2010. február 28., vasárnap

Szénhidrát rémálom 2009-10-02

Mint már írtam, megpróbálom betartani az 1200 kalóriát/nap.
Eddig sikerült, no, azért egyszer kétszer elcsábultam, de eddig egész jól megy a dolog.
Egy valamire nem figyeltem, az pedig a szénhidrát tartalom.
Kerültem őt, amennyire csak lehetett, de én sose számoltam, miben, mennyi ch van.
Lehet hibát követtem el, de úgy érzem, hogy attól függetlenül nem eget rengető a figyelmetlenségem.

Megpróbálom a mai napomat, mind kalóriában, mind szénhidrát tartalomban leírni.

Tudom eddig nem így vezettem a naplóm, de láttam mások példaértékű bejegyzéseit és elszántam magam.

Reggelire a szokásos melegszenyám volt, sonka kimaradt, helyette pici trappista sajt került bele.

A kenyér - 10 dkg - 229 kcal - 41 g ch
A sajt - max. 2 dkg - 77 kcal - 0.32 g ch

Szenyámat leöblítettem olyan 3 bögre forró csipkebogyó teával, ami természetesen édeskével és citrommal készült el.

A tea - tudtommal nincs jelentősége
Az édeske - szintén nincs jelentősége
A citromlé - fél deci - 8 kcal - 0.2 g ch

Ebédem megoszlott, és ezzel a méréssel most nagyon bajba leszek.
Olyan 2 óra körül ettem a levest, amibe csak répa volt, illetve jól megborsoztam és meg ErősPistáztam. (A torkom miatt.)

A húsleves+zöldség - 2 deci+kb.20 dkg répa- 120 kcal - 28 g ch

Később olyan 5 óra után volt az ebéd másik fele.
3 virsli, 3 szelet puff.rizs, 10 dkg zöld paprika és végül fél grapefruit.

A virsli - 15 dkg - 264 kcal - 2,55 g ch
A puff.rizs - 3 szelet - 117 kcal - 26 g ch
A paprika - 10 dkg - 20 kcal - 3 g ch
A grapefruit - 25 dkg - 87,5 kcal - 18 g ch

Ezen kívül: víz, víz és víííííííííííííííííz.

Eddig (este 17:40ig) 922 kcal-t ettem és 119g szénhidrát jutott a szervezetembe.
Nos, a kalória eddig ok, maradt még 278 kcal-om vacsira, de a ch, hát nem is tudom.
Nehezet már biztos nem eszek, de hogy ez most jó vagy rossz...
Majd a csajok segítenek! :)

Folytatás:

Most, vacsira, megettem a diétás zsírszegény joghurtum.

A joghurt 25 deka - 145 kcal - 21.25g ch

...és még tutira benyomok egy fél grapefruitot.

A grapefruit - 25 dkg - 87,5 kcal - 18 g ch

Tehát a mai napi végeredményem kalóriában és szénhidrátban:

1154 kalória és 158.25 g szénhidrát

Ha nem eszem meg később a gyümit, akkor nem lépem át a 150g-os határt.

0 megjegyzés: