzés: