2010. április 27., kedd

Variációk a házi thai csirkére

Nah szóval, havonta egyszer a dicsőségemre, vállveregetésemre és dicséretemre párom bevezetett egy kínai éttermes látogatást.
Meg persze Ő is él hal a thai-kínai konyháért, de mindegy.
Évekkel ezelőtt herótom volt a vágott szeműektől, kerültem őket, nem voltam hajlandó cuccot sem venni tőlük, arról nem is beszélve, hogy mennyire utáltam a csípős ételeket.
Aztán jött a fordulat, együnk egyszer kínait, hidd el, nem fogsz benne csalódni, ma is a fülemben csengenek párom szavai.
Így beadva a derekam akkor ettem éltemben először hagymás csirkét tojásos rizzsel ill. csípős-savanyú káposztát.
Kérem, ha valaki a fehérvári auchanba jár, a hátsó bejáratnál ne felejtse el felkeresni a kínai gyors éttermet.
Nagyon jól főznek! Van a színház mögött ugyanennek a családnak egy étterme, Szerencse étterem, ugyanolyan jók az árak és az ízek!
(Bammeg, ingyen reklámot csinálok nekik!)
Na szóval, azóta próbálok meg itthon hasonló állagú és ízű ételt varázsolni, több kevesebb sikerrel.
Egy biztos, olyan sose lesz mint nekik, ugyanis nem tudom a pontos összetevőket.
Egy tuti, a szójaszósz, de hogy még milyen fűszerek kellenek (rizs ecet, netán hal szósz, vagy rizs bor?) ahhoz kérem szépen lövésem sincs.
No, mint említettem pár napja megfőztem eddigi legjobban sikerült thai-kínai-hagymás-csirkés tésztám.
Külön főztem a húsos hozzávalót, külön a tésztát.
Pont ma reggel volt a Reggeli c. műsorban Rubint Réka és egy dietetikus és pont a tésztákról volt szó.
Beleilleszthető az étrendbe, heti egyszer és mértékkel, ja meg persze durum tészta legyen!
Remek...
Mivel elfogyott a 7dkg tészta (2 napra osztottam be) és a héten már nem akarok több tésztás cuccot enni, mi jön?
Nah mi jön lányok, ami még nagyon passzol a kínaiakhoz?
Bezony, a RIZS.
Mai receptem egy házi thai hagymás csirke lesz rizzsel.
Megjegyzem előre:
SZÓJASZÓSZ - vigyázni kell vele a kcal tartalom miatt, mindig olyat vegyetek amin fel van tüntetve és ami még fontosabb, sötét azaz DARK szójaszósz legyen, nem csak az íze jobb, mint a világosnak de jobb színe lesz az ételnek is. (képen lent sajnos világos szósszal van elkészítve az étel)

Thai hagymás csirke hozzávalói:(kcal-ch)
30dkg csirkemell 330-0
2ek olaj 180-0
2ek szójaszósz 11-0
20dkg répa 70-16
10dkg hagyma 40-8
5dkg zöldségkeverék (ez túlképp nem kell bele, de én beleraktam, mert ne a kuka egye meg címen, helyette lehet még 10dkg hagymát belerakni) 55-8,4
fűszerek - só,bors, ízlés szerint bármi

Két edényre lesz szükség, egyik a zöldséghez, másik a csirkéhez.
Lássuk a zöldséget:
- répát mosás-pucolás után fél centis csíkokra vágjuk, a hagymát szintén nagyobb darabokra vágjuk, majd fogjuk őket és egy evőkanál olíva olajon picit megforgatjuk.
Ne sokáig főzzük őket, maradjanak egy kicsit ropogósak.

A csirke se lesz nehezebb.
Szépen felcsíkozzuk őket, majd fűszerezzük ízlés szerint, serpenyőben pici vizet aláöntve (+ek olíva olaj) hamar megpuhulnak, itt már hozzáadhatunk egy evőkanál szójaszószt.

Ha kész a répa-hagyma, kész a csirkemell öntsük össze a kettőt és picit főzzük össze, kóstoljuk meg és ha nem lett eléggé sós a szójaszósztól akkor rakjunk hozzá még ízlés szerint.

Kész is volna az étel.
Már csak a köretet kell megcsinálni.
Ha tésztát főzünk akkor leszűrés után locsoljuk meg egy kis SÖTÉT szójaszósszal, igazán jó ízű és színű lesz tőle az étel.
Ezek után csak hozzáadjuk a hagymás csirkét és összekeverjük.
Ha rizs lesz a köret, akkor semmi más dolgunk nincs mint összekutyulni a hagymás csirkével.

Hát, kb ennyi.
Mondom, közel nincs az éttermi változathoz, de sokat dob a szójaszósz a dolgokon, változatosabb ételek és ízek, így jellemezném.
Kell egy kis változatosság az életbe, ételekbe, és mivel én szeretek enni és nem szeretek lemondani bizonyos ételekről így kellett a kompromisszum.

Lássuk a számokat:
Az én thai hagymás csirkém686kcalra és 32.4g ch-ra jön ki, ez az egész adag, egy HATALMAS ADAG.
Így bőven 4 részre el lehet osztani és akkor egy adag 171,5 kcal-8.1g ch-ra jön ki.
Ugye így már mennyivel másabb?
Hidd el, a negyed adag is adag és nagyon jól lehet belőle lakni.

Köret:
-ha 7dkg durum tészta - 252-51,1g ch. (én ezt az adagot is kétszerre ettem meg)
-ha 4dkg rizs 140-31,2g ch

Hidd el, a 4dkg rizs is sok, több mint kevés.
Mikor meghallottam, hogy jesszus mennyi? Csak ennyi? Mérlegen pár szem van!
Kifőzve! Hohó, megdagad a vízben és bőven jól lehet lakni vele (én vegetás bő vízbe főzöm, ha megpuhult egyszerűen elszűröm és kész, jobb mint az olajos változat).

Ha nem hiszel a szavaimnak, higgy a szemednek, voálá:

...és higgy az ízeknek, jó étvágyat!!!

1 megjegyzés:

SilEz írta...

Szuperjol nez ki bebike :) Nem tunik tul nagy adagnak am... :/ de szep meg egesz biztos finom is, ugyi vagy!! :)