2010. május 30., vasárnap

Eldugjuk a mérleget

No, mostanában elkapott engem is a gyakori mérlegelés heve.
Persze, persze, féltem, hogy a sok nassizás mellett visszahízom pár dekát, kilót...ellenőrizgettem magam.
Ma mérlegelek utoljára, tudom 31.-én lesz a fogyi verseny utolsó mérlegelése, de az szívás, ugyanis estefelé, vagy holnap reggel megjön.
Mai napon 87.4kg vagyok, ami azt jelenti, hogy zabálás ide vagy oda -1.2kg-val vagyok könnyebb és közelebb a 85-höz.
19 nap alatt 1.2kg szerintem jó eredmény, örülök neki, bár lehet csak azért lett ilyen jó az eredményem, mert tegnap a petrezselymes burgi (ha a burgi nem is, de a petruska biztos) kihajtotta belőlem a felesleges vizet, egész este wc-re rohangáltam, pedig nem is ittam sokat...

Jah, és fel vagyok puffadva.
Kedvenc övem csúfos játékot játszik velem.
Még tavaly vettem, a legelső lukba alig tudtam bekapcsolni, akkor bele kellett fogynom, most pedig plusz két lyukat fúrattam rá párommal, mert -kifogytam-.
No ez a drága öv pár napja még azt mutatta, hogy lehet belefúrni a következő lukat, ma veszem fel, akarom bekapcsolni az utolsó lukba, erre nem tudom.
Utolsó előttibe ment be, meg a farmerom is szorított rendesen.
Ok(ok):
1.valszeg a bab,
2.valszeg a mensi előtti napok.

Reggel piszok hangulattal ébredtem, igazi b@szatlan pics@ stílusom volt, mindenkit kikergettem a konyhámból, mondván egyedül akarok lenni. :-S
Anyuval még hangosan is beszéltem, nagyon nincs türelmem van, félek valakivel összeveszem. :-S
Apropó konyha, ebéd kész, rántott husi, tört újburgival és saláta hozzá.
Nekem jó a tegnapi petruskás burgi, plusz magamnak sütőbe sütöttem a rántott húst szinte olaj nélkül, no meg nem salátát eszek (cukros, ecetes saláta) hanem vettem koviubit.
Ez lesz az ebéd.

Reggelim két kávé volt, meg egy diétás piskóta szelet.
Tízórai házi körözött, 3 szelet abonettre kenve.
Ebéd most lesz, uszonna nem lesz, vacsora megint körözött, abonettel meg ubival.

Most pedig megyek, segítek anyunak netezni.
Ő csak most ismerkedik a matrix világával, héten kapott páromtól egy gépet, annyira örült neki.
Este jelentkezem!

0 megjegyzés: