+2kg

Csúfosan megbukott a mai napom.
A bespájzolt édességeknek, rágcsálnivalóknak estem.
Délután 5 környékén elgondolkodtam azon, hogy ennyi volt, vége, befejezem.
Mázsás súlyt érzek magamon, amikor anyura nézek.
Sajnálom nagyon, egyfolytában csak agyal, látom rajta, ahogy bambul a semmibe és nem tudok neki segíteni.
Próbálom vidítani, látom rajta az erőltetett mosolyt, de nem az igazi.
Olyan jó lenne ha ez csak egy rossz álom lenne.

Azt hiszem emiatt is eszek, bár nem kenhetem anyura, vagyis nem rá, hanem a helyzetre.
Reggeli mérlegelést tekintve -2.9kg választ el az (első) álomsúlytól.
Én pedig nem akarom, annyira nem hoz tűzbe, annyira nem érdekel.
Reggel még fel voltam dobva, most meg el akarom ásni magam.

Depressziós lennék?

Volt egy időszak, amikor kiszakadtam egy bizonyos társaságból, azok után nagyon rosszul éreztem magam.
Sokat bőgtem, nem találtam a helyem, nagyon egyedül éreztem magam.
Aztán hozzászoktam, majd eltűnt minden érzésem.
Nem tudom hogy estem túl rajta, akkor nagyon eljátszottam a halál gondolatával, akkor abban a helyzetben biztos depressziós voltam.
Hosszú folyamat volt, hónapok, tán évek teltek így el, barátok nélkül.
24 évesen nincsenek kézzel fogható barátaim.
Sil és Helga, szeretem őket nagyon, tényleg, félre értés ne essék, csak ugye már írtam, hogy őket nem tudom megölelni, megpuszilni, stb.

Van egy srác, 2 éves korom óta ismerem, nagyon jó gyerek (volt), igazi lángész, nagyon jól el lehet vele beszélgetni.
Kihasznál, engem is és a párom is vagyis így érzem.
Itt lakik a mellettünk lévő utcába 3 éve, előtte pár utcával arrébb lakott.22 éve ismerem és egy kezemen megtudom számolni hányszor kaptam, kaptunk tőle meghívást.
Bezzeg ő és az újdonsült barátnője minden hétvégén itt akarnak lógni, a piáról és a rágcsálni valókról ne is beszéljünk.
Nem arról van szó, hogy sajnálom tőlük, mert ha van szívesen adok, de így megy ez 3 éve és kezd unalmas lenni.
Arról nem is beszélve, hogy múltkor a 160 centis kb 50 kilós barátnőjét előttem ócsárolta hogy milyen gusztustalanul nézett ki 80 kilósan.(Arról már ne is beszéljünk, hogy az előző barátnője -meg az az előtti- engem is vertek súlyba...Viszont tündériek voltak és visszasírom őket...)

Ő ismert engem 130 kilósan is, akkor mit gondolhatott?

Annyira más lett, annyira nagyképű lett, akkora szája lett, hogy nem nagyon vágyom a társaságára.A barátnője meg csak a pénzről tud beszélni.
Tegnap vagy tegnap előtt összefutottunk velük.
Kövi mondat, amikor elköszönünk egymástól:
-Jól van akkor, majd valamikor átmegyünk.
Mindig ez a mondat, éreztem ahogy felmegy bennem a pumpa.
-Sorry, hétvégén itt lesznek a tesómék.
-Oh, az nem baj, úgyis rég láttam őket.
Nem igaz, hogy nem veszi a lapot.
Tanácstalan vagyok.
Nem akarom megbántani, nem tudom hogy adjam be neki a sérelmeimet.
Annyira megváltozott, annyira más lett, nem tudom hogy reagálná le ha őszinte lennék vele.
Bár valahol, legbelül úgy érzem, hogy már őt is rég elvesztettem.

Most azon fogok agyalni egy darabig, hogy mi a fenét b@szok el amiért nem tudok megtartani egy barátot sem.